Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

KRESZ oktatás, közösségi szoba, újrahasznosítás – többek között ezek megvalósítására vágynak iskolájukban az UNICEF diákversenyének magyar résztvevői

Szebb és használhatóbb iskolaudvar, pályaorientációs és munkavállalással kapcsolatos ismeretek oktatása - például önéletrajz írás -, iskolai sportnap, KRESZ tanulás, újrahasznosítás, varrószakkör, mászófal, közösségi szoba - ezeket vezetnék be iskolájukba azok a fiatalok, akik jelentkeztek az UNICEF Magyarország Rajtad áll a jövőd! programjának innovációs versenyére. A hónapokig tartó felkészülés és intenzív műhelymunka után január 12-én lezajlott a verseny elődöntője, ahol az előzetesen bejutott 9 csapatból a zsűri kiválasztotta azt az öt továbbjutót, akik a következő időszakban 300.000 Ft pénzügyi támogatásban és további mentorálásban részesülnek annak érdekében, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
KRESZ oktatás, közösségi szoba, újrahasznosítás – többek között ezek megvalósítására vágynak iskolájukban az UNICEF diákversenyének magyar résztvevői

A Rajtad áll a jövőd! program hozzájárul az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény egyik fő pillérének megvalósításához: a gyermekek és fiatalok részvételének erősítéséhez, azáltal, hogy az UNICEF Magyarország szakmai tudást, eszközöket és erőforrást biztosít a programban résztvevő csapatok által azonosított helyi problémák megoldására. A januári elődöntőre Budapest II. és XXI. kerületéből, Békéscsabáról, Gyuláról, Keszthelyről, Paksról, Pusztaszabolcsból, Szolnokról és Törökszentmiklósról érkeztek diákok, akik többek között a vendéglátás, mezőgazdaság, egészségügy, építőipar, rendészet, honvédelem és környezetvédelem ágazatokban folytatják tanulmányaikat.  

A Rajtad áll a jövőd! Program az UNICEF globális céljaival összhangban négy kiemelt témakörben keres fejlesztési lehetőségeket, ezek a lelki egészség, az oktatás, a gyermekjogok és a környezetvédelem. A program szeptemberi indulásakor közel 300 diák vett részt a helyi problémák azonosításában, akik több mint 1000 fejlesztési ötletet, javaslatot és kezdeményezést fogalmaztak meg. Ezek a gondolatok jelentős mértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az iskolai környezet barátságosabbá és vonzóbbá váljon a fiatalok számára. Végül a 28 leadott pályázatból 9 csapat került be a januári elődöntőbe, akik egy-egy 10 perces prezentáció keretében bemutatták a szakmai értékelő bizottságnak azokat az iskolai problémákat, amelyek megoldására már kész javaslatot hoztak magukkal. Ezek alapján kiderült, hogy a diákok szívesen szereznének olyan praktikus tudást az iskolában, amit a mindennapi életben tudnának hasznosítani. Ilyen például a KRESZ ismerete, hiszen sok gyerek rollerrel vagy biciklivel közlekedik, de fontosnak érzik azt is, hogy az intézmények jobban felkészítsék őket a munkakeresésre és munkavállalásra, például önéletrajzírás oktatásán keresztül. Kiemelt szerepet kapott a mentális egészség védelme is, és nagyon sokan kerestek megoldást arra is, miként lehetne kellemesebb légkört teremteni az iskolában. Az elképzelések mindegyike az adott iskola tanulóinak és a szűk környezetük szereplőinek széles körű összefogására épül.  

Unicef - Rajtad áll a jövőd! program

Az öttagú értékelő bizottság, amelynek tagjai dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke, Jankó Tamás felnőttképzési és oktatási szakértő, Tóth Tünde az Accenture Magyarország ügyvezető igazgatója, Csernik-Thin Vivien az Amerikai Keresekedelmi Kamarában – AmCham Hungary policy officer és Pege Gyula az UNICEF Magyarország fiatal nagykövete végül kiválasztotta azt az öt csapatot, akik továbbjutottak a májusi döntőre és csapatonkénti 300.000 forintos díjat kaptak projektjük megvalósítására. Az elődöntőben kiesett csapatok elképzelései sem vesznek kárba, ugyanis minden kieső csapat 150.000 forintot kap ahhoz, hogy el tudjon indulni és az intézmény vezetésének támogatásával, esetleg más helyi szereplők összefogásával megvalósíthassa terveit.

Unicef - Rajtad áll a jövőd! program

Az öt továbbjutó között van a Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból érkező Project C csapat, amelynek témája az újrahasznosítás. Terveik szerint az iskolában kialakítanak egy adománygyűjtő szekrényt, ahol bárki leadhatja a használt, de jó állapotú ruháit, ezzel segítve a hátrányos helyzetű diáktársaikat. A megvalósítás részeként egy varróműhelyt is létrehoznának, mivel a csapat előzetes felmérése alapján sokan szívesen megtanulnának varrni, amihez a leadott használt ruhák jó alapanyagként szolgálnának. A Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégiumból érkező SipiSpuri csapatot a lelki egészség témája érdekli. Elsősorban az iskolai agresszió és a mentális problémák ellen szeretnének fellépni, például aktív iskolai sportélet és különböző szakkörök megszervezésével. A Karcagi SZC Lábassy János Technikum és Szakképző Iskola Zöldagymanók csapata egy közösségi tér kialakítását szeretné elérni az iskolában, ahol a diákok pihenhetnek és kikapcsolódhatnak. A Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskolából érkező Környezet Barátok szerint a fenntarthatóság terén számos kihívás vár megoldásra az intézmény falain belül. A csapat maga is versenyt szervezne, ahol az iskola valamennyi diákja kipróbálhatja magát olyan környezetbarát projektek megvalósításában, mint például egy mezítlábas ösvény kialakítása, a szelektív hulladékgyűjtés megvalósítása vagy – mint újdonság – olyan okoskukák telepítése, amik felismerik az adott hulladék összetevőit és segítik a gyerekeket a szelektálásban. Úgy vélik, ezekkel az intézkedésekkel nem csak tisztább, hanem fenntarthatóbb iskolai környezetet teremthetnének. A Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból érkező Lányok a Galaxisban nevű csapat egy élményparkot alakítana ki az iskola udvarán, ahol a diákok tanulhatnának és közösségi programokban vehetnének részt. A területen helyet kapna egy fűszerkert is, fákat ültetnének és szabadtéri bútorokat helyeznének el, hogy könnyebben kapcsolódhassanak a természettel.

Unicef - Rajtad áll a jövőd! program

„Ezek a fiatalok már most győztesek, hiszen a verseny során szerzett tapasztalatok és készségek életük további részében is hasznukra válnak majd. Ugyanilyen fontos az a megélés is, hogy képesek meglátni és megoldani a környezetükben lévő kihívásokat. A program célja, hogy a gyerekek önbizalmat és tudást szerezzenek, miközben aktívan hatnak helyi közösségükre. Örömmel tapasztaljuk, hogy évről évre sok helyi támogató is odaáll a fiatalok kezdeményezései mellé. Az, hogy egy-egy ötletből valódi eredmény születik, példaként szolgálhat más iskoláknak is” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Unicef - Rajtad áll a jövőd! program

A programot évek óta támogatja a Velux Alapítvány, amelynek segítségével az UNICEF Magyarország 2022 óta kifejezetten szakképzési intézményekkel működik együtt. A programot immár hatodik éve az Accenture IT Tanácsadó cég is segíti stratégiai partnerként. Az anyagi segítségen túl a vállalat munkatársai szakmai mentorként is támogatják a fiatalokat az ötleteik kidolgozásában egészen a nemzetközi fordulóig. A Rajtad áll a jövőd! Programot a fentieken túl a Bright Academy és az AmCham Alapítvány támogatja.  

Bővebben a Rajtad áll a jövőd programról: https://unicef.hu/rajtad-all-a-jovod

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük