A 6% kisebb részét azok a fiatalok képezik, akik házasságban élnek, de a saját szüleik házában laknak. Ennek a hátterében többnyire az áll, hogy a fiataloknak még nincs önálló lakásuk, közös albérlet fizetése sem áll módjukban, de az induláshoz szeretnék igénybe venni a házasoknak járó kedvezményeket. A külön élés ebben az esetben időleges, mindkét fél a közös lakhatás elérésén munkálkodik.
A külön élő házasok nagyobb részét viszont az olyan párok alkotják, akik gyászon, vagy megterhelő váláson vannak túl, ötven év körüliek, második házasságot kötöttek, és gyermekeik már kirepültek, vagy közel állnak hozzá. Ezt a házas különélést az angolszász kultúrában LAT-ként emlegetik (Living Apart Together), melyet az ötletes magyar nyelv „Látogató házasságként” nevez. Ebben a felállásban a pár általában minden nap találkozik, de mindenképpen hetente többször is, randevúznak a lakásukon kívül, vagy akár együtt töltik az egész napjukat, majd este az egyik fél hazaindul a saját falai közé.
Azt hihetnénk, hogy a szabad döntésen alapuló házas különélést (Kínában átsétáló házasságnak hívják) a felek közötti földrajzi távolság nehézsége hívja életre. A statisztika azonban azt igazolja, hogy az átsétáló házasok lakása nincs messzebb egymástól, mint fél óra, legtöbbször mindössze tíz perc… Milyen szükséglet hívja akkor életre ezt a megoldást?
Idegesítjük egymást? Viselhetetlenül távol áll a kultúránk, az ízlésünk, a pénzköltési szokásaink, a rendhez való viszonyunk? Egy rosszul sikerült előző házasság miatt rettegünk az összeütközésektől? Esetleg sikerült egy biztonságos teret kialakítanunk magunk körül, amiben már nem akarunk osztozni?
Osztozni. A gyerekkel töltött időn, a háztartási munkán, az érdekeken, a pénzen, az időn… A hagyományos házasságban ez magától értetődő elvárás. De nagyon úgy tűnik, hogy a hagyományos házasság elvárásaival szemben ma már aktívan keressük a kisebb elvárásokat támasztó kapcsolati formákat.
A házas különélés nem igazán a megharcolt konfliktusokról szól, melyek azután közösen kimunkált eredményeket hoznak. Ebben az esetben nincs érdekellentét, így nincs konfliktus sem. A LAT nem nyitott házasság, ugyanúgy bizalmon, hűségen és szereteten alapul, mint a "mezei", hagyományos házasság. Intenzív, érzelemmel teli találkozások jellemzik. De mindenkinek elkülönített, saját élettere van, így a közösen töltött időt nem árnyékolja be az „én gyerekem – te gyereked” konfliktus, vagy a nyitva hagyott fogkrémes tubus. A személyes tér, a lelki nyugalom garantált.
Nincsenek közös pénzügyek, így nincsenek pénzügyi viták sem. A gyerekeket, ha van közös gyerek, ilyenkor általában az egyik fél neveli, így gyereknevelési viták sincsenek. Mindenki a saját terében él, és mivel minden emberek közötti vita lényegében határkérdés, itt ez sem merül fel. Mindkét fél megtartja a határait.
A házas különélésre tekinthetünk úgy, mint egyfajta luxusra, amelyben megélhető a házasoknak kijáró közös védőburok érzete, és a „megvan a párom” – nyugodtság érzete, ám hiányzik belőle az egymásért való megküzdés, és a közösen kimunkált értékek megélése.
Nyereség a réven, és veszteség a vámon? Önmegvalósítás a közös áráért?
Engedhetünk a konfliktusmentes élet csábításának?
A "házas" szóba hány ház fér bele?
Nyitókép: Göröntsér Vera / kozterkep.hu
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek