Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Megjelent a friss lista – ezek most az ország legjobb középiskolái

Megjelent a HVG új listája az ország legjobb középiskoláiról.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megjelent a friss lista – ezek most az ország legjobb középiskolái

Az ország legjobb középiskolái – milyen szempontok alapján állítják össze a rangsort?

Évről évre közzéteszi a Hvg az új listát az ország 100 legjobb középiskolájáról. A rangsor felállításakor a diákok országos kompetenciaméréseken nyújtott teljesítményét veszik figyelembe, valamint az érettségin elért pontszámokat (magyar, történelem és matematika tárgyból), továbbá a felvételi eredményeket is.

Megjelent a legújabb lista

Több változás is történt már az első 10 helyezett rangsorában is: a Fazekas például az első helyről a harmadikra került, a Trefort pedig az 5. helyről most a 2.-ra jött fel.

Talán nincs is olyan olvasó, aki ne hallott volna augusztusban a Madách Imre Gimnáziumról, ekkor mentették ugyanis fel az iskola igazgatóját, miután megjelent az intézmény honlapján egy tájékoztató arról, hogy nem fogják elvenni szeptembertől a diákoktól a mobiltelefonokat. A Madách most a 6. helyre került a rangsorban, tavaly pedig a 11. volt a listán.

A Veres Pálné Gimnázium is szép eredményt tudhat maga mögött: 2023-ban még az első 20-ban sem szerepelt, 2024-ben már a 14. helyre került, a legfrissebb rangsor szerint pedig már a 8. helyen áll.

 

Az ország legjobb gimnáziumai 2025-re:
 

  1. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
  2. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)
  3. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  4. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
  5. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest)
  6. VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium (Budapest)
  7. Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Budapest)
  8. Veres Pálné Gimnázium (Budapest)
  9. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
  10. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)

A teljes, 100-as listát a HVG oldalán tudod megnézni, a részletesebb leírást tartalmazó nyomtatott kiadványt pedig itt tudod megrendelni, vagy október 25-től az újságárusoknál is beszerezheted.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük