A dömösdi általános iskolában "ismeretlen tettes" a wc mellé piszkított, a tanárok és takarítók pedig megdöbbentő módon büntették meg a lányokat 2016. májusában – a Blikk információi szerint.
A 2. és 3. osztályos kislányoknak az udvaron kellett felsorakozni, majd hármasával behívták őket egy terembe, ahol letolt bugyival kellett lehajolniuk – így próbáltak fényt deríteni arra, ki lehetett az "elkövető". Az esetre egyszerűen nincsenek szavak – a 8-9 éves kislányokat ilyen megalázó helyzetbe hozni elfogadhatatlan és nem pedagógushoz méltó, ennek ellenére a kínos vizsgálatban három tanár is részt vett, és egy takarító.
A szülők a KLIK-hez fordultak segítségért – a takarítót elbocsájtották, a pedagógusokat pedig azzal büntették meg, hogy két éven át nem kaphatnak fizetésemelést. A szülők elmondása szerint amikor számon kérték a pedagógusokat, az egyikük csak annyit válaszolt: "5 év múlva úgyis lehúzzák majd a lányok bugyiját". Érthetetlen, miért taníthatnak továbbra is az iskolában.
Friss hírek az ügyben:
Budapest, 2016. június 22., szerda (MTI) – Írásbeli megrovást kaptak azok a pedagógusok, akik egy dömsödi általános iskolában a gyermekek fehérneműjét ellenőrizték arra hivatkozva, hogy a lánymosdót valaki nem rendeltetésszerűen használja – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerdán az MTI-vel. Egyúttal jelezték: tévesek azok a sajtóhírek, amelyek az intézményben történtekről megjelentek.
A központ szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola egyik telephelyén valaki több alkalommal nem rendeltetésszerűen használta a lánymosdót. A tanítók többször megkérdezték a gyerekeket, hogy ki volt az, de senki nem vállalta. Felhívták a figyelmüket a fertőzésveszélyre és a higiéniára, majd május 27-én újból előfordult az eset. Ekkor úgy döntöttek, hogy a gyerekek fehérneműjét ellenőrzik, az ügyben három pedagógus és a telephelyen dolgozó takarító vett részt.
A tankerülethez június 1-jén érkezett szülői bejelentés az esetről, azt követően azonnal megkezdődött a vizsgálat. Ennek során a tankerület igazgatója megállapította, hogy a pedagógusok a közalkalmazotti jogviszonyból származó kötelesség vétkes megszegését követték el. Tettük nem volt szándékos, azért tették ezt, mert tartottak a fertőzésveszélytől és a további eseteket szerették volna megakadályozni – olvasható a Klik közleményében, amelyben arra is kitértek, hogy az érintettek a tettüket megbánták, többszörösen bocsánatot kértek, amit a szülők el is fogadtak.
Több levél érkezett a tankerülethez a pedagógusok védelmében, ezekben szülők azt kérik, hogy továbbra is az említett pedagógusok tanítsák a gyermekeiket, hiszen tapasztalt pedagógusokról van szó.
A központ közölte azt is, hogy a pedagógusokat elmarasztalták, írásbeli megrovást kaptak. A technikai dolgozó szerződése július 1-jén lejár, azt nem hosszabbítják meg.
Emellett a szakszolgálat közreműködésével a tankerület szakember (pszichológus) segítségét ajánlotta fel a gyerekeknek és a szülőknek. Jelezték: a pedagógusok a nyár folyamán érzékenyítő tréningen vesznek részt, amelyen felfrissíthetik a gyermekvédelemmel, a gyermeki jogok gyakorlásával kapcsolatos ismereteiket.
Forrás: MTI
Te mit tennél, ha a te lányoddal tették volna ugyanezt?!
Kép: Lindsey Turner / Flickr.com
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri