Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Március 8. a Vese Világnapja – Könnyen szűrhető a vesebetegség!

Vesekő, vesegörcs, vesegyulladás... mind vesebetegség, amiket ha nem kezelünk időben, visszafordíthatatlan folyamatot indítanak el szervezetünkben. A ma már népbetegségnek számító vesebetegséggel foglalkozni kell, mert gondatlanságunk akár életen át tartó dialíziskezelést is eredményezhet, pedig a vesefunkció romlása már egy egyszerű szűrővizsgálattal kimutatható. Minden évben március második csütörtökén tartják a Vese Világnapját, aminek célja az emberek tájékoztatása erről az alattomos betegségről.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Március 8. a Vese Világnapja – Könnyen szűrhető a vesebetegség!

Mind világszerte, mind pedig Magyarországon egyre többen vannak azok, akiket vagy személyesen érint ez a veszélyes kór, vagy előfordul a családban. A betegség lefolyása nagyon sokáig tünetmentes lehet, ezért a vesebetegség esetében is kiemelten fontos szerepe van a rendszeres szűrésnek.

A veseelégtelenség kialakulásának hátterében számos tényező állhat – létrejöhet más betegségek szövődményeként, elhanyagolt bakteriális fertőzés következményeként, vagy akár lehet velünk született rendellenesség is. Az időben észrevett vesebetegség gyógyszerekkel kezelhető, progressziója lassítható. Viszont ha a beteg már kritikus állapotban van, veséi le is állhatnak, ezzel szükségessé téve az életmentő dialíziskezelést. Sajnos hazánkban a rendszeres szűrés hiányában az emberek több mint fele az utolsó pillanatban, végállapotú veseelégtelenséggel kerül orvoshoz, amikor már elkerülhetetlenné válik az azonnali dialízis.

Ezért fontos, hogy mindannyian megismerkedjünk a glomerulus filtrációs ráta, azaz a GFR fogalmával, a vesefunkció hatékonyságát leíró mérőszámmal. Ennek ellenőrzését minden további nélkül kérhetjük háziorvosunktól az éves rutin-szűrővizsgálatok alkalmával – így egyszerűen megbizonyosodhatunk veséink állapotáról.

A Vese Világnapja minden évben egy kiemelt tematika köré épül, amely idén a szervadományozás és -átültetés témája. A vesebetegségben szenvedő betegek két- háromnaponta dialíziskezelésre járnak, hogy egy speciális gép segítségével kiürítsék szervezetükből a salak- és méreganyagokat. Azon vesebetegek számára, akiknek szervezete alkalmas rá, a művesekezelés alternatívája lehet a transzplantáció, amely lehetővé teszi számukra a korábbi életvitelükhöz történő visszatérést. Azonban kevesen tudják, hogy ez a megoldás a betegek csak mintegy 16-18%-a esetében jöhet szóba, a többiek számára a dialízis az egyetlen esély az életben maradásra.

Hazánkban jelenleg 846 beteg vár új vesére, akik a tavalyi Eurotranszplanthoz történő csatlakozás következtében sokkal nagyobb eséllyel juthatnak veséhez. A transzplantációhoz szükséges szerv származhat agyhalott és élő donortól is. Magyarországon – a törvény értelmében – mindenki feltételezett donornak számít, kivéve azt, aki életében tiltó nyilatkozatot tesz szervei felhasználásáról. Nagyon fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, hiszen ezzel nemcsak egy, hanem akár több emberi életet menthetünk meg. Az élődonációnak is meghatározott feltételei vannak, hazánkban elsősorban a beteggel genetikai rokonságban, vagy bizonyítottan szoros érzelmi kapcsolatban lévő ember vállalhatja. A szervadományozást egy illetékes bizottság engedélyezheti, miután elvégeztették a donációhoz szükséges vizsgálatokat.

„Dialízisközpontunkban fontosnak tartjuk, hogy az összes betegünket tájékoztassuk a transzplantáció lehetőségéről, illetve eloszlassuk bennük a félelmet. Igyekszünk a lehető legtöbb információt eljuttatni betegeinkhez, és ha a transzplantáció mellett döntenek, akkor megadjuk az ehhez szükséges segítséget. Fontos, hogy a betegeinknek a legkiválóbb kezelést adjuk, mivel minőségi dialízis nélkül a szervezet nem állna készen a transzplantációra. Úgy gondolom, hogy a figyelemfelhívó események, mint a Vese Világnapja, nagyon hasznosak. Az emberek nemcsak többet tudhatnak meg a vesebetegségekről és a rendszeres szűrés fontosságáról, hanem például az idei témának köszönhetően elgondolkoznak a szervdonáció, transzplantáció kérdésén is. Éppen ezért a világnap kapcsán március 11-én 9-12 óra között nyílt napot tartunk dialízisközpontunkban, ahová minden érdeklődőt sok szeretettel várunk” – mondta el Prof. Dr. Kiss István, a B. Braun Avitum Zrt. budapesti dialízisközpontjának orvosigazgatója.

Forrás: Well PR Ügynökség

A B. Braun Avitumról
A B. Braun vállalatcsoport 1839-es alapítása óta mára a világ egyik vezető egészségügyi vállalkozásává nőtte ki magát, amelyet Magyarországon a B. Braun Medical Kft. és a B. Braun Avitum Hungary Zrt. képvisel. A két cég közel 1600 munkatársával a magyarországi egészségügyi piac egyik legnagyobb szereplője.

A B. Braun Avitum Hungary Zrt. 1989-ben Magyarországon elsőként, a Szent Imre Kórház területén hozott létre magán-egészségügyi létesítményt, ezzel megkezdve egy országos dialízishálózat kiépítését. Jelenleg a B. Braun Avitum Hungary Zrt. az ország 18 pontján működtet európai színvonalú, a legkorszerűbb orvostechnikával felszerelt dialízisközpontot, ahol a magyar vesebetegek közel 40 százaléka számára biztosítja a nélkülözhetetlen kezeléseket.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük