Hirdetés Partneri kampány helye
Babanevek

Már született olyan baba, aki Coviddal kapcsolatos nevet kapott a szüleitől

Egy anya a koronavírus-járvány miatt bevezetett lezárásokról nevezte el kislányát. Azt mondja, egyáltalán nem bánta meg a döntését.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Már született olyan baba, aki Coviddal kapcsolatos nevet kapott a szüleitől

Nem bánta meg, hogy így döntött

Jodie Cross és a férje, Rob már egy éve próbálkoztak sikertelenül a babavállalással, amikor 2020 elején kitört a koronavírus-járvány – írja a Daily Star című brit bulvárlap. A nő azt mondja, hogy szerinte nekik kifejezetten jót tett a vírus miatti bezárkózás és a lezárások. Hiszen így sokkal jobban tudtak koncentrálni a családalapításra, jobban egymásra tudtak hangolódni. 

Jodie éppen a második hullám alatt esett teherbe, a karantén idején. Amikor megtudta, hogy kislányt hord a szíve alatt, férjével megbeszélte, hogy a "Lockie" nevet fogja kapni a kislányuk, az angol "lockdown", vagyis a kijárási korlátozások szó után. 

A nő egyáltalán nem bánta meg döntését, mert mint mondja, ez az időszak segítette őket abban, hogy kisbabájuk születhessen. A 36 éves anya már elkezdett ugyanis beletörődni, hogy sosem lesz gyereke, mert előtte hiába próbálkoztak, nem jött össze. Így megpróbáltak csak a munkára összpontosítani. 

A karantén alatt azonban a nő – fodrászként – egyáltalán nem tudott dolgozni, és a férje is kevesebb munkát kapott, ezért nyugodt időszakot éltek meg ketten együtt. 

Döntésükről így nyilatkoztak: 

"Nem egy rossz, hanem egy jó időszakról neveztük el a kislányunkat. Bár az emberek ezt talán nehezen értik meg, de mi nem bántunk meg semmit."

Indexkép: Pexels képe a Pixabay-en

Keress babanevet ebből a hosszú listánkból:
Teljes babanév kereső több ezer névvel és jelentéssel és a TOP 100 lista

Kapcsolódó cikkeink:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük