Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Menstruáló kamaszlány a nyaraláson – való-e egy tininek a tampon?

Érvek és ellenérvek csapnak egymásnak, pedig a szakértők már évtizedek óta egyetértenek abban, hogy megfelelő körültekintéssel alkalmazva a tampon egyáltalán nem tesz kárt a fiatal lányokban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Menstruáló kamaszlány a nyaraláson – való-e egy tininek a tampon?

„Korán kezdtem menstruálni, még nem voltam 11 éves. Anya azt mondta, 14 éves koromig nem használhatok tampont, ám amikor a vérzés zsinórban a harmadik évben tette volna tönkre a nyaralásomat, annyira sírtam, hogy megszánt, és egy évvel korábban megengedte. Hatalmas kő esett le a szívemről, és később Anya is azt mondta, nem volt racionális oka az ellenérzésének. Néhány éven belül az én lányomnál is fel fog merülni a téma, és biztos, hogy a saját tapasztalataim alapján a kezdetektől engedni fogom neki a tampont, ha úgy kényelmesebb” – mondja a ma már negyvenes Vera. Története bizonyítja, hogy évtizedekkel ezelőtt sem volt már feltétlenül tabu a fiatal lányok tamponhasználata, ugyanakkor rövid internetes kutakodás után láthatjuk, hogy ma sem mindenki ért ezzel egyet. Igaz, félelmeik nagy része könnyen eloszlatható.

A kamaszlányok nagy része amúgy is ellenérzéseket táplál a menstruáció iránt. Macerás, „ciki”, és gyakran komoly fájdalmakat is okoz. Ha ráadásul a tábor vagy a nyaralás alatt jön meg a kislánynak, az nem csak a régóta várt élményt teszi tönkre, hanem rengeteg felesleges magyarázkodásra is kényszeríti (nem, nem fogja természetesen kezelni, és elmagyarázni a fiúknak, hogy azért ül felöltözve a parton, mert épp menstruál), a többiek örömét látva pedig csak erősödik benne az érzés, amit persze eddig is sejtett, hogy valamilyen okból ő „hibásan van bekötve”.

Ettől függetlenül lehet, hogy ő maga is idegenkedik a tamponhasználattól, ebben az esetben nem kell erőltetni. Felajánlani azonban lehet, ha pedig ő szeretné, érdemes támogatni benne, hiszen nem tesz benne kárt, helyesen használva pedig a fertőzések esélye is minimális.

Nem szakítja át a szűzhártyát!

Az egyik leggyakoribb érv a fiatal lányok tamponhasználata ellen az, hogy „elveszi a szüzességet”, vagy hogy ilyen korban a hüvely még nem alkalmas rá. Mindkét állítás alaptalan.

A szűzhártyán több természetes nyílás található – ha nem így lenne, a menstruációs vér sem tudna átjutni rajta -, amelyek elég lágyak ahhoz, hogy egy mini tampon minden további nélkül keresztülférjen rajtuk. A hüvely fala is rugalmas, egy mini, de akár egy normál tampon is gond nélkül felhelyezhető.

Biztonságos tamponhasználat tiniknek

Sokan félnek a fertőzésektől, amelyeket a tampon vagy a menstruáció alatti fürdőzés okoz. Ezen aggodalmak egy részének valóban van létjogosultsága, azonban többségük megfelelő elővigyázatossággal kiküszöbölhető.

A legfontosabb, amire figyelnie kell a kislánynak is, hogy mindig tiszta kézzel cseréljen tampont, tehát mielőtt hozzányúl, alaposan mosson kezet szappannal. A kézmosás természetesen utána sem maradhat el, de ezt már ritkábban szokták elfelejteni. Nyugat-Európában sokkal elterjedtebbek, de nálunk is elérhetők az úgynevezett applikátorok, amelyek segítségével a tampon még kényelmesebben felhelyezhető.

Mondjuk el neki, hogy a tampon akkor van jó helyen, ha nem érzi. Ha kényelmetlen, nyom, igazítani kell rajta.

Szűz lányok legjobb, ha a mini méretet használják, de végszükség esetén a normál sem szokott gondot okozni.

A tampon legfeljebb nyolc órán át legyen a hüvelyben, de az első napokban szükség lehet sokkal gyakoribb – akár 2-3 óránkénti – cserére is. Fiatalabb lányokat érdemes erre figyelmeztetni is.

Valódi veszély: a toxikus sokk szindróma (TSS) tünetei

A tamponhasználat egyetlen valódi veszélyt rejt magában: a toxikus sokk szindróma (TSS) egy nagyon ritka, de súlyos betegség, amely az esetek nagyjából felében tampont használó nőket érint. Gyakran okozza az, hogy a túl sokáig – akár napokig – fent felejtett tamponban elszaporodnak a baktériumok. Ezért ha a lány bármilyen okból kifolyólag nem tudja eltávolítani, nem szabad késlekedni: bármilyen kellemetlennek is tűnik, fel kell keresni a nőgyógyászt, aki könnyen segíteni tud a problémán.

Mindenképpen gondolni kell rá, ha menstruáció – különösen tamponhasználat – alatt a következő tünetek jelentkeznek:

  • lázzal járó hasmenés, hányás
  • fejfájás
  • torokfájás
  • bőr kivörösödése
  • vérnyomás csökkenése
  • izomfájdalom

A TSS gyors, intenzív kezelést igényel, ezért ezeket a tüneteket tilos figyelmen kívül hagyni.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük