Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Mérgező mágneses gyurmát tiltottak be – magyar családokhoz is eljuthatott

Az egyik fajta mágneses gyurmában veszélyes mennyiségű arzént találtak, ezért haladéktalanul bevonták a boltok polcairól. Magyarországra is kerülhetett belőle.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mérgező mágneses gyurmát tiltottak be – magyar családokhoz is eljuthatott

A leginkább Angliában divatos, Magnetic Putty márkájú gyurmában mérgező mennyiségű arzént találtak, a megengedett szint hétszeresét tartalmazta az anyag. A vizsgálatot követően haladéktalanul betiltották és eltávolították a boltok polcairól a gyermekjátékot – írja a DailyMail.

Az intelligens gyurmához hasonló játék mágnesezhető, a dobozban lévő masszán kívül egy erős mágnes is jár hozzá, ezzel végezhetők különféle kísérletek, így a gyerekek tapasztalatokat szerezhetnek a mágnesességről.

A nagy mennyiségű arzén mellett a vizsgálatok során a hatóság a megengedett kétszeresét találta a gyurmában ólomból, valamint annak mágneses ereje is 29szer erősebb, mint szabadna. A legnagyobb veszélyt azonban az arzén jelenti akkor, ha a gyermek véletlenül lenyeli az anyagot, ami bizony előfordulhat.

Hazánkban annyira még nem terjedt el a veszélyes játék, azonban néhány magyarországi webshopból, illetve a népszerű külföldi online oldalakról könnyen beszerezhető – ráadásul a nálunk elterjedt márkánál olcsóbban -, ezért magyar családokhoz is kerülhetett a mérgező gyurmából.

Így működik a mágneses gyurma:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük