Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Mégsem kell naponta fürdetni a babát – a túl sok mosdatás többet árt, mint használ!

Míg hazánkban néhány évvel ezelőttig természetesnek számított, hogy az esti rutin részeként minden nap ugyanabban az időpontban fürdetik a csecsemőket a szüleik, újabban teret kezd nyerni az a Nyugat-Európából érkező szemlélet, miszerint a túl sok mosdatás többet árt, mint használ.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mégsem kell naponta fürdetni a babát – a túl sok mosdatás többet árt, mint használ!

A legtöbb szülő máig úgy gondolja, újszülött kortól fontos a napi fürdetés. Szakemberek egyre nagyobb csoportja állítja azonban, hogy a mindennapos mosdatásnak több a hátránya, mint az előnye, ugyanis kiszárítja a bőrt. Éppen ezért ma már a bőrgyógyászok jelentős része is inkább a heti két-három fürdetés mellett teszi le a voksát. 

A kis csecsemő számára még nem nagy élvezet a pancsolás, és nem is piszkolja annyira össze magát, hogy indokolt legyen minden nap megtisztítani a teljes testfelületét. Elég, ha pelenkázáskor alaposan letisztítjuk a nemi szervek és a végbélnyílás környékét, a hajlatokat pedig minden nap áttöröljük nedves törlőkendővel. Ezen kívül csak az arcot kell rendszeresen lemosni vízzel. Vannak, akik szerint addig, amíg le nem esik a köldökcsonk, egyáltalán nem kellene, hogy víz érje a picit.

Amikor mégis fürdésre kerül a sor, akkor se pancsoljon a kis csecsemő túl sok ideig. Öt-tíz perc bőven elég a műveletre. Válasszunk olyan időpontot, amikor a baba jókedvű, nem túl fáradt, és két étkezés között vagyunk, tehát nem éhes, de nincs is tele – ez utóbbi esetben ugyanis fennáll a veszélye, hogy visszabukja a vízbe a tejet. A víz legyen langyos. Válasszunk mindenmentes babafürdetőt, a különböző illatanyagokkal feldobott termékek ugyanis szintén szárítják a bőrt.

Felmerül a kérdés, nem lesz-e a baba ekcémás a kevés mosdatástól. A bőrgyógyász válasza erre határozott nem! Az ekcéma nem a rossz higiéniás viszonyok következménye, hanem egyéni érzékenység kérdése.

A baba haját még ritkábban kell mosni, heti egy alkalom erre bőven elegendő. Ennél gyakrabban csak akkor mossuk, ha a túlzott koszmósodás miatt a gyerekorvos speciális sampont írt fel erre a célra. Ne feledjük, hogy a koszmó egy bizonyos szintig természetes jelenség a babáknál, nem az ápolatlanság jele, és nem kell vele különösebben foglalkozni.

Egyéves kor után már rátérhetünk a mindennapos fürdetésre, főleg, mivel ilyenkor már a kisgyermek is élvezni szokta a műveletet. A haját azonban – hacsak nem ment tele homokkal, vagy egyéb ok miatt nem lett piszkos – kamaszkorig rendszerint elég hetente egyszer megmosni, mivel a fokozott zsírosodás tizenéves kor előtt nem igazán jellemző.

foto: Pexels / Rene Asmussen

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük