Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Létezik tartós megoldás is a rosacea-ra

Az arcon megjelenő vöröslő területek sokakat zavarnak, így a legtöbben számtalan kozmetikai szerre költenek nagyobb összegeket, csak hogy eltűntethessék a problémát. A rosacea-nak nevezett állapot már viszonylag fiatal korban, akár a 30-as években is elkezdődhet. Dr. Sepa Györgyöt, a Trombózisközpont érsebész főorvosát arról kérdeztük, pontosan mit is lehet tenni a probléma ellen.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Létezik tartós megoldás is a rosacea-ra

Nem ugyanaz, mint az egészséges bőrpír

A rozácea az arc ereinek a betegsége. Ezek ugyanis örökletes hajlam, betegségek (vérnyomás probléma, hormonzavar, bőratka), illetve külső tényezők következtében kitágulnak, és akár gyulladásos állapotba is kerülhetnek.

A betegség három stádiumra osztható: kezdetben az erek bizonyos hatásokra (pl. csípős, fűszeres, meleg ételek, forró italok, kánikula) ideiglenesen kitágulnak, az orcák vörössé válnak, majd a későbbiekben ez az állapot állandósul. A bőrpír megjelenhet az orron, a homlok középső részén, szimmetrikusan az orcákon. A következő fázisban már gennyes csomók jelennek meg, végül a legsúlyosabb stádiumban mindez kiegészül az arcbőr megvastagodásával, valamint az orron lévő ún. rhinophyma-val, ami az ott lévő faggyúmirigyek és kötőszövet karfiolszerű túlburjánzásával jár.

A rosacea tünetei:

  • az arc T-vonalában fellépő bőrvörösség, értágulatok
  • egyenetlen bőrfelszín, göbök, gennyes csomók
  • gyulladás
  • bőrérzékenység, égő érzés
  • arc ödémája

Magától nem szűnik meg

{HASONLOCIKKEK}A rosacea nem csak esztétikailag zavaró, de kellemetlen, fájdalmas betegség is, így nem érdemes várni a megfelelő kezeléssel. Ma már többféle érerősítő és gyulladáscsökkentő gyógyszer, krém és kenőcs van a piacon, melyek bár a tüneteket csillapítják, ám legtöbbször végérvényesen nem szűntetik meg a problémát. Ezen kívül megfelelő életmóddal is sokat lehet tenni a tünetek romlása ellen. Éppen ezért lehetőleg kerülje az olyan tevékenységeket, melyek erősebb vérbőséggel járnak (pl. fűszeres ételek fogyasztása, szaunázás, napozás, szolárium).

Amennyiben tartósan meg szeretne szabadulni a rosacea-tól, arra is van megoldás, ugyanis radiófrekvenciás (RF) kezeléssel gyors és látványos javulás érhető el. A terápia úgynevezett termokoaguláció elvén alapul. Lényege, hogy egy vékony tűn keresztül alkalmazott nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás roncsolja az erek falát, így az összezáródik, és a benne lévő vér hirtelen megalvad, sejtjei szétesnek. A termokoaguláció pontosan ellenőrzött és irányított energiát használ, amely csak a célszövetre van hatással, de megvédi az azt körülvevő szöveteket, így teljesen biztonságos- mondja Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.

Az eljárás csupán minimális fájdalommal jár, érzéstelenítést nem igényel, és bármely bőrtípuson elvégezhető. A kezelés mellékhatásaként bőrpír léphet fel, ám ez pár nap alatt nyomtalanul eltűnik.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: www.flickr.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük