Megcsalhatsz, de el ne árulj! (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

– Éppen egy nagy, régen dédelgetett álmunkat igyekeztünk valóra váltani a férjemmel: éttermet szerettünk volna nyitni – meséli a 35 éves Abigél. – Úgy érintett hát a hír, hogy megcsalt, mint derült égből villámcsapás. Ő azt állította, egyszerű félrelépés volt az egész, megbánta, ígérte, soha többé… Hosszú időnek kellett eltelnie, mire sikerült valahogy túltennem magam a történteken. Ám akkor az otthoni számítógépen döbbenetes fotókra bukkantam: a képeken a férjem volt szeretője pózolt, a mi családi autónknak támaszkodva, éppen azelőtt az épület előtt, amelyet egykor együtt néztünk ki, és szerettünk volna megvenni jövendő éttermünk számára. Ha addig úgy éreztem, porig aláztak, megszégyenítettek, eltapostak, hát most a tőrt is belém döfték. A felismerés, hogy a férjem vele is elment arra a helyre, hogy ugyanúgy nézegette azt az épületet vele, mint velem, hogy ugyanúgy tervezgetett vele, mint velem, iszonyú volt. A férjem a közös álmainkat árulta el, és ez jobban fájt, mint a tudat, hogy közös ágyban feküdtek.

Az Abigélével hasonló esetekkel, vagyis az érzelmi megcsalással sokat foglalkoznak a szakemberek. Ez ugyanis gyakran és sokak számára nehezebben elfogadható, megbocsátható, mint a fizikai, szexuális hűtlenség. Mert az, hogy párunk nem csak az ágyát, hanem az érzéseit, gondolatait, titkait is megosztja mással, érzelmileg már nehezebben feldolgozható. Mint ahogy az is, ha a hűtlen fél védekezésképp olyan okokat hoz fel tettének megindokolására, amellyel a másik felet legmélyebb érzelmeiben sérti. Aki ilyet tesz, gyakran nem is gondolja végig, hogy a szó, az „ítélet” amelyet kimondott, gyakran gyilkosabb, és megbocsáthatatlanabb, mint maga a tett.

– Negyvenéves voltam, amikor Gáborral megismerkedtem – kezd bele történetébe Ági. – Művész volt, bohém, beleszerettem. Még csak össze sem költöztünk, mégis, amikor terhes lettem, egyértelmű volt, hogy megszülöm a gyereket. A gondok azután kezdődtek. Nem vettek vissza a munkahelyemre, neki pedig esze ágában sem volt munkát keresni. Egy idő után már csak a gondokról beszélgettünk. Amikor kibukott, hogy új barátnője van, igazából nem lepődtem meg. Menekül a problémák elől – mentegettem magamban. Ám egy veszekedés során olyat mondott, ami megváltoztatta az életemet. Azt ordította, azért kezdett új kapcsolatba, és azért hagy el, „mert én semmit sem érek az ágyban, mint nő”. Nem azt a szót használta, hogy „semmit”, ennél csúnyábban fejezte ki magát. Ez a mondat aztán befészkelte magát az agyamba, és évekig ott maradt, emésztett. Addig, míg méhdaganattal kórházba nem kerültem. Hiszem, hogy a betegség ott támadott meg, ahol a leginkább sérültem: a nőiségemben.