Hirdetés Partneri kampány helye
Hobbi, kreativitás

Kreatív kézműveskedés tányéralátétből

Sokszor a legegyszerűbb dolgokból lehet a legjobb játékokat kihozni!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kreatív kézműveskedés tányéralátétből

Minden játék fejleszt. Biztos Ti is sokszor hallottátok már – és tapasztaljátok is -, hogy szivacsként szívnak mindent magukba a gyerekeink. Úgyhogy bármilyen szerepjáték, szabadban való szaladgálás, könyvnézegetés, kreatív kézműveskedés mind-mind fejleszt.

A fejlődés másolással, utánzással kezdődik, így egyik nap eszembe jutott, hogy mi lenne, ha kézműveskedéshez bevetnénk a korábban vásárolt tányéralátéteket?
Átlátszó alapon, színes madárformák vannak. Ezeket a teraszajtó üvegfelületére tettük, a lányok ráraktak egy-egy lapot és körülrajzolták őket. Utána az asztalhoz ültünk, és kidekoráltuk!

Kézműveskedés

Kézműveskedés

Ez a feladat nagy szem és kéz koordinációt igényel, figyelni kellett, hogy a papírt pontosan a helyén tartsák, miközben körülrajzolják. Plusz nagyon érdekes volt nekik, ahogyan a fény átvilágította a papírjukat és megjelent a madárfigura.

Kézműveskedés

Az elkészült kismadarakat kivágtuk: tudtak velük játszani, némelyik pedig kapott a hátára egy kisdarab mágnest, hogy díszítse a hűtőnket!

Forrás: Bolvária blog

Bolvária

Kapcsolódó cikkeink:

Képek: Bolvariablog.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük