Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Még hatályba sem lépett az új törvény, máris kitolnak a meleg örökbefogadókkal

Decemberben az Országgyűlés 135 igen, 55 nem és 5 tartózkodó szavazattal megszavazta az azonos nemű párkapcsolatban élő és egyedülálló személyek örökbefogadását megnehezítő törvénymódosítást. A törvény ugyan csak március elsején lép hatályba, de a hatóságok már most akadályozzák a meleg örökbefogadni vágyókat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Még hatályba sem lépett az új törvény, máris kitolnak a meleg örökbefogadókkal

Jogsegélyszolgálatunkhoz fordult az a meleg férfi, akit örökbefogadásra alkalmatlannak minősített a gyámhatóság arra hivatkozva, hogy egyedülállóként jelentkezett örökbefogadásra, pedig valójában nem egyedülálló.

A magyar jogszabályok azt ugyan nem teszik lehetővé azonos nemű párkapcsolatban élők számára, hogy gyermeket  közösen örökbefogadjanak, annak viszont semmi akadálya nem volt eddig, hogy egy azonos nemű párkapcsolatban élő személy egyénileg örökbefogadjon. A hatóságok most azokat kezdték el büntetni, akik a jogszabályoknak megfelelően egyéni örökbefogadóként jelentkeznek, azzal utasítva el őket, hogy titkolni akarják párkapcsolatukat, holott erről szó sincs.

Ügyfelünk, R. márciusban jelentkezett örökbefogadásra egyéni örökbefogadóként. A bevett gyakorlatnak megfelelően R. mellett a párját is bevonták a folyamatba, aki vele együtt részt vett a pszichológiai vizsgálaton is. A környezettanulmány folyamán is mindent rendben találtak a szakemberek, ennek megfelelően a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) a környezettanulmány és a pszichológiai vizsgálat alapján kérte a gyámhatóságtól az alkalmasság megállapítását. Ezután R.-t a gyámügy behívta egy elbeszélgetésre. A sok jót nem sejtető beszélgetés végén az ügyintéző felhívta ügyfelünk figyelmét arra, hogy ügye "valószínűleg nem fog átmenni, de ennél nem mondhat többet". Ezzel minden bizonnyal a szakemberek által egyértelműen érzékelt politikai nyomásgyakorlásra utalt, amellyel a minisztériumi vezetés azt próbálja elérni, hogy a gyermekvédelemben dolgozók ne a szakmai szempontok és az örökbefogadásra váró gyermekek érdekei szerint, hanem a kormány ideológiájának megfelelően hozzák meg döntéseiket, és bármi áron akadályozzák meg, hogy LMBTQI emberek gyermeket fogadhassanak örökbe. 

R. az elutasító végzést december elején kapta meg, még azelőtt, hogy a Parlament elfogadta volna azt a törvénymódosítást, ami Novák Katalin családpolitikáért felelős miniszter kezébe helyezi az egyedül örökbefogadó személyek alkalmasságáról való döntést. A döntés arra hivatkozik, hogy ügyfelünk (a jogszabályoknak megfelelően) egyedülállóként kérelmezte az örökbefogadást, azonban párkapcsolatban él. Ezt azonban ő sohasem tagadta, párjával együtt vett részt a folyamatban, amit a környezettanulmány és a pszichológiai vizsgálat is tartalmazott. 

A kormány másfél éve hirdetett harcot a szivárványcsaládok ellen. 2019 májusában Kövér László a pedofilokhoz hasonlította gyermeket vállaló azonos nemű párokat, kormánytagok és a kormánypárti média pedig trükközéssel, a jogszabályok kijátszásával vádolja az örökbefogadó azonos nemű párokat, holott erről szó sincs: ők nyíltan vállalták párkapcsolatukat az örökbefogást intéző szervek előtt, és a szakemberek ennek tudatában döntöttek úgy: alkalmasak a gyermekvállalásra. 

A kormány a gyermekek érdekeit hangsúlyozza, de a decemberben elfogadott törvényjavaslat és a fentihez hasonló hatósági fellépés pont az örökbefogadásra váró gyermekek érdekeit sérti legjobban – nem véletlen, hogy a Gyermekjogi Civil Koalíció és jogvédő civil szervezetek tiltakoztak a törvényben előírt kötelező társadalmi vita nélkül elfogadott módosítások ellen. Hiába tárt fel az ombudsman a gödi, kalocsai, zalaegerszegi és esztergomi gyermekotthonokban is fizikai és lelki bántalmazást, kínzást, illetve erőszakot, jelentését semmilyen változás nem követte. Az örökbefogadási folyamat bonyolítása  azt fogja eredményezni, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek hosszabb időt lesznek kénytelenek az állami gondoskodás rendszerében tölteni, vagy egyáltalán nem fogadják örökbe őket, esetleg külföldi örökbefogadó szülőkhöz kerülnek.

"A gyermeket vállaló azonos nemű párok biztonságos, jó és szeretetteljes környezetet akarnak biztosítani gyermekeiknek. Bizonyított tény, hogy nem azon múlik, valaki jó szülő-e, hogy mi a neme vagy a szexuális irányultsága. Mivel a személyiségfejlődésre ezeknek nincs hatása, sokkal inkább az számít, a szülők mennyire szeretik a gyereket, mennyire figyelnek oda rá, vagy mennyi következetesek vele." – mondta el Pál Márton, a Szivárványcsaládokért Alapítvány tudatosságnövelő kampányának egyik szervezője. 

"Jobb lenne, ha a kormány inkább a gyermekjogi és gyermekvédelmi szakemberekre hallgatna, az állami gondoskodás rendszerének megreformálásával foglalkozna, és nem az azonos nemű kapcsolatban élők gyermekvállalása ellen hirdetne harcot légbőlkapott ürügyekkel" – tette hozzá Sándor Bea, a Háttér Társaság Jogi Programjának vezetője. 

Forrás: Háttér Társaság

Fotó: depositphotos.com-on

Olvasd el ezt a cikkünket is!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük