Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Megéri? – Ebben a kérdésben, mind az áldozat, mind az elkövető érintett lehet!

2011. november 1-vel lépett hatályba a 2011. évi CXXXIV. törvény az uzsorával összefüggő egyes törvények módósításáról.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megéri? – Ebben a kérdésben, mind az áldozat, mind az elkövető érintett lehet!

1. § (1) A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 330/A. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Aki más rászorult helyzetét kihasználva, olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy annak teljesítése a megállapodás kötelezettjét, a megállapodás kötelezettjének a vele közös háztartásban élő hozzátartozóját, illetve a megállapodás kötelezettje által – jogszabályon, bírósági határozaton, hatósági határozaton vagy szerződésen alapuló tartási kötelezettség alapján – eltartott személyt súlyos vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsorabűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b) üzletszerűen
követik el.”

(2) A Btk. 330/A. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az uzsorabűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti és az elkövetés körülményeit feltárja.”

2. § A Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet 36/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„36/A. § Az ügyész
a) a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében, továbbá
b) uzsorás szerződés esetén
a szerződés semmisségének megállapítása és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt keresetet indíthat.”

3. § Ez a törvény a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba.

Ajánlások a megelőzés érdekében:

  • Uzsorakölcsön helyett válassza a pénzintézetek által nyújtott hiteleket, mivel ezek futamideje, illetve kamata előre meghatározott és biztonságos.
     
  • Ha nehéz anyagi helyzetben van elsőként családjától, rokonaitól, barátaitól kérjen segítséget és ne az uzsorástól!
     
  • Pénzügyi problémáinak megoldásában segítséget nyújthatnak a szociális ellátórendszer tagjai.
     
  • Mielőtt szerződést írna alá, alaposan olvassa el és ne hagyja ki az apró betűs részt sem.
     
  • Ha kételkedik döntése helyességében, és annak következményeivel nincs tisztában, kérjen segítséget.
     
  • Ha bármilyen szenvedélybetegséggel küzd (játékszenvedély, alkohol, stb.) forduljon szakemberhez, mert ezek mindegyike jelentős pénzkiadással járhat!

Ha információval rendelkezik, vagy veszélyben érzi magát, forduljon bizalommal a Rendőrséghez!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük