Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Koronavírus – Csehországban is bizonyíthatóan megjelent az omikron

Egyre súlyosbodik a koronavírus-járvány Csehországban, a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették az új vírusmutáció, az omikron megjelenését is - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Koronavírus – Csehországban is bizonyíthatóan megjelent az omikron

Az omikront egy libereci fiatalasszonynál mutatták ki a szűrések. A hölgy korábban többedmagával Namíbiában járt, Dél-Afrikán és Dubajon keresztül szombaton tért vissza Csehországba. A szombati szűrés eredményét hétfőn az állami laboratórium is megerősítette. Jelenleg folyik a csoport többi tagjának a kivizsgálása is, náluk egyelőre nem mutatták ki a fertőzést. A cseh hatóságok időközben betiltották azon országok állampolgárainak csehországi látogatásait, ahol az omikron feltűnt.

Az ügyvezető cseh kormány és az országos válságstáb képviselői hétfői találkozójukon arra az álláspontra jutottak, hogy mérlegelni kell a koronavírus-elleni oltás kötelezővé tételét.

"Egyetértettünk abban, hogy az oltást az egészségügyben, a szociális szférában, a mentőknél, a büntetésvégrehajtásnál, a hadseregben és a 60 éven felülieknél kötelezővé kellene tenni" – jelentette ki Jan Hamácek ügyvezető belügyminiszter, a válságstáb elnöke. Hamácek szerint az egészségügyi tárca a következő napokban kidolgozza a szükséges törvényes intézkedések javaslatait, amelyeket azután az egyes minisztériumok és a kormány is napirendre tűznek.  

A 10,7 milliós Csehországban eddig 6,4 millió személy kapta meg a vakcina mindkét adagját. A harmadik, megerősítő adagot 800 ezren kapták meg.

A kórházakban jelenleg 5800 beteget kezelnek, közülük 950 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. A napi igazolt fertőzések száma a múlt héten munkanapokon háromszor is túllépte a 25 ezret, ami új rekordot is jelent. A napi halálesetek átlagszáma megközelíti a százat, a koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanása óta pedig a 33 ezret.  

Múlt péntek óta Csehországban újra egészségügyi szükségállapot és számos, a normális életet korlátozó óvintézkedés van érvényben.  

Németországban is felbukkant az omikron variáns, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2)

Dél-Afrikából indult változatát két ember szervezetében mutatták ki – jelentették be szombaton Münchenben.

A világjárványt okozó vírus legújabb változatát egy házaspárnál mutatták ki. Szerdán érkeztek haza Bajorország tartományba hosszabb dél-afrikai tartózkodás után.

Amikor SARS-CoV-2-fertőzésre utaló tüneteket tapasztaltak, megvizsgáltatták magukat. A PCR-teszt mindkettőjük esetében pozitív volt. A mintákat szombaton tovább vizsgálták egy úgynevezett variáns-specifikus PCR-teszt segítségével a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem (LMU) higiéniai és orvosi mikrobiológiai intézetében (Max von Pettenkofer Intézet – MVP).

A vizsgálat mindkét esetben az omikron változat jelenlétét mutatta ki – mondta Klaus Holetschek tartományi egészségügyi miniszter a Bayerischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaságnak.

A mintákon a napokban az úgynevezett génszekvencia-vizsgálatot is elvégzik, de az eddigi eredmények alapján is egyértelmű, hogy a hazaérkezésük óta karanténban lévő házaspár az omikronnal fertőződött meg – tette hozzá  Oliver Keppler, az MVP kutatója. A házaspár esete az első igazolt fertőződés az omikron variánssal Németországban.

Három omikron-gyanús fertőződést még vizsgálnak. Egy péntek este a dél-afrikai Fokvárosból Münchenbe érkezett repülőjárat két utasánál ugyancsak kimutatták a SARS-CoV-2-t, és még vizsgálják, hogy melyik változat jutott be a szervezetükbe. Hessen tartományban is elemeznek egy pozitív mintát, amelyet szintén egy Dél-Afrikából hazatért utazótól vettek.

Az ügyvezető szövetségi kormány az első adatok szerint rendkívül fertőzőképes variáns megjelenése miatt a veszélyes vírusváltozatokkal sújtott területek közé sorolta Dél-Afrikát és térségét, azaz

  • Namíbiát,
  • Botswanát,
  • Zimbabwét,
  • Mozambikot,
  • Malawit,
  • Eswatinit
  • és Lesothót.

A besorolás a többi között azzal jár, hogy a légitársaságok csak német állampolgárokat és Németországban élő külföldieket szállíthatnak a régióból Németországba, és nekik is karanténba kell vonulniuk 14 napra, akkor is, ha rendelkeznek a vírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltással és nem mutatható ki szervezetükben a kórokozó.

Forrás: MTI
Kép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük