Hirdetés Partneri kampány helye
Fogantatás

Magyarországon az átlagosnál jelentősebb a lombikbébiprogram állami támogatása

Magyarországon öt beavatkozást támogat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a lombikbébiprogramban, ez világviszonylatban jelentősnek számít, mivel a legtöbb országban csak 3-4 kezelést finanszíroz az állam - mondta a Semmelweis Egyetem osztályvezető főorvosa hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Magyarországon az átlagosnál jelentősebb a lombikbébiprogram állami támogatása

Urbancsek Jánost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a tervek szerint a kormány az eddiginél kétszer nagyobb támogatást adhat a lombikbébiprogramra. 
Ezáltal többen vehetnek részt államilag támogatott meddőségi kezelésben, valamint az egyes kezelésekhez adott támogatás is nőhet – mondta el a főorvos.

Hozzátette, a szervezeten kívüli megtermékenyítéseket ezután is öt alkalommal támogatja majd az OEP, a szükséges gyógyszerek támogatottsága azonban az eddigi 70 százalékról 90 százalékra nőhet, ami azért fontos, mert ezen készítmények ára akár a 100-200 ezer forintot is elérheti.

Magyarországon – hasonlóan a fejlett nyugati országokhoz – körülbelül 20 százalékos a meddőség aránya a társadalomban, azaz 150-200 ezer párt érint a probléma, de a szervezeten kívüli megtermékenyítéssel már csaknem minden párnak lehet gyereke – mondta Urbancsek János.

Forrás: MTI
Fotó: DrKontogianniIVF / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Amikor a remény mellé szakember is kell Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük