Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Még több baktériummal fertőzött termék lehet forgalomban: az ALDI is visszahívja egyes fagyasztott zöldségeit

A Penny után az ALDI is közleményt adott ki a termékvisszahívásról a mai napon.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Még több baktériummal fertőzött termék lehet forgalomban: az ALDI is visszahívja egyes fagyasztott zöldségeit

Ahogy azt korábban megírtuk, öt országban betegedtek meg egy magyar cég által csomagolt fagyasztott zöldségtől. Az Európai Unió Élelmiszerbiztonsági Hivatala szerint a fagyasztott zöldségeket ugyanaz a magyar cég csomagolta, amelyek június 8-ig 47 megbetegedést, köztük 9 halálesetet okoztak. 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban Listeria monocytogenes baktériumtörzset azonosítottak a cég termékeiben még annak ellenére is, hogy korábban több fertőtlenítés is történt az üzemben. A fertőzés forrásának megállapításához további vizsgálatokra van szükség; az üzemben a termelést addig leállították.

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy figyeljék az üzletekben kihelyezett tájékoztatókat, valamint a (nem fogyasztásra kész) fagyasztott zöldségeket alaposan főzzék át felhasználás előtt.

A Penny után most az ALDI is visszahívja egyes fagyasztott termékeit:

Arra kérik a vásárlókat, aki ilyen terméket vásárolt, vigye vissza bármely magyarországi ALDI üzletbe, ahol a vételárat a blokk hiányában is visszatérítik.
 

A megbetegedéseket a Listeria monocytogenes nevű baktériumnak egy erőteljes változata okozta

A rendelkezésre álló adatok alátámasztják, hogy a szennyeződés a Greenyard vállalat magyarországi üzemében történt. A Nébih azonnali hatállyal megtiltotta az érintett üzemben a 2016 augusztusa és 2018 júniusa között legyártott valamennyi fagyasztott zöldség és zöldségkeverék tétel forgalomba hozatalát, valamint elrendelte azok kivonását és a fogyasztókhoz eljutott termékek visszahívását. A cég a termékvisszahívást, partnerei értesítését haladéktalanul megkezdte, a több különböző márkát is érintő kivonását Európa szerte elindították.

A cég közleménye ezen a linken tölthető le.

Az üzem jelenleg – szigorított takarítást követően – fokozott mintavétellel egybekötött próbatermelést végez, terméket nem értékesít.

A fertőzés kockázatának csökkentése érdekében – ahogy arra már korábban is felhívtuk a figyelmet– a (nem fogyasztásra kész) fagyasztott zöldségeket a fogyasztóknak alaposan át kell főzniük. Ez különösen fontos a liszteriózis szempontjából leginkább veszélyeztetettek számára (mint idősek, terhes anyák, csecsemők, legyengült immunrendszerű felnőttek).
 

A fertőzés tünetei

A Listeria monocytogenes baktérium az élelmiszerekben gyakran előfordul, megbetegedést azonban csak nagyobb baktériumszám mellett okoz. A Listeria a hűtő hőmérsékletén is képes elszaporodni, ezért minden 5 napon túl hűtőszekrényben tárolt élelmiszer elfogyasztása kockázatos lehet, ha annak összetétele támogatja a baktérium szaporodását.

A panaszok kialakulásának ideje általában a fogyasztást követő 1 nap és 1 hét közé tehető, de akár 90 napig is tarthat. A fertőzés jellemző tünetei a láz, hányás, hasmenés, fejfájás. Érzékeny csoport: a csecsemők, várandós nők, idősek, valamint gyenge immunrendszerű emberek.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük