Hirdetés Partneri kampány helye
A magzat fejlődése

Meghalt a nő, miután kiderült, hogy 9 évig hordta magában elhalt magzatát

Súlyos gyomorgörcsökkel és emésztési zavarokkal fordult orvoshoz egy 50 éves nő. Kiderült, hogy egy 9 éve halott, megkövült magzat nyomja a bélrendszerét. A nő nem engedte, hogy eltávolítsák - ez azonban az életébe került.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Meghalt a nő, miután kiderült, hogy 9 évig hordta magában elhalt magzatát

A baba a méhen kívül fejlődött, és nyomta a nő bélrendszerét

Azért kereste fel a helyi kórházat egy kongói nő az Egyesült Államokban, mert hasi panaszai voltak: gyomorgörcsök és emésztési zavarok. Több vizsgálatot is elvégeztek rajta, és hamar kiderült, hogy mi okozza a tüneteket: még az orvosokat is ledöbbentette az, amit láttak. 

Kiderült, hogy egy úgynevezett kőbaba, vagyis lithopedion található a nő szervezetében. Egy méhen kívül fejlődött, elhalt magzat, ami már kilenc éve volt jelen a nő testében. Nyomta a bélrendszerét, ez okozta a panaszait. A nem hétköznapi esetről a The Sun írt. 

A következő meglepetés akkor érte az orvosokat, amikor a nő közölte, hogy nem vállalja a műtétet. Hozzátette, hogy nem fél a haláltól. 

Minden orvosi kezelést visszautasított, miután magzata megölésével vádolták

A nő kilenc éve elvesztette a magzatát. Egy menekülttáborban tartózkodott akkor, ahol azzal vádolták meg, hogy kábítószert fogyasztott, és ezzel megölte a saját magzatát. A nő ekkor döntötte el, hogy visszautasít mindenfajta orvosi kezelést. 

Ez volt az oka annak, hogy a műtétbe sem egyezett bele. 

14 hónappal később végül alultápláltság miatt halt meg: az elhalt magzat miatt ugyanis nem tudtak felszívódni a létfontosságú tápanyagok a szervezetében. 

Indexkép: Raman Oza képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük