Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Lefejeztek egy gyereket fényes nappal az utcán Tajpejben (18+)

Húsbárddal levágta egy négyéves kislány fejét egy férfi hétfőn a tajvani főváros, Tajpej egy forgalmas utcáján - adta hírül a helyi média.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Lefejeztek egy gyereket fényes nappal az utcán Tajpejben (18+)

A kislány és édesanyja kerékpárjaikon épp egy metróállomáshoz igyekeztek délidőben Nejhu kerületben, ahol a gyerek nagyapjával volt találkozójuk. A nő utólag azt mondta, a közeledő férfiről azt gondolta, hogy segíteni akar a biciklijével épp elakadt kicsinek.

A 33 éves gyanúsítottat a járókelők tettek ártalmatlanná és a rendőrök elfogták. Kiderült róla, hogy korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. Azt állította, hogy kábítószert is fogyasztott, de az erre vonatkozó vizsgálat negatív eredményt hozott.

A tajvani közösségi média felbolydult a hír hallatán és voltak, akik a tettes azonnali kivégzését követelték.

A rendőrfőnök helyettese arról beszélt, hogy elszigetelt esetről van szó, a pontos körülményeket, a gyanúsított indítékait igyekeznek kideríteni. Ettől függetlenül – ígérte – gyakoribbá teszik az utcai járőrözéseket.

Az elmúlt négy évben három hasonló eset történt kiskorúak sérelmére. Tavaly egy tajpeji elemi iskola mosdójába tört be egy idegen, aki elvágta egy 8 éves kislány nyakát. 2012-ben egy 10 éves kisfiúval végeztek hasonló módon egy Tajnan városi videojáték-központ mosdójában.

Forrás: MTI

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük