Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Lobog a szélben a szélzsák a Plázson

Programokkal teli héttel csábít ezúttal is a siófoki Plázs, ahol a legnagyobb durranásnak - minden bizonnyal - a pénteki Korda György és Balázs Klári koncert ígérkezik, azonban keddtől vasárnapig ezúttal is bőven akad ok arra, hogy a Balaton fővárosában élvezzük a nyarat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Lobog a szélben a szélzsák a Plázson

A szokásos ingyenes bulikkal már kedden indult a Plázs mostani hete, közöttük csütörtökön is kihagyhatatlan lesz a Szerelemcsütörtök, DR BRS rendelőjében, a Plázs Music Teraszon.

Pénteken a hazai tánczene állócsillaga, Korda György és természetesen Balázs Klári áll színpadra, és sorjáznak majd a legnagyobb slágerek, köztük minden bizonnyal olyan örökbecsű dalok, mint a Lady N, a Mamma Maria, a Lady Carnevál, vagy a Reptér. Az este számos vendéget is tartogat a közönségnek, fellép majd Csonka András, Krisz Rudi, Dj Dominique valamint Josh és Betti. Az est házigazdája a Retro Rádió műsorvezetője, Dénes Tamás lesz.

A péntek ezzel azonban nem érhet véget, a koncert után az Aréna nyílik meg, benne az elmaradhatatlan Metzker & Friends partyfolyam Koósz Milánnal ezúttal Rico és Miss Mood párosával.

Szombaton az eddigi legnagyobb, születésnapi Hódítás Éjszakájára számíthatunk, az Arénában Chrstphr, Elektra, Metzker Viktória, Newik, UBC, Regan Lili, Stephanie és Szecsei főszereplésével, míg a Clubban Purbeat, Gabriel Dancer és R92 lép majd fel. De ha ez nem elég, a Beachen a Nexus Flover Power izzítja az éjszakát, míg a Plázs VIP-ben indul majd a Luxfunk Radio party.

Pénteken és szombaton 12. alkalommal gyűlik össze a testépítés és az erősport színe-java a BioTechUSA-cégcsoporthoz tartozó Scitec Nutrition által megrendezett Muscle Beachen a siófoki Plázson. A kétnapos esemény nemcsak az izmokról és a súlyokról szól: egyszerre buli, szórakozás és sport. A résztvevők idén is találkozhatnak a testépítés legnagyobb hazai és nemzetközi ikonjaival. Megrendezésre kerül Magyarország első számú súlyzós edzés központú tömegsport rendezvénye, a Scitec Power Challenge, a Scitec Raw fekvenyomó és felhúzó bajnokság, a CESA® Strongman Premium Liga Scitec Muscle Beach Erősember és Kamionhúzó Kupa és a Mr. és Ms. Muscle Beach bikini, physique és tehetségkutató minősítő fitneszverseny is. A helyszíni termékértékesítésből befolyó összeg teljes egészét idén is jótékony célokra fordítják. A Scitec Nutrition közössége választhatja ki azt, hogy három, gyermekeket segítő szervezet, a BAGázs, a Bátor Tábor és az SOS Gyermekfalvak közül ki kapja az adományt.

És érdemes még a vasárnapot is a Plázson tölteni, ahol az elmaradhatatlan Corona Sunsets vezeti majd le a mozgalmas hetet.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük