Én azt gondolom, hogy ennek nem feltétlenül kellett így történnie!
Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy amikor a Szent Imre kórházból erős vérzéssel 25-26 hetes babával a hasában a páromat átszállították a Schöpf-Mérei Kórházba, akkor miért kellett több mint négy órát várni a mentőre, hogy a Budapest Főváros szívében levő egyik kórházból, egy alig 10 percnyi távolságra levő szintén a Főváros szívében levő másik kórházba átvigyék. Mindezt olyan színvonalú gépjárművel, amelynek komfortfokozata megegyezik egy platós teherautóéval.
Szintén nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy a gyermeküket váró anyákat, beleértve a veszélyeztetett terheseket és a megműtött nőket, emberi fekvésre alkalmatlan ágyakra fektetik.
Megítélésem szerint a Schöpf-Mérei Kórházban nem tettek mindent azért, hogy ezt a tragédiát elkerüljék.
Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy a páromat nem nyilvánították veszélyeztetett terhesnek. Annak ellenére sem, hogy a terhessége alatt többször vérzett, ráadásul az első gyermekünk súlyos fejlődési rendellenességekkel született, és erről a kezelést végző orvosok is tudtak, ezért ezt a terhességet mindenképpen veszélyeztetett terhességnek kellett volna kezelni.
Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy páromat, aki 2005. június 15-én hajnali öt órakor vérzett, nem ultrahangozták meg, és ultrahangon nem nézték meg sem őt sem a babát, egy olyan kórházban, amely az egyik legjobban felszerelt koraszülöttes kórház. A kezelést végző orvos a szerda hajnali vérzésre, a rákövetkező hét hétfői napját jelölte meg, mint az ultrahangos vizsgálat időpontját. Annak ellenére, hogy a kórház mozgó ultrahanggal is rendelkezik.
Számomra nyilvánvaló, hogy a baba halálában közrejátszott az, hogy 2005. június 17-én, amikor párom délután kettőtől nagyon erősen vérzett, ráadásul friss vér volt a vizeletében, ami kifejezetten veszélyt jelent, akkor hiába értesítettük a nővéreket, egyetlen egy orvos sem vizsgálta meg órákon keresztül. Az orvosa annak ellenére, hogy értesítették a vérzésről eltávozott a kórházból.
A méhszáj vizsgálatát az ügyeletes orvos végezte el, mivel párom Szent Imre kórházhoz tartozó nőgyógyászát felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy természetes állapot-e, hogy egy négy órája vérző nőt nem vizsgál meg orvos.
Nyilvánvaló, hogy a Doktor Úr érdeklődésének köszönhető, hogy az ügyeletes orvos a Schöpf-Mérei Kórházban megvizsgálta a páromat. Mindez délután hat, hét óra körül lehetett. Ekkor még a baba élt. Ultrahangos vizsgálat, azonban még ekkor sem történt. A párom a vizsgálat után valamilyen infúziót kapott. A később görcsös fájdalmai lettek. Ennek következtében került a műtőbe. Itt konstatálták, hogy a baba meghalt. Este 10-kor vették ki császármetszéssel a halott gyermekünket.
A baba 1500 grammos volt. Gyönyörű szép. Soha sem fogom elfelejteni. Arca szakasztott a kisebbik bátyáé, és vonásai az édesanyáé. Mindig elönt a könny amikor eszembe jut.
Soha nem fogom megbocsátani, az orvosoknak, hogy nem végezték el az ultrahangos vizsgálatot, és négy órán keresztül mindenféle vizsgálat nélkül a gyermekemet és a szerelmemet hagyták szenvedni.. Akkor is csak külső ráhatásra csináltak valamit. A gyerek halálának okaként a vékony köldökzsinórt és a méhlepény leválását nevezte meg az orvos. Véleményem szerint, ezt egy időben elvégzett ultrahangos vizsgálaton észlelni lehetet volna. Így egy időben végrehajtott császármetszéssel a gyermekünk megmenthető lett volna. Minderre az idő bőven rendelkezésre állt.
Természetesen előfordulhat, hogy a kislányunk ennek ellenére meghal. De az orvosok megítélésem szerint, közel sem tettek meg mindent a tragédia elkerüléséért. Véleményem szerint, ez a tragédia nem következett volna be, ha olyan mentalitású orvosok és személyzet kezeli a páromat, mint amilyeneket megismertünk a HIETE Szabolcs utcai Kórházában a Koraszülött Osztályon, a Kardiológiai Intézetben, illetve a SOTE I. számú Gyermek Klinikájának Sebészetén. Örökké hálás leszek ez utóbb említett intézmények dolgozóinak elsőszülött fiam meggyógyításáért. Az Isten áldja meg Őket!
De soha sem fogom megbocsátani a Schöpf-Mérei Kórház azon dolgozóinak, akik többet tehettek volna a kislányom életéért, és nem tették meg azt, ami megítélésem szerint a kötelességük lett volna.
Soha nem fogok megbocsátani önmagamnak sem, hogy két kicsi gyermekemmel, miért jöttem el a kórházból miután a nővéreknek szóltunk, abban a hiszemben, hogy jön az orvos és megvizsgálja a vérzés okát. Hát nem jött. Ha tudom, hogy bunkó tahó üvöltöző állatnak kellett volna lennem, hogy a vizsgálatot elvégezzék. Akkor most primitív tahónak tartanának sokan. De élne a kislányom.
Thierry Ferenc
Kelt: Budapesten, 2005. június 18-án
Ezt a levelet azért írtam, hogy mással ne történjen meg ugyanez.
Tanuljanak belőle! Ne bízzanak abban, hogy jön az orvos és segít! Nem minden orvos jön.
Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel