Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Mégis, kinek a farsangja?

A farsang a téltemető, jókívánságmondó és adománygyűjtő népszokásokat köti egy csokorba, egész irodalma van annak, hogy a világ egyes országaiban miért és hogyan ünneplik. A maskarás alakoskodásokból, az itáliai hatásra átvett karneváli mulatságokból, valamint a népi dramatikus hagyományokból ered az az út, ami egyenesen a mai jelmezbálokig vezet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mégis, kinek a farsangja?

A szerkesztőségünkben is akad, aki emlékszik arra – sőt egyes intézményekben még ma is divat -, hogy az önfeledt szórakozásból, amely a farsangot magát egyébként jellemezné, a szülőket és a gyerekeket is tévútra terelő jelmezvesenyt rendeztek ahelyett, hogy pusztán annak a lehetőségét adják meg kicsiknek és nagyoknak, hogy maskarát öltsenek, és egy délutánra más bőrébe bújva, teljesítménykényszer nélkül mulatozzanak.

farsangRögtönzött farsangi közvélemény-kutatásunk során kiderült, hogy nem mindenki emlékeiben foglal el kitüntetett helyet a jelmezbál. Akadt olyan is, aki határozottan valaki akart lenni a jelmezbálon, de hogy ki legyen az a valaki, azt a szülei eldöntötték helyette, amikor lány létére lovagnak öltöztették. Ugyanis lovag volt a szomszéd fiú az előző évben egy másik iskola másik jelmezversenyén, és méretben pont megfelelt a kartonpapírból és alufóliából összetákolt jelmez. Elmondása szerint annyira szégyellte magát, amennyire csak lehetett, utálta a maskarát, a szomszéd fiút, az egész felhajtást, és valószínűleg egy kicsit a szüleit is.

Másnak Ervin jutott eszébe, iskolájuk párhuzamos osztályából, az az Ervin, aki bár az iskola réme volt, a farsangi bálon hatalmas népszerűségre tett szert azzal, hogy csokiautomatának öltözött, jobban mondva belebújt egy összefirkált tévés dobozba, amelyen derékmagasságban két lyuk volt: az egyiken a pénzt kellett bedobni, a másikon meg kiadta a csokit. Kreatív megoldás volt a rengeteg kiskosaras Piroska között.

{HASONLOCIKKEK}Előkerült egy már új keletű, sajátgyerekes történet is, melynek szereplői a szűkre szabott előtérben öltözködtek, így akaratlanul is fültanúi voltak annak az egyre fokozódó hangerejű vitának, amely anya és kisfia között folyt arról, hogy a gyerek beöltözzön-e Brumi mackónak, vagy sem. A fiúcska makacsul ragaszkodott az utóbbi állásponthoz, az anyuka meg – minden észérvét elpufogtatva – áttért a tekintélyelvű megoldásra. Brumi mackó a hátralévő időben a könnyeit maszatolta és a székek lábát rugdosta, de anyuka sem volt a topon.

Mindezeket azért meséltük el, mert mielőtt mindenki rákattan erre a farsang-témára, érdemes számot vetni magunkkal, hogy miért fontos ez nekünk. Ma már nem kell feltétlenül kölcsönkérni a szomszédtól jelmezt: ha beírjuk a keresőbe, számos jelmezkölcsönzési, netán vásárlási lehetőség közül válogathatunk. Jó lenne, ha együtt döntenénk a gyerekkel, még jobb, ha ő döntene, hiszen az ő bőrére megy a dolog és a hacuka. Az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem akarja majd felvenni, s két perccel a jelmezbál kezdete előtt közli, hogy ő ugyan nem öltözik be. Visszahúzódó gyerekekkel előfordulhat, hogy míg otthon a tükör előtt szorongás nélkül illegeti magát, a nagyközönség elé lépés előtt visszafordul. Ezen úgy is segíthetünk, hogy magunk is jelmezt, vagy legalább jelmezre utaló holmit húzunk, esetleg beöltöztetjük a testvéreket is. Segíthet, ha a kis barátjával együtt, vagy akár csoportosan találjuk ki a maskarát.

Egy a lényeg: ha jelmezbálról van szó, az az ő bulija. Neki kell, ha kell egyáltalán, jól éreznie magát, de ahhoz is joga van, hogy bármekkora kiadásba is vertük magunkat, mégse éljen a lehetőséggel. Bízzuk rá, neki mi a választása, és ha jelmezverseny készülődik az intézményben, próbáljuk meg lebeszélni a kiíróját a megmérettetéstől. Láttunk már az eredményhirdetés után vigasztalhatatlanul zokogó tündérkirálylányt…

Kép: http://piqs.de/fotos/55118.html

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük