Szalmonella-fertőzött Kinder csokik – a termékvisszahívás újabb fajtákat érint
Ahogy korábban írtuk, 125 szalmonella-fertőzéses eset nyomán vizsgálat indult, mely során összefüggést találtak a megbetegedések és az arloni üzemben készült Kinder csokik között. Később kiderült, hogy Magyarországra is érkeztek az esetlegesen fertőzött csokikból, melyek listája lejárati idővel együtt felkerült a Nébih honlapjára.
A hétvégén azonban új közlemény jelent meg a Nébih oldalán, melyben már arról tájékoztatják a vásárlókat, hogy a Ferrero azonnali hatállyal visszahívja a következő, Arlonban készült termékeket most már tételszámtól és lejárati időtől függetlenül:
- Kinder Mini Eggs,
- Kinder Surprise Maxi 100g,
- Kinder Schokobons,
- Kinder Happy Moments,
- Kinder Mix 198g,
- Kinder Maxi Mix 133g,
- Kinder adventi naptár 127g
A Nébih megkezdte az érintett termékek nyomonkövetési vizsgálatát, a pontos termékadatokról a hivatal honlapján lehet tájékozódni – a táblázatot folyamatosan frissítik.
Az egyes áruházakban még több csokira érvényes a termékvisszahívás
A Ferrero Mo. Kft. tájékoztatásán túl a visszahívás kapcsán az egyes áruházláncok az alábbi tájékoztatókat jelentették meg. Az oldalakon a Ferrero Mo. Kft. táblázatában szereplő termékektől eltérő tételek is szerepelnek és a visszavételre vonatkozó információkat is tartalmaznak!
- Aldi: https://www.aldi.hu/hu/informaciok/vasarloi-tajekoztato/kinder-termekek/
- Müller: https://www.mueller.co.hu
- Lidl: https://www.lidl.hu/extrak/hirek-ujdonsagok
- GRoby: https://www.groby.hu/cikk/termekvisszahivas
- Auchan: https://www.auchan.hu/reszletek/hirek/tajekoztatas-termekvisszahivasrol-kinder-termekek
- Tesco: https://tesco.hu/cikkek/cikk/termekvisszahivas-ferrero-termekek/692/
- Spar: https://www.spar.hu/szolgaltatasok/termekvisszahivas
- Penny Market: vásárlói tájékoztató
A szalmonellafertőzés tünetei
Az első tünetek a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után pár órával, vagy 1-2 nappal később jelentkeznek és általában 2-10 napig tartanak. A leggyakoribb tünet a hasmenés, hányinger, hányás, de előfordulhat hasi fájdalom, láz, hőemelkedés, gyengeség és görcsök is.
Indexkép: Depositphotos.com
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri