Lusta a gyerekem!

Valaki mondja már meg, hogy mit csinál!

Amikor azt látod, hogy a gyereked órák hosszat hever, és a plafont bámulja, akkor éppen nem „semmit se csinál”, hanem nagyon fontos gondolatai vannak. Például azt fontolgatja, hogyan hívja el randira Petrát, vagy arról ábrándozik, milyen lesz, amikor majd Dávid végre megfogja a kezét, és mit jelentett az, hogy matek órán olyan hosszan bámult rá a fiú. Esetleg a végtelenről gondolkodik, ahol az egyenesek találkoznak.
Lássuk be, ezek azért fontos dolgok, és ehhez képest a matek házi és a mosogatás fölösleges és unalmas dolgoknak tűnnek. Hidd el, nem a te bosszantásodra csinálja! Ezek most számára élet-halál kérdések, amelyekre választ szeretne kapni. Persze, mondhatod neki, hogy szerelmesnek lenni ráérsz később is, mondjuk nyugdíjas korodban, de megjósolhatom, hogy alacsony lesz a sikerrátád.
 

Egyszerűen csak érik

Ha jobban belegondolunk, amikor a kamasz ábrándozik, és nem csinál semmit, akkor teljesen normálisan viselkedik: érik. Ennek az életszakasznak éppen ez a feladata: tapasztalja meg, hogyan tud beilleszkedni a kortárscsoportba, hogyan képes ismerkedni az ellenkező nemmel, és komoly filozófiai létkérdéseken törje a fejét.
A szülő szemével nézve úgy tűnik, hogy éppen lustán hever, és most szúrja el az esélyét a továbbtanulásra. Valójában pedig a pszichológiai érés feladatait teljesíti, hogy normális, érett felnőtt legyen.
 

Fizikailag is fáradtabbak

A lelki érés mellett meg kell küzdeniük azzal is, hogy fél év alatt nőttek húsz centit, teljes erővel berobbantak a szervezetébe a hormonok, amelyek komoly hangulatingadozást okoznak, ráadásul az alvást szabályozó cirkadián ritmusa is eltolódott.
Ez utóbbinak köszönhető, hogy a tizenévest még éjfélkor is ébren találod, mert képtelen hamarabb elaludni, reggel viszont szinte lehetetlen kiverni az ágyból. Ennek az eltolódásnak aztán az lesz a következménye, hogy egész nap fáradtan vonszolja magát a suliban, délután elalszik a könyvei felett, literszámra dönti magába az energiaitalokat, és a hétvége jó részét is alvással tölti. Hidd el, nem tehet róla! Egyszerűen átállt a belső órája, ami az alvást szabályozza. Röpke tíz év, és visszaáll. Addig pedig ismerkedésre és bulizásra használja majd az éjszakáit. Na meg arra, hogy három éjszaka alatt felkészüljön egy vizsgára.
 

Otthon semmiben nem segít

Ennek a fáradtságnak a következménye, hogy a kamaszt hosszan kell noszogatni arra, hogy takarítsa ki végre a saját szobáját, segítsen a közös helyiségek rendben tartásában, esetleg vigye már ki a szemetet. Ha megkéred valamire, bicskanyitogató flegmasággal felesel, vagy megnyugtat, hogy megcsinálja, de még két hét múlva is ott van a büdös zokni, ahová korábban ledobta.

Azért az otthoni feladatok lepasszolásában az élettani fáradtság mellett a hatalomnak, az utasításnak való ellenállás problémája is megjelenik ilyenkor.
Kényszerrel, parancsolgatással már nem megyünk semmire, sőt éppen a dacot és az ellenállást fogjuk kiváltani. Ha viszont egyenlő partnernek tekintjük őt, és hagyjuk, hogy a saját szobája felett ő rendelkezzen, akkor van esélyünk arra, hogy betartassuk vele a közös helyiségek tisztán tartásával kapcsolatos kötelességeit is.
A szülő egyik utolsó nevelési feladata, hogy elismerje a fiatal jogait a saját területre, másrészt viszont behajtsa a mindennapi kötelességeket, mint például a bevásárlást, a takarítást és persze a tanulást. A súrlódásmentes együttélés feltétele, hogy a szabályok éppúgy vonatkoznak mindkét szülőre, mint a gyerekre. Ha tehát a kamasz azt látja, hogy az apjának nem kell részt vennie a családi otthon rendben tartásában, és az anyja zokszó nélkül szedi össze az apa után is a széthányt szennyest, ne csodálkozzunk, ha ő is jogot formál erre a szolgáltatásra.
 

Miért nem tanul?

A fenti kérdést leginkább azok a szülők teszik fel, akik megszokták, hogy a gyerekük alsóban jól tanult, és most kétségbeesetten figyelik, hogy amikor tétje is van a tanulásnak (jaj, nem fogják felvenni abba a suliba!), akkor a gyerek egyszer csak rossz jegyeket kap. Mi történt vele?

Az élettani fáradtságon kívül könnyen lehet, hogy nem érdekli mindaz, amit tanulnia kellene. Egyrészt, mert az aktuális lelki folyamatai jobban lekötik, és suli után jobban esik a barátokkal lógni – ne felejtsük, most éppen az a feladata, hogy szociális jártasságot szerezzen! Tehát amikor órák hosszat azokkal a szörnyű alakokkal üldögél a padon, éppen a szociális készségeit fejleszti. Szülőként ezt irtó nehéz elfogadni, de ez van.

Az iskolai feladatok elhanyagolásának másik lehetséges oka, hogy egyáltalán nem érdekli mindaz, amit az iskolában tanítanak neki. A mai iskolarendszert nézve ezen ne csodálkozzunk.

Nehezíti a gyerek helyzetét, hogy valaki (te) folyton ezzel a témával piszkálja, folyton ellenőrzi és számon kéri. Amikor jönnek hozzám szülők és kamaszok, hogy rendezzék a köztük felmerülő vitás helyzeteket, ez a leggyakoribb konfliktusforrás.
Meg szoktam kérdezni a gyereket: „Mivel tud segíteni neked anyukád abban, hogy jobban tanulj?”
Kétféle válasz szokott elhangzani: „Semmivel, mert a tanulás rajtam múlik. Az én döntésem, hogy tanulok-e vagy sem”. A másik válasz: „Ha leszállna végre a témáról”.
Az anyukák ilyenkor döbbennek rá arra, hogy a gyerekük lassan felnő, és már csak nagyon keveset tehetnek azért, hogy megóvják őt az elhibázott lépésektől. Sajnos a szülőknek meg kell tanulni hagyni, hogy a gyerekük néha „pofára essen”, jelen esetben megbukjon, és végigkínlódjon egy nyári szüntet a tankönyv felett. Tanárként általában azért azt tapasztaltam, hogy a gyengén teljesítő gyerekek az utolsó percben összeszedik magukat, és kipréselik a tanárból az utolsó pillanat utáni lehetőséget is a javító dolgozatra. Ami persze jól szokott sikerülni. Mert azért ezeknek a büdös kölköknek mégiscsak van felelősségérzetük, csak a szülők felé játsszák el a hanyag nemtörődömséget. 

Olvasd el ezt is: Kulcs a neveléshez: a kamaszkor – értsd meg, mi zajlik gyermekedben!

Fotó: hackNY.org/flickr