Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Megduplázódott a Campus Hungary ösztöndíjakra jelentkezők száma

Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés és megduplázódott a Campus Hungary ösztöndíjakra jelentkezők száma - közölte a programot koordináló Balassi Intézet hétfőn az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megduplázódott a Campus Hungary ösztöndíjakra jelentkezők száma

Közleményükben felidézték, hogy az intézet immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Campus Hungary ösztöndíjakat, amelyekre ezúttal október 21-ig lehetett pályázni.
    
Míg az első három meghirdetéskor átlagban 1900-an pályáztak, addig a negyedik meghirdetésnél már közel 3800-ra emelkedett a jelentkezők száma.
    
Mint írták, a Balassi Intézet egy év alatt, az eddigi három lezárult pályázati szakasznak köszönhetően 4210 diák számára biztosított Campus Hungary ösztöndíjat, így több mint 50 százalékkal sikerült növelni a hallgatói mobilitást. A program célja, hogy 2013 végére meghaladja az ötezret az ösztöndíjasok száma.
     
A Campus Hungary Program Magyarországon az egyedüli olyan mobilitási program, mely a világ összes országába biztosít ösztöndíjakat. A hallgatók élve ezzel a lehetőséggel, eddig a világ 73 országába nyertek el ösztöndíjat.
    
A Campus Hungary ösztöndíjakra bármely magyar felsőoktatási intézmény hallgatója pályázhat, aki már elvégzett két félévet, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a fogadó és a küldő intézménye támogatja pályázatát, valamint vállalja, hogy hazaérkezését követően beszámolót készít a külföldi tudományos tevékenységéről.
    
A pályázatok elbírálása a tanulmányi átlag, a tudományos tevékenység és a benyújtott munkaterv alapján történik. Előnyt élveznek azok, akiknek külföldi tanulmánya kreditelismeréssel jár, OTDK-helyezettek, valamint műszaki és természettudományi területen tanulnak. Emellett a konvergencia régiókban (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) oktatók és a felsőoktatási adminisztratív munkatársak is pályázhatnak az uniós támogatással megvalósuló programra.

Forrás: MTI
Fotó:
adamr – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük