"A műsorvezetők a Pedritónak hívott kolumbiai kisfiú testalkatára és a táplálkozására tettek megjegyzéseket, és más módon is gúnyolódtak rajta"
A Fővárosi Ítélőtábla friss jogerős döntése értelmében:
"Megsértette az emberi méltóságot az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című realityműsorának 2022. október 18-án sugárzott epizódja, amikor a műsorvezetők a Pedritónak hívott kolumbiai kisfiú testalkatára és a táplálkozására tettek megjegyzéseket, és más módon is gúnyolódtak rajta".
Talán sokan emlékszünk az ominózus jelenetre.
Vadon János és Sebestyén Balázs élő adásban alázott meg egy 8-10 éves kolumbiai kisfiút.
A kisfiúnak az volt a szerepe a műsorban, hogy minden kérdésre azt felelje, hogy: "Sí, Señor!”, vagyis: "Igen, Uram!"
A beszélgetés kezdetben ártatlannak tűnt, de hamar botrányossá fajult.
– Jani: "Tudod, hogy ha mondjuk tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor 150 kiló leszel 16 éves korodra, ugye?
– Pedrito: "Sí, Senor!”
Mindeközben Balázs a háttérben jókat kacarászott, majd ezt mondta: "Szegény, abuzáltuk”.
Vadon Jani pedig hozzátette: "Az anyját is nagyon kedveltem, csak most már egy picit gurul!” – fogalmazott.
A botrány kapcsán Vadon Janiék élő adásban reagáltak a történtekre, Vadon Jani többször is bocsánatot kért és azt mondta, mindenért csakis ő a felelős.
"A tegnapi műsorban volt egy jelenet, amit egy általunk Pedrónak nevezett kisfiúval együtt játszottunk el, és azt szeretném mondani, hogy mindenkitől elnézést kérek, akit megbántottam ezzel a jelenettel. Nem ez volt a célom, ironizálni szerettem volna, sajnálom, hogy ha nem jött át, elnézést, tanultam belőle…. Ne próbálják meg eladni a cikkeket Balázs nevével, mert én vagyok a felelős, és elnézést kérek érte. Tudom, hogy így utólag ez már egy picit eső után köpönyeg, de ennél többet nem tehetek. Tényleg tanultam belőle, nem fog többet előfordulni, igyekszem” – mondta élő adásban a műsorvezető.
Bocsánatot kért az RTL is, 2022. októberi közleményükben azt írták:
"Őszinte sajnálatunkra, az élő műsorban elhangzott »vicc« bántó volt, annak tartalmával az RTL Magyarország semmilyen módon nem tud azonosulni. Fontosnak tartjuk azonban, hogy Vadon János – felismerve az elhangzottak súlyát – a következő adásban bocsánatot kért. Az RTL a kiskorúak védelmét különösen fontosnak tartja. Éppen ezért mi is bocsánatot kérünk Pedrítótól, a szüleitől és a műsor mindazon nézőjétől, aki a jelenetet sérelmesnek érezte."
A jelenet megítélésén még az sem változtat, hogy az egyik műsorvezető már az adásban megemlítette, hogy talán egy kicsit messzire mentek a viccelődéssel
Több sérelmezhető kérdés is elhangzott, ezek miatt eljárást indított a médiahatóság.
A médiaszolgáltató a döntéssel szemben bíróságon keresett jogorvoslatot, de mind az elsőfokú bíróság, mind a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Médiatanácsnak adott igazat: azaz hogy az RTL vizsgált műsorszáma emberi méltóságot sértett.
Az Ítélőtábla határozata pedig megerősítette, hogy a jogsértés súlyához képest sem a kiszabott bírság mértéke, sem a jogsértés tényét elismerő közlemény közzétételére kötelezés nem tekinthető túlzónak. Az indoklás szerint ugyanis a médiaszolgáltató olyan üzenetet közvetített, amely "a testszégyenítés létjogosultságát, hatásait, illetve a bántalmazó kultúrát erősíthette”.
A kolumbiai kisfiú nem lehetett tisztában azzal, hogy pontosan miért szerepeltetik a műsorban, mi ennek a célja, és a következményeivel sem számolhatott.
Azt írták, hogy a jelenet megítélésén még az sem változtat, hogy az egyik műsorvezető már az adásban megemlítette, hogy talán egy kicsit túlzás volt a viccelődés.
A bírósági döntés kiemeli, hogy valóságshow-ról van szó, ezért mindegy is, hogy a szereplők improvizáltak vagy forgatókönyv szerint ment minden, hiszen a műsorszám tartalmát a nézők felé közvetített üzenet szempontjából kell vizsgálni. A néző pedig a valóságshow műfaját úgy értelmezi, hogy abban a valóságot látja, vagyis nem megrendezett jelenetet.
Indexkép: RTL Klub
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak