Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Még a szülés után 12 héttel is magas a vérrög kialakulásának kockázata

Nem csupán a terhesség ideje alatt, hanem a szülést követő legalább 12 hét során is fokozottabb a kockázata a vérrög kialakulásának a nőknél - állapították meg a szakemberek, rámutatva, hogy az eredmények tanúsága szerint a kockázati időszak mintegy kétszer hosszabb az eddig véltnél.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Még a szülés után 12 héttel is magas a vérrög kialakulásának kockázata

Több mint egymillió nőt vizsgáltak szülés után

A vizsgálat több mint 1,6 millió nő bevonásával készült: mindegyikük 2005 és 2010 között hozott világra gyermeket Kalifornia valamelyik kórházában. A résztvevők közül nagyjából ezernél alakult ki vérrög, és ezen nők közül néhányan a rög okozta agyi érkatasztrófát, szívrohamot vagy mélyvénás trombózist is elszenvedtek.

Szülés után a vérrög kialakulásának esélyei

A kutatók megállapították, hogy nagyjából a szülés idején volt a legmagasabb a nőknél a vérrög kialakulásának kockázata. A szülést követő első hathétben a kockázat mértéke nagyjából tizenegyszerese maradt a normálisnak, majd a hetedik és a tizenkettedik hét között a normális érték 2,2-szeresére csökkent. A tanulmány szerint a kockázat mértéke a szülés utáni 13. és 18. hét között esett vissza majdnem normálisra.
 
Tü
netek
   
"Ezek a komplikációk nagyon ritkák, ugyanakkor végzetesek lehetnek" – mondta a vizsgálatban részt vevő Hooman Kamel, a Cornell Egyetem New Yorkban működő orvosi karának neurológus professzora. "Ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen a tünetekkel" – hangsúlyozta a szakember.
 
Elmondta, amennyiben valaki mellkasi fájdalomhoz, nehézlégzéshez, az egyik láb megduzzadásához, fájdalmához vagy hirtelen jelentkező súlyos fejfájáshoz hasonló tünetet tapasztal, sürgősen keressen fel szakembert. "Ezeket a tüneteket minden esetben komolyan kell venni, de a terhesség, illetve a szülés utáni időszakban különösen nagy figyelmet kell rájuk fordítani" – tette hozzá.
 
A vérrögök kialakulásának kockázata
 
A vérrögök kialakulásának kockázata az ösztrogénszint megemelkedése és a véralvadási tényezők változása miatt nő meg a terhesség során. A szülést követő hónapokban aztán a hormonszint visszaáll a normálisra. Egyéb tényezők, köztük az elhízottság, a rákkezelés és a szív- vagy tüdőbetegség is növelheti a vérrög kialakulásának kockázatát.
    
A tanulmány eredményeit az Amerikai Stroke Társaság San Diegóban megrendezett idei Nemzetközi Stroke Konferenciáján ismertették a kutatók – adta hírül a LiveScience című tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

http://www.livescience.com/43359-blood-clot-risk-stays-high-after-pregnancy.html

Forrás: MTI
Fotó: patrisyu/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük