Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Megváltozik az érettségi vizsga 2024-ben – ilyen feladatok várhatóak

A magyar érettségi irodalmi teszttel bővül, amiben memoritert is kérhetnek, a matematika és a történelem vizsga pedig leginkább témaköreiben változik.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megváltozik az érettségi vizsga 2024-ben – ilyen feladatok várhatóak

Érettségi változások 2024-ben

Idén a diákok a  2020-as Nemzeti alaptanterv miatt már az új követelmények alapján fognak érettségizni.

Ennek megfelelően a matematika érettségi gyakorlati fokuszúbb lett, míg a magyarnál írásban memoritereket is tudni kell, rövid gyakorlati szövegeket azonban nem kell írni. A történelem érettségi vizsga pedig inkább a témaköreiben változik. 

Az Oktatási Hivatal oldalán ezen a linken találhatóak a mintaérettségik, szintekre és tantárgyakra bontva, ami nagy segítség lehet a diákok számára.
 

Így változik a magyarérettségi 2024-ben

A legtöbb változás ezt a tantárgyat érinti. Egyrészt a szövegértés egy plusz irodalmi feladatlappal egészül ki, amiben írók, költők, műfajok és műcímek mellett memoriterekről is számot kell adniuk a diákoknak. 

Az írásbeli második részében a korábbi években az érvelés, egy mű értelmezése és az összehasonlító elemzés közül választhattak az érettségizők, most azonban vagy egy művet értelmeznek, vagy egy általános témakifejtő esszét írnak majd. 
 

Így változik a matematika érettségi 2024-ben

A matematika érettségi témaköreiben változik, van, amit középszinten már nem kell tudni, míg más lekerült emelt szintről középszintre. 

A középszintű matematikaérettségi a következőkkel bővült ki: 

  • gyűjtőjáradék
  • törlesztőrészlet
  • megtakarítási, befektetési és hitelfelvételi lehetőségek és azok kockázati tényezőivel kapcsolatos feladatok.

A statisztika témakörben pedig az átlagon, a szóráson, az elosztáson kívül már a kvartiliseket is ismerniük kell a diákoknak. 

Eddig emelt szintű érettségin kellett csak tudni, most azonban a középszintű feladatsorban is megjelenhetnek a következő témakörök: 

  • 10-es alapú számrendszer átváltása egy másikra
  • geometriai valószínűség
  • az események összege, szorzata, komplementeresemény, független esemény, várható érték.

Ezen kívül pedig a koordináta-geometria, az egyenletek és a függvények témaköre is csökkent, például nem kell a sinus, a cosinus vagy a tangens függvényt ábrázolni. 
 

Így változik a történelem érettségi 2024-ben

A történelemérettségi szintén a témaköreiben módosult. Lekerült például középszintre az amerikai függetlenségi háború és az Aranybulla. Az emelt szintű témákból pedig kikerült többek között a francia abszolutizmus és a nagyhatalmi küzdelmek a 18. századi Európában.

A munkajog, a pénzügyi ismeretekkel foglalkozó témakör kikerült a követelmények közül, ez ugyanis átkerült az állampolgári ismeretek tárgyhoz. 

Emelt szinten a kerettanterven felül az előre megadott plusz adatbázisban szereplő személyeket, fogalmakat, időpontokat és eseményeket is ismerni kell. 

Indexkép: MTI Fotó: Balázs Attila

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük