Hirdetés Partneri kampány helye
Családtervezés

Mamahotel, bumeráng gyerek

A legnagyobb kihívás a gyerekvállalás, a családalapítás, ami a fiatalok nagy része szerint érzelmiből gazdasági kérdéssé vált.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mamahotel, bumeráng gyerek

Mi a legnehezebb, és mi a legkönnyebb a rájuk váró feladatok közül? Mitől tartanak, és miről gondolják, hogy viszonylag könnyen megbirkóznak majd vele? Kitől várnak segítséget, kire támaszkodnak? – egyebek közt erről kérdeztek több mint kétezer, főleg 15 és 29 év közötti fiatalt a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat és a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet közös felmérésében. A megkérdezettek 78 százaléka azt mondta, hogy a legnagyobb kihívás, a legnehezebb feladat a gyerekvállalás, a családalapítás. A fiatalok nagy része szerint a gyerekvállalás érzelmiből gazdasági kérdéssé vált. Ezt nem tartják szerencsésnek, mint ahogy az első gyerek születésének kitolódását sem. "Mire egyetemista lesz a gyerek, a szülők már nyugdíjba mennek" – mondta egyikük.

– Egzisztenciateremtés előtt még nem mernek gyereket vállalni, de mire ez megvan, már olyan idősek lesznek, hogy biológiai korlátokkal kell szembenézniük – vázolja az alapvető problémát Pillák Péter, a kutatás egyik vezetője. A fiatalok pontosan látják ezt a dilemmát, de tehetetlennek érzik magukat. A kutató hozzáteszi: az egész unióban Magyarországon az egyik legnagyobb a különbség a tervezett és a valódi gyerekszám között. Többen kiemelték, hogy nincsenek családbarát munkahelyek, hogy a nők karrierje kettétörik a gyerekvállalással, hogy nincs elég óvodai, bölcsődei férőhely. A kutatók szerint érthető, hogy a fiatalok így gondolkoznak, hiszen a statisztikák szerint minél több gyereket vállal valaki, annál nagyobb esélye van arra, hogy elszegényedik, három vagy annál több gyereknél ez az esély már 49 százalékos.

Arra a kérdésre, hogy mit tehetnek ők maguk a helyzetük megkönnyítésére, sokan a tudatos élettervezést jelölték meg mint lehetőséget. Kiemelték a tudatos párválasztást is, hogy ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy 35-40 évesen nem tudnak családot alapítani, mert nincs kivel. Az államtól a legtöbben azt várják, hogy családbarát adótörvényekkel és családbarát munkahelyek teremtésével segítsen.

A második legnehezebb feladatnak a munkavállalást, pontosabban a megfelelő munkahely megtalálását tartották. A leggyakoribb magyarázat szerint ez azért van, mert az iskola nem készít fel eléggé, nem segít a tudatos pályaválasztásban. "Nem értünk semmihez, mert nem olyan az oktatás" – fogalmazott az egyik válaszadó. Gyakori indok volt, hogy a legjobb munkahelyekre csak kapcsolatokkal lehet bekerülni. – Reálisan látják a helyzetet, nem hiszik, hogy a képességek nem számítanak, de azt is látják, hogy önmagukban sokszor nem elegendőek – mondja a kutató. Többen említették azt is, hogy sok cég kizsigereli a dolgozóit, túlóráztatják őket, sokan pedig feketén dolgoztatnak.

Az iskolára tett panaszok fényében érthető, hogy az érvényesüléshez szükséges képességek elsajátítását 63 százalék találta nehéznek. A harmadik legnehezebb feladatnak mégsem ezt, hanem a szülői háztól való elszakadást tartják. A kutatók felhívták a figyelmet egy viszonylag új jelenségre, amit "mamahotelnek" neveznek. Egyre több fiatal – főleg fiúk – marad a szülői házban még a tanulás befejezése után is. Nemcsak azok, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak a költözést, hanem a jómódú családok gyerekei is.

– Ez egy létező stratégia, és nem csak kényelmi okai vannak – állítja Pillók Péter. – Sokan ugyanis így spórolnak még néhány évig és élveznek egyfajta felelőtlen állapotot, akár a harmincas éveikben is. De az úgynevezett "bumeráng gyerekek" is egyre többen vannak. Ők elköltöznek ugyan, de később, például egy párkapcsolati vagy munkahelyi kudarc hatására, mégis visszatérnek a szülői házba. A szülők pedig szívesen asszisztálnak ehhez, biztatják a gyerekeiket, hogy lakjanak még otthon pár évig – mondja a kutató.

Az önállósodásnál jóval könnyebben megoldható feladatnak tartották a válaszadók az egészséges életmód kialakítását, "vállalni önmagukat hátrányos megkülönböztetés nélkül", és tenni valamit a környezetért. Igaz, ez azért is lehetséges, mert ezek a kérdések egyszerűen kevésbé érdeklik őket. A kutató kiemelte: nyilvánvaló, hogy például a romákat vagy a nőket érik hátrányok, de minden probléma viszonyítás kérdése. – Amíg alapvető egzisztenciális gondokkal küzdenek, nem tudnak azzal foglalkozni, hogy éri-e őket hátrányos megkülönböztetés – véli.

A készítőket mégsem ez lepte meg a legjobban, hanem az, hogy a válaszadók többsége az összes probléma megoldását elsősorban és szinte kizárólag saját magától várja. Kérdés, hogy ez jó vagy rossz fejlemény. – Jó, hogy nem kívülről várják a segítséget, hogy vállalják a felelősséget. Ugyanakkor ez jelentheti azt is, hogy elhagyottnak, elveszettnek érzik magukat – tette hozzá a kutató.

Forrás: www.weborvos.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Amikor a remény mellé szakember is kell Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük