Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Megfeledkeztek a kisbabájukról: egy budapesti kisboltban felejtették a picit szülei

A szokatlan eset egy budapesti kisboltban történt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megfeledkeztek a kisbabájukról: egy budapesti kisboltban felejtették a picit szülei

/Kiemelt képünk illusztráció/

Boltban felejtettek egy csecsemőt

Egy olvasó számolt be a furcsa esetről: kisbabát felejtettek a szülők egy kisboltban, írja a Bors.

A vásárló először nem foglalkozott a bolt közepén hagyott babakocsival, azt gondolta, hogy üres, ám egyre furcsábbnak találta, hogy senki sem tűnik fel a közelében, magára hagyva áll hosszú ideje az üzletben.

Ekkor szólt az egyik eladónak, és együtt megnézték közelebbről a babakocsit, melyben nagy meglepetésükre egy kisbabát találtak.

Ezután rögtön elkezdték keresni a szülőket, akik már éppen elhagyni készültek a boltot fizetés után – az eladók azonban utánuk mentek és felhívták a figyelmüket a babakocsira.

Az esetről beszámoló vásárló szerint azért történhetett mindez, mert a szülők az óvodáskorú gyermekükkel foglalkoztak vásárlás közben.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük