Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Mérgező szülők 7. – Nem szégyelled magad?

Kilenc ismérve van annak, hogy lehet egy mérgező szülőt felismerni. Ezt a kilenc dolgot szinte mindannyian csináljuk néha, ki többet, ki kevesebbet, ugyanakkor vannak olyan viselkedések, amelyek a családi nevelési mintáinkat erősebben meghatározzák.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mérgező szülők 7. – Nem szégyelled magad?

Ez a cikksorozat segít ezeket felismerni, korrigálni és megbeszélni a gyerekkel, hogy ő már ne vigye tovább ezt a mérgező szülői mintát az unokáink felé.

 

A gyerek folyamatos alázása a legaljasabb dolgok egyike, amit csak a szülő elkövethet.
A fő területei ennek:

  • bűntudatkeltés – a gyerekben azt az érzetet kelti, hogy valamiben bűnös, valamiért, amiről nem tehet, ő a hibás, ő tehet olyasmiről, amit irányítani, változtatni, vagy befolyásolni sem volt módja.
  • érzelmi zsarolás – „ha te azt teszed, akkor én majd azt teszem, hogy" –  és mivel a szülő hatalma mindig nagyobb, így a gyerek soha nem nyerhet. Az érzelmi zsarolás a megalázás egyik legfájóbb formája, mert kétségbe vonja a jogot az érzelmeinkhez. Például ha a gyerek számára tilos a sírás, ami a legfontosabb érzelem kifejező eszköz, a gyerek súlyosan sérülhet mentálisan attól, hogy vissza kell fojtania a sírását.
  • megfélemlítés Sajnos ide tartozik az ártatlannak és viccesnek tűnő ijesztegetés is, mint a „mumus”, a „zsákos bácsi” a „részfaszú bagoly” és társai. De ide tartozik az is, amikor a gyereket úgy vesszük rá, hogy valamit megtegyen, vagy épp ne tegyen meg, hogy félnie kelljen attól, ha az ellenkezőjét teszi, mint amit elvárnak tőle.
  • megszégyenítés Ez minden életkorban rettenetes, de a kortárs csoportok esetében a kamaszoknál akár öngyilkosságig is elmehet, ha valakit folyamatosan megszégyenítenek, és ha még a szülő sem támasz, hanem az elnyomásban partner, akkor a gyerek teljesen gyökértelenné tud válni. (Na mi van, egy kislány erősebb nálad … Mi van öcsi, buzi vagy? Csókolóztok? Kurva vagy?)
  • manipuláció vagy irányítgatás Amikor a gyereknek semmi haszna nem származik a dologból, mégis rávesszük, hogy tegyen meg valamit, valamilyen vélt beigért, de soha el nem nyert nyereség ígéretével. (Példa: Meg ne mondd anyádnak, hogy … az igazi nők/férfiak őriznek titkokat…)

 

Sajnos ezeket mind ismerjük

Nem csak a családból – a szerencsésebbek nem a családból – hanem tanáraink, egyéb körülöttünk élők, kortárs csoportok tagjai is játszmáznak velünk, de ha van egy biztos szülői hátterünk, akkor ezek nem viselnek meg annyira, mint amikor a szülő is tettestárs ezekben az elnyomó, kisstílű, léleknyomorító játékokban. Sajnos a rossz pedagógusok fegyelmezési palettáján még mindig több ezek közük ott maradhat.

Mivel valamennyien találkozunk ezekkel többé-kevésbé gyakran, magunk szenvedve el, vagy másoknál látjuk a hatást és az eredményt, így talán könnyebben láthatjuk, hogy mi magunk melyiknek voltunk áldozatai. Ennek fényében pedig azt is, hogy mi folytatjuk-e a megkezdett játékot, és ha igen, akkor mivel? És ha már felismerjük, sokkal könnyebb lehet abbahagyni.

 

Mit tegyek, ha tetten értem magam?

Gondold át, mekkora a probléma. Ha nagyon erősen, folyamatosan jelen van és jelen volt az életedben ez a viselkedés, akkor érdemes lehet terapeutát felkeresni.

Ha csak néha kapod magad ezen, akkor pont elég, ha tudatosítod, hogy mikor szoktad ezt csinálni, és esetleg ezeken az élményeken végig menve elgondolkodsz, mi lehet az oka? Mi volt a legelső alkalom, amikor így viselkedtél? Mi az az élmény, ami mindennek a gyökere mögött van? Ha ezt felismered, és rajta tudod kapni magad, amikor mérgező szülőként viselkedsz, akkor egyszerűen önuralommal abba tudod hagyni ezt a viselkedést, sőt a gyerektől bocsánatot is tudsz kérni, ha már elszaladt veletek a helyzet egy káros irányba.  

 

A mérgező szülő 9 jellemzőjéből ha legalább 4 igaz rád, vagy a te szüleid egyikére, akkor fontos dolgod van a témával. 

Olvasd el cikksorozatunk többi részét is a mérgező szülői mintákról!

  1. Verseng a gyerekkel
  2. A szülő érzései mindig fontosabbak
  3. Folyamatosan kritizálja, gúnyolja a gyerek külsejét
  4. Folyamatosan más gyerekekhez hasonlít (tesókhoz, stb.)
  5. Feltételekhez kötött szeretet jellemzi a kapcsolatukat
  6. Nem ismeri el a gyerek sikereit
  7. Folyton megszegi az ígéreteit
  8. Rovására viccel, rajta nevet, vagy pellengérre állítja

Illusztráció: Bob Dmyt képe a Pixabay -en.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük