Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Lehet-e egy korábbi botrányhősnőből felelős anya? – Paris Hilton anya lett

Január végén bombaként robbant a hír, hogy megszületett az egykori botrányhősnő, Paris Hilton kisfia. Mivel a sztár hasa egy pillanatig sem gömbölyödött, mindenki számára evidens volt, hogy a Hollywoodban népszerű béranyaság mellett döntöttek férjével, Carter Reummal. Vajon milyen anya lesz abból az örökösnőből, akinek az élete kiskorától kezdve a kamerák előtt zajlott, és botrányokat egymásra halmozva vált igazán népszerűvé?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Lehet-e egy korábbi botrányhősnőből felelős anya? – Paris Hilton anya lett

Béranya hozta világra Paris Hilton kisfiát

A béranyaság Amerikában egyáltalán nem számít tabunak, számtalan híresség és átlagember él a lehetőséggel. Az egyik legismertebb történet Sarah Jessica Parkerhez kapcsolódik, ugyanis az ő ikreit is béranya hozta világra, egy évvel ezelőtt pedig Pryanka Chopra mutatta be az így született kislányát a nagyközönségnek.

Ő azzal magyarázta döntését, hogy nem lenne képes kihordani egy gyermeket egy bizonyos betegség miatt, de nem is akar magyarázkodni, hiszen azóta minden szabad percét a kislányával tölti. Nem verte nagydobra, hogy gyermeket szeretnének, ahogy Paris Hilton sem: teljes titokban csinálta végig a terhességet. Parókában és melegítőben látogatta a kórházban a béranyát, nehogy véletlenül felismerjék, sőt, még a saját szülei sem tudtak arról, hogy gyermeket terveznek, így az egész a média teljes kizárásával történt.

„Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlott. Sosem lehetett semmi csak az enyém. Ezért a férjemmel úgy döntöttünk, hogy ezt az egész élményt magunk akarjuk csak átélni” – nyilatkozta Paris a Harper’s Bazaarnak.

A kisfiút eddig nem lehetett látni, azonban Paris a napokban mutatta meg róla az első fotókat, valamint a nevét is elárulta.
 

TEXTSTART:32930paris:TEXTSTOP

 

Anya akart lenni egész életében

Több forrás is megerősítette, hogy mióta a kis Phoenix megszületett, Paris teljesen kivirágzott, mintha kicserélték volna, minden idejét és energiáját a gyermekének szenteli.

"Paris végre úgy érzi, hogy teljes az élete. Egy baba volt számára a kirakós utolsó darabja, ezáltal teljesen meg is változtak a prioritásai. Tündérmeseként éli meg az egészet, tényleg nagyon boldog” – nyilatkozta egy közeli hozzátartozója.

Arról csak találgatni lehet, hogy az örökösnő miért választotta a béranyaságot, de közrejátszhatott döntésében az életkora, valamint az eddigi életmódja is: egy terhességet végigcsinálni DJ-ként nem lett volna egyszerű. Paris sokat éjszakázik, számtalan fellépése van, talán nem fért bele az életébe az, hogy 9 hónapon át várandós legyen.

Ezért is volt számukra megfelelő megoldás a béranyaság, na meg azért is, mert február 5-én (12 nappal a bejelentés után) már talpig estélyiben jelentek meg a Grammy-gála előestéjén. Ahogy a brit királyi család tagjai is órákkal a szülés után már mosolyognak, náluk sem látjuk az éjszakázások, a maratoni etetések, vagy növekedési ugrások okozta fáradalmak nyomait, úgy Paris Hiltonon sem láttunk egy cseppnyi kimerültséget sem. Valahol érthető az, hogy nem akarják feladni az addigi életüket. Igaz, számtalan olyan sztárt is láttunk már, aki és mindent félretesz azért, hogy a gyermekével foglalkozzon, és ne dadák vagy babysitterek neveljék fel – de sokan inkább kiszervezik az anyaságot valakinek.
 

Elszáll a rózsaszín köd, de mi marad belőle?

Mindenki tudja, hogy egy kisbaba földöntúli boldogságot hoz egy családba. Biztosak vagyunk benne, hogy Paris és Carter mindent megtesznek majd azért, hogy jó szülei legyenek a kis Phoenixnek, de vajon milyen módon? Mennyi ideig tud lemondani az örökösnő az éjszakai bulikról? Mennyi ideig lesz képes arra, hogy mindent háttérbe szorítson, és tényleg csak az anyaságra összpontosítson? 

Ezek a kérdések bárkiben felmerülhetnek, és valószínűleg Paris is elgondolkozott már mindezen. Reméljük, megdönti a róla kialakult sztereotípiát az egykori botrányhősnő, és tényleg mintaanyukává válik, ahogy sok másik nő is megtette már a sztárvilágban. Sok boldogságot kívánunk a családnak!

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük