Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Megtalálták az elhagyott kisfiú anyját – felfoghatatlan, ahogy reagált

Még nem jelentkeztek a szülei azért a kisfiúért, akit hétfőn elhagyatottan találtak Miskolcon, de a rendőrség már ismeri a gyerek édesanyját és személyazonosságát is - mondta Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megtalálták az elhagyott kisfiú anyját – felfoghatatlan, ahogy reagált

Egy elhagyott, sírdogáló kisfiút találtak hétfőn Miskolcon, a rendőrség a lakosság segítségét kérte a személyazonosságának megállapítása érdekében.

Szerdán fényt derült szülei kilétére, ám a történet még az eddiginél is szomorúbb fordulatot vett. 

Egy lakossági bejelentés alapján sikerült megállapítani a kisfiú személyazonosságát, így azonosították az anyját is és megtudták a telefonszámát. A rendőrség azonban nem tudta felvenni vele a kapcsolatot, a nő pár másodperc hallgatás után letette a telefont – azóta fel sem veszi. A lakcímén hiába keresték, már nem tartózkodik ott.

A kisfiút Gerzsonnak hívják. 3 év körüli, ám egyetlen oltásnyomot sem találtak rajta, pedig a korára való tekintettel már több kötelező védőoltást is meg kellett volna kapnia. Kórházba vitték megfigyelésre, hamarosan gyermekvédelmi felügyelet alá fogják helyezni.

Gerzson csak néhány szót beszél, ám lehet, hogy csak az ijedtségtől nem tudott eddig megszólalni. A jelek alapján életének első 3 éve sem telt gondoskodó szülők mellett, családi légkörben, de az igazi trauma akkor érte, amikor anyja teljesen egyedül hagyta őt az utcán és eltűnt. El nem lehet képzelni, mit élt át az óvodáskorú kisfiú, teljesen érthető, hogy nem tud megnyílni és senkivel sem beszél.

Reméljük, mihamarabb olyan helyre kerül, ahol lelkiismeretesen gondoskodnak majd róla, és sok-sok szeretettel talán idővel enyhíteni tudnak a fájdalmán. Szívből kívánjuk, hogy az évek múlásával egyszer majd el tudja felejteni azt a tragédiát, amit át kellett élnie. Az "anya" tettére egyszerűen nincs mentség, sikeres munkát kívánunk a rendőrségnek a nő előkerítésében! 

Új fejlemény: Az ügyben indult nyomozás eredményeként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai 2015. október 21-én azonosították, elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a kisfiú édesanyját. A terhelt gyanúsítotti kihallgatásán egymásnak ellentmondó érvekkel magyarázta tettét.

Kép: police.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük