Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Mi kerülhet a karácsonyi Cipősdobozba? + Lista az átvételi pontokról

A nehézsorsú gyerekeknek szánt ajándékokat országszerte közel 300 gyűjtőponton várja december 20-ig a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akció nevű adománygyűjtő programja.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mi kerülhet a karácsonyi Cipősdobozba? + Lista az átvételi pontokról

A Baptista Szeretetszolgálat 2004-ben indította útjára karácsonyi Cipősdoboz akcióját, amelynek célja a rászoruló, árva, nagycsaládos, vagy beteg gyerekek karácsonyi megajándékozása. A 15. Cipősdoboz akció során országszerte csaknem 300 gyűjtőponton várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat az adventi időszakban.

A kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt években négy országban hatszázezer rászoruló kisgyermek ünnepét tudta a szeretetszolgálat szebbé tenni, idén pedig még nagyobb sikerek elérése a cél.

A 15. Cipősdoboz akció hivatalosan november 30-án indul, azonban a Hálaadás Ünnepre érkezők már a rendezvény előtt is leadhatják saját, egyénileg összeállított, nem és kor alapján felcímkézett cipősdobozba rejtett ajándékaikat. Aki pedig nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti a jótékonysági akciót.


Kép: MTI/Bruzák Noémi

Forrás: MTI
 

Mit tehetünk a cipősdobozba?
 

  • mesekönyvet és ifjúsági könyveket, színezőt,
  • játékot (társasjátékot, kártyát, kockát, építőjátékot, foglalkoztató és készségfejlesztő játékot, babát, autót, labdát, ugráló kötelet, egyéb sporteszközt, stb.),
  • higiéniai felszerelést (dezodort, tusfürdőt, sampont, fogkefét, fogkrémet, fésűt, kézkrémet), édességet ( cukorkát, nyalókát, csokoládét, kekszet)
  • íróeszközt és egyéb iskolai felszereléseket ( füzetet, tollat, filcet, zsírkrétát, színes ceruzát, vízfestéket, temperát, radírt, hegyezőt)
  • kedves lehet még egy képeslap vagy családi fotó néhány üdvözlő sorral, jókívánsággal, de posta- vagy e-mail címed nem célszerű megadni.

Mit ne tegyünk a cipősdobozba?
 

  • agresszivitásra késztető képeket, játékokat; pl.: játékpisztolyt, kést, pc-játékot
  • konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt
  • törékeny tárgyat (tükröt, porcelánbabát, stb.)
  • gyógyszereket
  • sampon, testápoló, egyéb folyékony tárgy esetén tanácsos gondosan becsomagolni azt egy zárható tasakba, hogy sérülés, szivárgás esetén se tegye tönkre az egész ajándékcsomagotokat

Forrás: ciposdoboz.hu
 

Cipősbodoz gyűjtőpontok:
 

Veszprém megye Tábita Alapszolgáltatási Központ Ajka cím: 8400 Ajka Rákóczi u. 7. 
tel.: 06 20 263 0761 hétfő és péntek 8-16

Nógrád megye Prónay-kastély Alsópetény cím: 2617 Alsópetény Kossuth Lajos út 34. 
tel.: 06 20 2148363 H-P: 10-17-ig

Pest megye Aszódi Baptista Gyülekezet Aszód cím: 2170 Aszód Petőfi u. 46 
tel.: 06 20 886 1785 V 10-12 és 17-19. megjegyzés: A dobozok átvétele telefonos egyeztetés esetén más időpontokban is lehetséges.

Bács-Kiskun megye Baptista Gyülekezet Baja cím: 6500 Baja Kádár u. 7. 
tel.: 06 20 8861162 H-P 8-17
megjegyzés: A dobozok leadásához telefonos egyeztetés szükséges.

Bács-Kiskun megye Sorsok Háza Szociális Intézmény Baja cím: 6500 Baja Dózsa György 155. tel.: 06 20 7764129 H-P: 7.00-19.30

Komárom-Esztergom GI-GA Farm Kft Bakonyszombathely cím: 2884 Bakonyszombathely Baross G u. 11. tel.: 06 70 940 42 33 H-P 7.30-16.00 
megjegyzés: Telefonos ügyelet H-P 16.00-20.00, SZ-V 11.00-15.00 a 06 70 9404233-as számon

Nógrád megye Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola Balassagyarmat cím: 2660 Balassagyarmat Rákóczi út 50. 
tel.: 06 20 8860124 H-P 08-20-ig

Veszprém megye Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ Balatonfüred cím: 8230 Balatonfüred Kéki u. 6. 
tel.: 06 70 3728039

Somogy megye Szedresi ABC Balatonszemes cím: 8636 Balatonszemes Németh P. u. 31. H-P 6-12, 14-17, Szo 6-12

Hajdú-Bihar BSZ Adományozási és Szociális Segítő Központ Berettyóújfalu cím: 4100 Berettyóújfalu Hunyadi u. 2. 
tel.: 06 30 8160233 H-CS 8-16

Pest megye  Apropolisz Játszóház-Premier Outlet Biatorbágy cím: 2071 Biatorbágy Budaörsi út 4. 
tel.: 06 70 199 6988 H-P 12-20; Sz-V 10-20

Fejér megye Baptista Szeretetszolgálat Intézménye Bicske cím: 2060 Bicske Aradi vértanúk útja 18. 
tel.: 06 20 886 0138 H-P 8-16

Tolna megye Baptista Gyülekezet Bonyhád cím: 7150 Bonyhád Petőfi Sándor 13 
tel.: 0620/8862354 P 18-20, Szo 14-16
megjegyzés: A dobozok leadása KIZÁRÓLAG előzetes egyeztetés alapján

Budapest Rizmajer Kézműves Sörház Budapest cím: 1212 Budapest Táncsics Mihály út 110. tel.: 06/30-342-2857 H-V: 9-21

Budapest 17. kerületi Adventi vásár

Budapest Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház Budapest cím: 1138 Budapest Dagály utca 15/a 
tel.: 1/ 320 3842 H-Cs 9-22, P: 9-20, hétvégén: rendezvények függvényében

Budapest Angyalföldi József Attila Művelődési Központ Budapest cím: 1131 Budapest József Attila tér 4. 
tel.: 1/ 320 3842 H-P 8-20, hétvégén: rendezvények függvényében
megjegyzés: Leadás: az információs pultnál

Budapest Babilon Nyelvstúdió Budapest cím: 1075 Budapest Károly körút 3/A, 4. emelet 
tel.: 0670/7714663 H-Cs 9:30-17:30, P 9:00-15:00

Budapest Baptista Gyülekezet Budapest cím: 1084 Budapest József u. 12. félemelet Sz, Szo: 15-18 és V: 15-17

Budapest Baptista pont Budapest cím: 1111 Budapest Október huszonharmadika utca 33. 
tel.: 06 20 438 3822 H-P 10-18

Budapest Biosziget Biobolt Budapest cím: 1092 Budapest Ráday utca 54 
tel.: 0670-3427802, 0670-3427802 H-P 9.00-19.00

Budapest Bookline Bolt – Astoria Budapest cím: 1072 Budapest Rákóczi út 12. 
tel.: 1/ 580 2310 H-P 9-18, Sz 9-14 V 10-15, illetve a honlapon feltüntetett ünnepi nyitva tartás szerint

Budapest Bookline Bolt-Móricz Zsigmond Budapest cím: 1117 Budapest Móricz Zsigmond körtér 2. 
tel.: (1) 481 3610 H-P 8-19, December 1-től hétvégén is Szo 8-19, V 8-18

Budapest BORHY KERTÉSZET cím: 1152 Budapest Régi Fóti út 77 
tel.: 30/747-3764 H-P 7.30 -16.30, SZ: 7.30-16.30, V: 7.30-15.00
megjegyzés: Szentmihályi és Régi Fóti út sarok, OMV kúttal szemben

Budapest BORHY KERTÉSZET ZUGLÓ Budapest cím: 1147 Budapest Csömöri út és Miskolci út sarok 
tel.: 30/248-6186 H-P 7.30 -16.30, SZ: 7.30-16.30, V: 7.30-15.00

Budapest BSZA Utcafront Budapest cím: 1102 Budapest Bánya u. 1 
tel.: 1/ 260 9855 H-V 8-20
megjegyzés: A Cipősdobozokat hétköznap 8-16 óráig az irodában, 16 óra után és hétvégén pedig a Kolozsvár utcai bejáratnál adhatják le.

Budapest Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest cím: 1111
Budapest Műegyetem rakpart 3., K épület Könyvtár és Q épület aula 
tel.: 20/ 589 4428 H-V: 10-14
megjegyzés: K ép. 3. em. 83. szoba

Budapest Colibri Papír-írószer és Nyomtatványbol Budapest cím: 1182 Budapest Üllői út 519. (Szarvascsárda tér) 
tel.: 0620 280 40 62 H-P: 7:30-18:, Sz-V 9-13

Budapest Corvin Művelődési Ház Budapest cím: 1165 Budapest Hunyadvár u.43/b 
tel.: 1/ 401 3060 H-P 10-20
megjegyzés: Erzsébetligeti Színház

Budapest Corvin Plaza/József Utcai Baptista Gyülekeze Budapest cím: 1083 Budapest Corvin Plaza -1. emelet, adventi vásár 
tel.: 0620 886 0866 H-V 17-19
megjegyzés: December 2-19 között

Budapest Csili Művelődési Ház Budapest cím: 1201 Budapest Nagy Győry István u. 4-6 
tel.: 1/ 283 0230 H-P: 8-18

Budapest Csokonai Művelődési Ház Budapest cím: 1153 Budapest Eötvös u. 64-66 
tel.: 1/ 307 7285 H-P 9-21

Budapest Deák téri Cipősdoboz Vár Budapest cím: 1052 Budapest Deák Ferenc tér 
tel.: 0620/ 3247351 H-V 10-20

Budapest Elevenpark Reno Udvar Budapest cím: 1134 Budapest Váci út 168 
tel.: 1/ 426 4945 H-K-Cs 13-20, Sze, P 10-20

Budapest Elevenpark Új Buda Center Budapest cím: 1117 Budapest Hengermalom u. 19-21 
tel.: 1/ 203 3022 H-K-Cs 13-20, Sze, P 10-20

Budapest Gilda MAX Flórián Budapest cím: 1033 Budapest Flórián tér 6-9 III. em 
tel.: 1/ 471 9199 H-V: 0-24

Budapest Gilda Max Mozgásközpont River Estates Budapest cím: 1134 Budapest Váci út 35. 
tel.: 70/ 425 1906 H-V 0-24

Budapest Griff Irodaház Budapest cím: 1115 Budapest Bartók Béla út 152. 10.em/1019 
tel.: 06 20 886 4010 H-P 9-17
megjegyzés: A Cipősdobozokat a bejáratnál adhatják le, de előtte kérjük telefonáljanak a megadott telefonszámon.

Budapest Happy-Dent Fogászat és Implantációs Klinika Budapest cím: 1119 Budapest Tétényi út 107. 
tel.: 0630/7739130 H-P: 8:00-20:00

Budapest Humán Centrum Kft. Budapest cím: 1074 Budapest Dohány u. 27. 
tel.: 1 877 0902 Hétfő-Kedd-Szerda-Csütörtök: 9:00-16:30, Pénteken 9:00-15:30

Budapest IKEA Soroksár Budapest cím: 1239 Budapest Vecsés út, 195836/32 hrsz. 
tel.: 30 340 5851 H-V 9:00-21:00

Budapest Kodolányi János Főiskola Budapest cím: 1139 Budapest Frangepán utca 56-60

Budapest Life1 Nyugati Fitness Budapest cím: 1066 Budapest Nyugati tér 1-2. (II-III emelet) 
tel.: 70-677-5536 H-P 6-23, Sz-V 8-20

Budapest Lite Wellness Club Budapest cím: 1024 Budapest Lövőház utca 2-6. Mamut II, 4. em 
tel.: 1/ 345 8544 H-P: 6-22, Szo-V: 8-21

Budapest Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Budapest cím: 1036 Budapest Korona tér 1. 
tel.: 1/ 375 6249 K-V: 10-18

Budapest Megyeri Klub Budapest cím: 1048 Budapest Megyeri út 207/D 
tel.: 1/ 696 1642 H-P: 8-12 és 14-19

Budapest Mind-Diák Szövetkezet Budapest cím: 1074 Budapest Dohány u. 27. 
tel.: 1 877 0902 Hétfő-Kedd-Szerda-Csütörtök: 9:00-16:30, Pénteken 9:00-15:30

Budapest Montázs Art Café Budapest cím: 1119 Budapest Vahot u. 14/b H-Cs 9:00-21:00, P 9:00-22:00

Budapest MosolySziget Családi Bölcsőde és Családi Centrum Budapest cím: 1112 Budapest Beregszász út 108. 
tel.: 70 387 8090 H: 8:00-17:00 K: 8:00-12:00 Sz: 8:00-17:00 Cs: 8:00-17:00 P: 8:00-12:00

Budapest Most Bisztró Budapest cím: 1066 Budapest Zichy Jenő utca 17. H-Cs 11:30-24:00, P 11:30 – 1:00, Sz 10:00-01:00, V 10:00-24:00 

Budapest myhive ÁtriumPark irodaház Budapest cím: 1134 Budapest Váci út 45 
tel.: 0630 456 0939 H-V:08.00 – 17:00
megjegyzés: December 19-ig

Budapest myhive Greenpoint 7 irodaház, recepció Budapest cím: 1077 Budapest Kléthy Anna tér 1. 
tel.: 0630 456 0939 H-V: 8:00-17:00
megjegyzés: December 19-ig

Budapest myhive Haller Gardens irodaház, Budapest cím: 1095 Budapest Soroksári út 32-34 
tel.: 0630 456 0939 H-V: 8:00-17:00
megjegyzés: bejárat a Haller utca felől December 19-ig

Budapest myhive Thirteen (Globe 13) irodaház,recepció Budapest cím: 1139 Budapest Teve utca 1/ac 
tel.: 0630 456 0939 H-V:08.00 – 17:00
megjegyzés: December 19-ig

Budapest myhive Thirteen (Xenter 13) irodaház, recepció Budapest cím: 1139 Budapest Pap Károly utca 4-6 
tel.: 0630 4560939 H-V:08.00 – 17:01
megjegyzés: December 19-ig

Budapest Napkelet Állatorvosi rendelő Budapest cím: 1174 Budapest Széchenyi utca 36. 
tel.: 36 1 256-4178 H-P 8-20, Sz 8-13, V 15-19

Budapest Oxygen Wellness Fáy Budapest cím: 1139 Budapest Fáy utca 45 
tel.: 1/ 888 3210 H-P 6.00-22.30, Sz-V 8.00-20.00

Budapest Oxygen Wellness Naphegy Budapest cím: 1016 Budapest Nagyhegy utca 67 
tel.: 1/799 0404 H-P: 6:00-22:30, Sz-V: 8:00-20:00

Budapest Plazmaszolgálat Budapest cím: 1082 Budapest Kisfaludy u. 38. IV. em. 
tel.: 06302789767 H-P 8-18 , Sz 8-13
megjegyzés: A Corvin Pláza mellett, a mozi mögötti bejáratnál

Budapest Plazmaszolgálat Budapest cím: 1093 Budapest Czuczor u. 10. III. em. 
tel.: 06304491463 H-P 8-18 , Sz 8-13

Budapest Rákoscsabai Közösségi Ház Budapest cím: 1171 Budapest Péceli út 222. 
tel.: 1/ 920 1211 H: 8-20, K: zárva Sz: 14-20, Cs: 8-20, P: 11-20

Budapest Rézkígyó Coffee House Budapest cím: 1061 Budapest Paulay Ede u. 15 H-Sz-Cs 9-18, K 8-14

Budapest Rózsakert Bevásárlóközpont Budapest cím: 1026 Budapest Gábor Áron u. 74 
tel.: 1/ 391 5997 H-Szo.: 7.00 22:00 V:7.00-21.30
megjegyzés: Leadás: a főbejárati forgóajtónál álló biztonsági őrnél

Budapest Springday Helath Club Budapest cím: 1042 Budapest Árpád út 47-49. 
tel.: 1/ 799 7990 H-P 6.00-22.30, Sz-V 8.00-20.00

Budapest SUGAR! Design Cukrászda Budapest cím: 1061 Budapest Paulay Ede u. 48. 
tel.: 0670 3347466 H: 12:00-22:00, K-V: 10:30-22:00

Budapest Táncsics Mihály Művelődési Ház Budapest cím: 1238 Budapest Grassalkovich út 122-124. 
tel.: 1/ 286 0262 H-P: 8-20 December 18-ig

Budapest Trabant Presszó Budapest cím: 1144 Budapest Kerepesi út 104 
tel.: 0670 6206450 V-Cs 11-23, P-Sz 11-01

Budapest Virányosi Közösségi Ház Budapest cím: 1125 Budapest SzarvasGábor út 8/c 
tel.: 1/ 275 1394 H-P 9-21, Sz-V 14-19

Budapest Wekerlei Társaskör Egyesület Budapest cím: 1192 Budapest Kós Károly tér 10. 
tel.: 1/ 280 0114 H-CS: 10-12; H, Sz, Cs: 16-19 , pénteken zárva

Budapest WestEnd City Center, Promenád Budapest cím: 1062 Budapest Váci út 1-3. 
tel.: 0620/ 3247351 H-V 10-20

Békés megye BaptistaPont – Segélyiroda Békés cím: 5630 Békés Fáy u 11. 
tel.: 06 20 217 3374, 0620 929 3773 H-P 08:00-16.30
megjegyzés: üzletsor, az Omnia mellett (a 470-es főút 11kmsz), GPS: 46.764553, 21.135551

Békés megye Adventi vásár Békéscsaba cím: 5600 Békéscsaba Szent István tér, 18as faház. tel.: 06 30 354 1014 H-P: 15-18, Sz-V: 11-18

Békés megye Békés Megyei Könyvtár Békéscsaba cím: 5600 Békéscsaba Kiss Ernő u.3. 
tel.: 06 20 324 3877; 06 30 963 5554 december 12. és 19. kedd 8:00-16:00

Békés megye Békéscsabai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Békéscsaba cím: 5600 Békéscsaba Szabadság tér 9. 
tel.: 06 30 354 1014 8.00-16.00-ig

Békés megye Békéscsabai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ – Területi iroda Békéscsaba cím: 5600 Békéscsaba Fövenyes utca 1/a 
tel.: 06 30 354 1014 8.00-16.00-ig

Békés megye Családok átmeneti otthona, Gyermekek átmeneti otthona Békéscsaba cím: 5600 Békéscsaba Bartók Béla út 24. 
tel.: 06 30 354 1014 8.00-16.00-ig

Vas megye Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület Bük cím: 9737 Bük Eötvös utca 11. tel.: 30/554-2812 H-P 9-16

Vas megye Napsugár Játszóház Bük cím: 9737 Bük Hrsz. 1572 
tel.: 06 30 2049720 hétfőtől vasárnapig 8-20 (kivéve szerda!) 10-20 óráig

Vas megye Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület Bükfürdő cím: 9740 Bükfürdő Termál krt. 32 
tel.: 30/554-2812 H-P 9-16
megjegyzés: régi buszállomás

Pest megye Myschool Nyelviskola Cegléd cím: 2700 Cegléd Szabadság tér 7/b 
tel.: 20/3552935 H-P- 10 – 20 Szo: 8– 12

Csongrád megye Faluház Csanytelek cím: 6647 Csanytelek Kossuth u.15/G 
tel.: 20 531 9171 December 18-ig, naponta 14-18 óra

Csongrád megye Csongrád Városi Önkormányzat Csongrád cím: 6640 Csongrád Kossuth tér 7. 
tel.: 06 30 456 8150 december 12. és 19. kedd 8:00-16:00

Győr-Moson-Sopron megye Családsegítő szolgálat Csorna cím: 9300 Csorna Szent István Tér. tel.: 06 20 886 1514 november 26-december 7 H-V 8-15 

Hajdú-Biha megyer Debreceni Művelődési Központ Debrecen cím: 4030 Debrecen Süveg u. 3. tel.: 06 30 626 3103 keddenként 8-16 megjegyzés
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt

Hajdú-Biha megyer Kamilla Családok Átmeneti Otthona Debrecen cím: 4034 Debrecen Vámospércsi út 57 
tel.: 06-70-432-5972; 06-70-436-5647 H-P 7-19 óráig

Hajdú-Biha megyer Mind-Diák Szövetkezet Debrecen cím: 4026 Debrecen Mester u. 1. II/12. tel.: 06 70/452 0796 H,SZ: 12:00-16:00 K,P: 9:00-13:00, CS: 11:00-15:00 dec 14 ZÁRVA

Hajdú-Bihar BSZ Adományozási és Szociális Segítő Központ Debrecen cím: 4029 Debrecen Eötvös utca 67. 
tel.: 06 20 336 5308 H-CS 8-16 P 8-14

Hajdú-Bihar BSZ Adományozási és Szociális Segítő Központ Debrecen cím: 4024 Debrecen Bem tér 7. 
tel.: 06 20 3364971 H-CS 8-16 P 8-14

Hajdú-Bihar BSZ Boldogkerti Lakóotthon Debrecen cím: 4030 Debrecen Melith u. 6. 
tel.: 06 52 474 127 H-P 9-15

Hajdú-Bihar BSZ Regionális Szociális Központ Telephelye Debrecen cím: 4032 Debrecen Kartács utca 13. 
tel.: 06 52 782150 H-P 8-15-ig

Hajdú-Bihar BSZ Szivárvány CSÁO Debrecen cím: 4031 Debrecen Szotyori u. 23 
tel.: 06 70 6237841 H-P 7-19

Hajdú-Bihar Liget Travel Utazási Iroda Debrecen cím: 4032 Debrecen Akadémia u. 94/2. 
tel.: 06 52 781 671 ; 06 30 5656 774 H-P: 9 – 17
megjegyzés: telefonos egyeztetés után ettől eltérő időben is fogadják a cipősdobozokat

Pest megye Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár Diósd cím: 2049 Diósd Sashegyi út 9. 
tel.: 06 23 632232 H-K-Cs: 9-12, 13-18; P: 9-12, 13-16; Sz: 9-12

Tolna megye Micimackó Játékbarlang Dombóvár cím: 7200 Dombóvár Pannónia út 44. 
tel.: 06 74 461 126 H-P: 9-17-ig, szombaton 9-13-ig

Pest megye Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunaharaszti cím: 2330 Dunaharaszti Eötvös u. 52. tel.: 20-886-1098 Iskolai napokon: 8-16h között Vasárnaponként 9-12h között

Pest megye TEÉRTED Baptista Gyülekezet Dunaharaszti cím: 2330 Dunaharaszti Eötvös u. 52. tel.: 06 20 886 1098 Iskolai napokon: 8-16h között, Vasárnaponként 9-12h között

Heves megye Baptista Imaház Eger cím: 3300 Eger Deák Ferenc u. 9. 
tel.: 06 20 8861679; 06 20 7739713 H-P 16-18, Szo 10-13, V 9-12

Heves megye Baptista Szeretetszolgálat Adományozási és Szociális Segítő Központ Eger cím: 3300 Eger Knézich K. u. 36. 
tel.: 06 20 4163638; 06 36 781065 H-CS 8-16

Heves megye Felsővárosi Fiókkönyvtár Eger cím: 3300 Eger Kallómalom u. 88. 
tel.: 06 36 788175; 06 20 8861679 K-P 10-12, 13-18; Szo 9-13;

Heves megye Mind-Diák Szövetkezet Eger cím: 3300 Eger Cifrakapu u. 158. 
tel.: 06 70/452 0796 Kedd: 16:30-18:30 Péntek: 14.00-18.00 (dec 14 ZÁRVA)

Heves megye Unikornis Irodaház Eger cím: 3300 Eger Bethlen Gábor u. 9. december 12. és 19. kedd 8:00-16:30

Heves megye Felnémeti Fiókkönyvtár Eger – Felnémet cím: Eger – Felnémet Kovács Jakab u. 35. tel.: 06 36 431127; 06 20 8861679 K-P 9-12, 13-17; Szo 9-13;

Komárom-Esztergom BaptistaPont – Adománybolt Esztergom cím: 2500 Esztergom Petőfi Sándor u.1. 
tel.: 06 20 7759794 H-P 7-16-óráig

Komárom-Esztergom BaptistaPont – Adománybolt Esztergom cím: 2500 Esztergom Simor János út 89. 
tel.: 06 20 7759795 H-P 7-15-óráig

Komárom-Esztergom Tábita Alapszolgáltatási Központ Esztergom cím: 2500 Esztergom Eszperantó u.16. 
tel.: 06 20 2634704 H-Cs 9-16

Csongrád megye IKSZT Felgyő Felgyő cím: 6645 Felgyő II. ker. 52. 
tel.: 06 20 999 1387 H-SZ 12-18-ig

Pest megye BaptistaPont – Iroda Fót cím: 2151 Fót Fehérkő út 1. 
tel.: 06 27 535060 H-Szo 9-18

Pest megye Fót Könyvtár Fót cím: Fót Deák Ferenc utca 3 
tel.: 06 20 886 2210
megjegyzés: A dobozok leadásának helyszíne és időpontja telefonos egyeztetés alapján történik.

Békés megye Baptista Imaház Gyula cím: 5700 Gyula Munkácsy u. 11/b 
tel.: 06 20518 2266 december 12-17-ig, naponta 15-17-ig
megjegyzés: A dobozok átvétele telefonos egyeztetés esetén más időpontokban is lehetséges.

Békés megye Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Gyula cím: 5700 Gyula Kossuth u. 15. tel.: 06 70 701 8342 K-V 10-18
megjegyzés: A múzeumi ajándékboltban tudjuk átvenni a cipős dobozokat.

Heves megye Otthon Centrum ingatlaniroda Gyöngyös cím: 3200 Gyöngyös Dr. Puky Árpád u. 3. 
tel.: 06 30 205 6065 H-P 9-16

Jász-Nagykun-Szolnok megye Főtéri Karácsonyi Vásár Gyöngyös cím: 3200 Gyöngyös Fő tér. tel.: 20/33 88 390 dec. 07-09. P-Sz-V 17.00-19.00
megjegyzés: átvevőpont a Karácsonyi Vásár egyik faházikójában (Új Élet Baptista Gyülekezet)

Jász-Nagykun-Szolnok megye Otthon Centrum ingatlaniroda Gyöngyös cím: 3200 Gyöngyös Dr. Puky Árpád u. 3 
tel.: 06 30 205 6065 H-P 9-16

Heves megye “School For U” magántanulói csoport Gyöngyös-Mátrafüred cím: 3232 Gyöngyös-Mátrafüred Üdülősor 12. 
tel.: 06 30 205 6065 H-P 13-16

Győr-Moson-Sopron Baptista Szeretetszolgálat Irodája Győr cím: 9000 Győr Bisinger sétány 6. tel.: 06 20 886 1514 december 3-tól 10-ig, naponta 10 és 18 óra között.

Győr-Moson-Sopron megye Generációk Háza Győr cím: 9021 Győr Aradi vértanúk útja 23. tel.: 06 30 362 9975 keddenként 8-17 :
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projek

Győr-Moson-Sopron megye Meló-Diák Észak-Dunántúli Iskolaszövetkezet Győr Győr cím: 9023 Győr Attila utca 6. (Meló-Diák iroda) 
tel.: 36 20 576 7541 H-P 8:00-17:00

Fejér megye Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ, Nemzedékek Háza Gárdony cím: 2483 Gárdony Gárdonyi Géza u. 1. 
tel.: 06 30 271 4109 Keddenként 8:00-16:00

Pest megye Baptista Imaház Gödöllő cím: 2100 Gödöllő Kornya Mihály u 2. 
tel.: 06 20 886 1662 Dec1-16
megjegyzés: A Dózsa Gy. úti Shell-kút mellett.

Hajdú-Bihar Kincs Könyvesbolt Hadúböszörmény cím: Hadúböszörmény Király Jenő tér 2. tel.: 06 70 6102936 H-P 8.30-17.30

Hajdú-Bihar megyer Idősek Otthona Hajdúböszörmény cím: 4220 Hajdúböszörmény Salgótarján u. 53. 
tel.: 06 20 886 0026 / 40 H-P: 8-10; 15-17 V: 12-20
megjegyzés: Telefon: 06 20 886 0026

Hajdú-Bihar BSZ Katica CSÁO Hajdúböszörmény cím: Hajdúböszörmény Dorogi út 8. 
tel.: 06 70 9313261 H-P: 8.00-16.00

Hajdú-Biha megyer Társ Szociális Intézmény Pszichiátriai betegek nappali intézménye Hajdúszoboszló cím: 4200 Hajdúszoboszló Baross utca 25. 
tel.: 0630/3033198 H-P 8-16

Heves megye Grassalkovich Antal Baptista Szakképző Iskola Hatvan cím: 3000 Hatvan Csaba u. 6. tel.: 06 37 540104 H-P 8-15

Zala megye NaturMed Hotel Carbona Hévíz cím: 8380 Hévíz Attila u. 1. 
tel.: 06 83 501 512 H-V 9 – 17

Zala megye Református Gyülekezeti Ház Hévíz cím: 8380 Hévíz Vörösmarty utca 92. 
tel.: 06 30 5513505 időpont egyeztetés a fenti telefonszámon

Csongrád megye Generali Biztosító Zrt. Hódmezővásárhely cím: 6800 Hódmezővásárhely Teleki utca 45 
tel.: 06 30 5581966 december 18-ig, K-Cs 10-17, P 9-13 óra

Csongrád megye Sorsok Háza Szociális Intézmény Hódmezővásárhely cím: 6800 Hódmezővásárhely Damjanich u. 13. 
tel.: 06 20 7764129 H-P: 7.00-19.30

Szabolcs-Szatmár-Bereg BSZ Adományozási és Szociális Segítő Központ Ibrány cím: 4484 Ibrány Dobó István u. 48 
tel.: 06 30 8160232 H-P 7-17

Bács-Kiskun megye Jánoshalmi Baptista Gyülekezet Jánoshalma cím: 6120 Jánoshalma Tompa Mihály utca 18. 
tel.: 06 20 886 4670 H-V 16-18

Bács-Kiskun megye Sorsok Háza Szociális Intézmény Jánoshalma cím: 6120 Jánoshalma Kölcsey u. 26 
tel.: 06 20 886 1233 H-P 7-19.30

Jász-Nagykun-Szolnok megye Otthon Centrum ingatlaniroda Jászberény cím: 5100 Jászberény Szabadság tér 4. 
tel.: 06 30 205 6065, 06 70 454 4941 H-P 9-16

Jász-Nagykun-Szolnok megye Otthon Centrum ingatlaniroda Jászberény cím: 5100 Jászberény Szabadság tér 4 
tel.: 06 30 205 6065 H-P 9-16

Pest megye Andi Csemege Jászkarajenő cím: Jászkarajenő Fő u. 12 
tel.: 06 53 519554 H-P 6-18, Szo: 6-15, V: 7-12

Bács-Kiskun megye Sorsok Háza Pszichiátriai Betegek Nappali Intézete Kalocsa cím: 6300 Kalocsa Szent Imre utca 3. 
tel.: 06 20 7764129 H-P 7-19.30

Somog megye Lipóti Pékség Kaposvár cím: 7400 Kaposvár Ady utca 2. h-p 6-19 sz 6-14 v: zárva

Somogy megye Lipóti Pékség Kaposvár cím: Kaposvár Berzsenyi Dániel 13. (Tesco üzletsor) h-szo: 6-21 V:7-19

Somogy megye June Autóalkatrész Kaposvár cím: 7400 Kaposvár Mező u. 6. december 15ig H-Cs 8-17, P 7.30-16

Somogy megye Kaposvári Idegennyelvi Központ – Family Nyelviskola Kaposvár cím: 7400 Kaposvár Füredi út 1.  I. emelet tel.: 06 20 7758128
megjegyzés: A dobozok átvétele telefonos egyeztetés alapján máskor is lehetséges.

Somogy megye Plazma Pont Kaposvár cím: 7400 Kaposvár Áchim András u. 2 december 18-ig, H-P: 8-18 
megjegyzés: További információ: www.plazmaadas.hu

Somogy megye Roberto Csempeáruház Kaposvár cím: 7400 Kaposvár Kanizsai út 56. december 15ig H-P 8-17, Szo 9-12

Somogy megye SEAT Kereskedés – Spirit Autó Kft Kaposvár cím: 7400 Kaposvár Árpád u 37-39. 
tel.: 06 20 226 5492 H-P 8-16:30 óráig

Somogy megye Tótágas Kreatív Hobbi és foltvarró Bolt Kaposvár cím: 7400 Kaposvár Fő u. 7. december 15ig H-P 8-18, Szo 9-12

Győr-Moson-Sopron Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálata Kapuvár cím: 9330 Kapuvár Zöldfasor u. 15. 
tel.: 06 96 242 025; 06 30 428 3175 Hétfőtől- péntekig: 7.30- 15.30 között.

Jász-Nagykun-Szolnok Baptista Gyülekezet Karcag cím: 5300 Karcag József Attila u. 11. 
tel.: 06 20 886 0413 H-P 9-17

Jász-Nagykun-Szolnok BSZ Regionális Szociális Központ Telephelye Karcag cím: 5300 Karcag Kálvin utca 13. 
tel.: 06 20 4720881 H-P 9-15-ig

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Baptista Gyülekezet Kazincbarcika cím: Kazincbarcika Kiserdősor u. 47. 
tel.: 06 20 775 8621 Cs 14-20, V 9-12

Bács-Kiskun megye Baptista Imaház Kecskemét cím: 6000 Kecskemét Szent-Görgyi A. u. 23. tel.: 06 20 7758034; 06 20 886 2992 H-P 8-18-ig, V 9-től 12-ig

Bács-Kiskun megye BRILL Kft. SKODA és SEAT szalon Kecskemét cím: 6000 Kecskemét Halasi út 32. tel.: 0676 503 080, 0670/ 596 0635 H-P 8-17, Szo 9-12

Bács-Kiskun megye BSz Adományozási és Szociális Segítő Központ Kecskemét cím: 6000 Kecskemét Bercsényi u. 3. 
t
el.: 06 20 4097750 H-Cs: 8-16

Bács-Kiskun megye Hello English Nyelviskola Kecskemét cím: 6600 Kecskemét Kőhíd utca 28. I emelet 1-es ajtó 
tel.: 70/341-9186 hétfőtől- péntekig 08:00-18:00

Bács-Kiskun megye Hírös Agóra Nonprofit Kft. Kecskemét cím: 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. 
tel.: 06 20 921 4397 december 12. és 19. kedd 9:00-17:00
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt

Bács-Kiskun megye Myschool Nyelviskola Kecskemét cím: 6000 Kecskemét Nagykőrösi u.30. tel.: 20/3552935 H-P- 10– 20 Szo: 8 – 12

Zala megye Balatoni Múzeum Keszthely cím: 8360 Keszthely Múzeum utca 2. 
tel.: 06 30 318 1331 december 6., 12. és 19. kedd 9:00-15:30

Zala megye Márki Péter Keszthely cím: 8360 Keszthely Cholnoky Jenő utca 5. 
tel.: 06 30 9575025 péntek-szombat 10-19 óra között
megjegyzés: Egyéb időpont iránti igény esetén egyeztetés a megadott telefonon.

Zala megye Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület Keszthely cím: 8360 Keszthely Fő tér 4 . tel.: 30 569-8762 K8-14 , Sz13-18, Cs8-14, P8-12 

Királyhelmeci Gimnázium Királyhelmec cím: 07701 Királyhelmec Krá¾ovský Chlmec, Horešská 18 
tel.: 00421915366279 H-P: 7:00-17:00

Bács-Kiskun megye Sorsok Háza Pszichiátriai Betegek Nappali Intézete Kiskunfélegyháza cím: 6100 Kiskunfélegyháza Kun utca 10. 
tel.: 06 20 7764129 H-P 8-16

Bács-Kiskun megye Baptista Imaház Kiskunhalas cím: 6400 Kiskunhalas Nagy Szeder u. 24/a tel.: 06 20 886 4414 H-P 9-17
megjegyzés: A dobozok leadásához telefonos egyeztetés szükséges.

Bács-Kiskun megye Sorsok Háza Pszichiátriai Betegek Nappali Intézete Kiskunhalas cím: 6400 Kiskunhalas Hunyadi utca 1. 
tel.: 06 20 7764129 H-P 8-16

Bács-Kiskun megye Sorsok Háza Szociális Intézmény Kiskunmajsa cím: 6220 Kiskunmajsa Árpád út 42. 
tel.: 06 20 7764129 H-P 8-16

Bács-Kiskun megye Hufbau-Akker Barkácsáruház Kiskőrös cím: 6200 Kiskőrös Dózsa György út 67. 
tel.: 06 78 511 881 H-P: 7:00-18:00, Szo: 7:00-14:00

Bács-Kiskun megye Sorsok háza Kiskőrös cím: 6200 Kiskőrös Rákóczi út 12. 
tel.: 06 20 7764129 H-P: 7.00-19.30

Csongrád megye Kisteleki Egészségfejlesztési Iroda Kistelek cím: 6760 Kistelek Kossuth u. 19. tel.: 62 258 455 december 14-ig, H-Cs 9-16, P: 9-13

Csongrád megye Kisteleki Egészségfejlesztési Iroda Kistelek cím: 6760 Kistelek Kossuth u. 19. tel.: 06 30 502 3356 december 14-ig, H-Cs 9-16, P: 9-13 óra

Jász-Nagykun-Szolnok BSZ Adományozási és Szociális Segítő Központ Kisújszállás cím: 5310 Kisújszállás Kálvin u. 2. 
tel.: 06 20 4235915 H-CS 8-16

Jász-Nagykun-Szolnok megye Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola Kisújszállás cím: 5310 Kisújszállás Rákóczi utca 1 
tel.: 0620 886 0744 H-P 16-18

Baranya megye Közösségek Háza Komló cím: Komló 48-as tér 1. 
tel.: 06 20 394 6 479 H és Sz 16-18, P 10-12

Komárom-Esztergom Szeretve Adunk Egyesület Komárom cím: 2900 Komárom Igmándi út 49. tel.: 06 20 9848699 november 26-december 12 között hétköznap 15,00-18,00 óra között.

Vas megye Körmendi Kulturális Központ Körmend cím: 9900 Körmend Berzsenyi D. u. 11. tel.: 06 20 886 1614 november 30 – december 18. között H-P 9-15
megjegyzés: A dobozok leadása telefonos egyeztetés alapján máskor is lehetséges.

Vas megye TEKI-Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Kőszeg cím: 9730 Kőszeg Árpád tér 1. 
tel.: 94 562 110, 20/886-3634 H-V 8-16
megjegyzés: November 20-tól december 10.-ig

Bács-Kiskun megye NaturFitt Pont Lajosmizse cím: 6050 Lajosmizse Bajcsy-Zsilinszky u. 44. H-Sze-P 8-21, K-Cs 15-21, Szo 8-12

Bács-Kiskun megye Kultúrművek és Civilek az Árpádszállási Megállóért Egyesület Lakitelek cím: 6065 Lakitelek Szikra tanya 28. (Pálinkaház Étterem) 
tel.: 06 20 957 3640 hétfőtől – szombatig, 11-20-ig

Csongrád megye Sorsok Háza Szociális Intézmény Makó cím: 6900 Makó Csokonai u. 4. 
tel.: 06 20 7764129 H-P: 7.00-19.30

Somogy megye Marcali Múzeum Marcali cím: 8700 Marcali Múzeum köz 2. 
tel.: 06 70 279 8451 december 12. és 19. kedd 8:00-16:00

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Ady Endre Művelődési Ház Miskolc cím: 3531 Miskolc Árpád út 4. tel.: 06 70 397 4799 december 12. és 19. kedd 8:00-16:00

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Baptista Szeretetszolgálat Otthona Miskolc cím: Miskolc Mésztelep u. 11. 
tel.: 06 20 7766419 H-P 10-16

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Célpont Közösségi Tér Miskolc cím: 3530 Miskolc Arany János 29-35. 
tel.: 46/509-959

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Miskolc-Szirmai Baptista Gyülekezet Miskolc cím: 3521 Miskolc Óvoda utca 17. 
tel.: 06 20 8862186 december 8. 14:00-18:00, december 15. 14:00-18:00

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Miskolc-Szirmai Baptista Gyülekezet Miskolc cím: 3521 Miskolc Óvoda utca 17. 
tel.: 0620 8862186

Szabolcs-Szatmár-Bereg Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központ Mátészalka telephely Mátészalka cím: 4700 Mátészalka Cserepeshegy utca 12. 
tel.: 06 70 3100952 H-P 8-16 Sze 8-19

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Mátészalkai Kulturális Nonprofit Kft. Métászalka cím: 4700 Métászalka Kölcsey u. 2. 
tel.: 06 30 240 5956 "keddenként 8-16 
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt"

Somogy megye Horváth András Nagyatád cím: 7500 Nagyatád Lőcsei u. 6/b 
tel.: 06 20 886 2191, 06 20 886 1140 H-P 17-20
megjegyzés: A dobozok átvétele telefonos egyeztetés alapján máskor is lehetséges.

Somogy megye Palánta Családi Napközi Nagyatád cím: 7500 Nagyatád Dózsa György út 41. tel.: 06 20 3723848; 06 20 8861140 H-P 8-11; 13-16
megjegyzés: Csengő nincs, a kapu nyitva, a riglit a gyerekek miatt kérjük visszazárni!

Somogy megye Sziget bútor Nagyatád cím: 7500 Nagyatád Széchenyi tér 31. H-P 9-12 és 13-17

Hajdú-Bihar BSZ Róna Támogató Szolgálat Nagyhegyes cím: 4064 Nagyhegyes Kossuth u. 39. 
tel.: 06 70 4339595 H-P 8-16

Zala megye NKRÓ Kossuth téri Tagóvoda Nagykanizsa cím: 8800 Nagykanizsa Corvin utca 1 
tel.: 06 30 2846262 H-P 6:30-17:30

Veszprém megye Veszprém kistérsége Családsegítő Szolgálat Nagyvázsony cím: 8291 Nagyvázsony Petőfi S. u. 4. 
tel.: (88) 402-530 // (88) 402-590 december 1-15. között H 8-12, K 12-16, Cs 8-12

Veszprém megye Veszprém kistérsége Családsegítő Szolgálat Nemesvámos cím: 8248 Nemesvámos Kossuth Lajos u. 43. 
tel.: (88) 402-530 // (88) 402-590 december 1-15. között K 8:30-12, Cs 8:30-11

Szabolcs-Szatmár-Bereg BSZ Adományozási és Szociális Segítő Központ Nyíregyháza cím: 4400 Nyíregyháza Vay Ádám krt. 4-6. I/114/B. 
tel.: 06 20 5268833 H-Cs: 8-16

Szabolcs-Szatmár-Bereg SEAT Kereskedés – Platán Autóház Kft. Nyíregyháza cím: 4400 Nyíregyháza Rákóczi u. 60. 
tel.: 06 42 501700

Tolna Lipóti Pékség Paks cím: 7030 Paks Dózsa György u. 20 h-p: 6-18; sz: 6-12 V: zárva

Tolna megye Lipóti Pékség Paks cím: 7030 Paks Barátság u. 3. h-p: 5.00-18; sz: 6-12 V: zárva

Tolna megye Új Ház Centrum Paks PÉ-ME Kft Paks cím: 7030 Paks Fehérvári út 31 
tel.: 06/30 586-3004 Hétfőtől Péntekig : 7:00-17:00; Szombaton 7:00-12:00

Veszprém megye ESZI Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Pápa cím: 8500 Pápa Barát u. 11. 
tel.: 06 89 313607 H-K-Cs 7:20-16, Sz 7:20-17, P 7:20-13

Veszprém megye Meló-Diák Észak-Dunántúli Iskolaszövetkezet Pápa cím: 8500 Pápa Fő tér 24/105 
tel.: 20/921 5605 Hétfő 13:00-15:30; Szerda : 13:00-15:30; csütörtök 13:00-15:30

Nógrád megye PCT Office Kft. Pásztó cím: 3060 Pásztó Mátraszőlősi út 1/A. 
tel.: 06 70 933 6865 H-P 8-16.30

Baranya megye Baptista Szeretetszolgálat Életminőség-fejlesztő Intézet Pécs cím: Pécs Endresz György u. 21. 
tel.: 06 72 788 852 H-P 8-15

Baranya megye Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthona Pécs cím: Pécs Malomvölgyi út 21. tel.: 06 20 390 9775 H-V 24 órás ügyelet

Baranya megye BaptistaPont Iroda Pécs cím: Pécs Uitz Béla u. 3. 
tel.: 06 20 266 7805 H-P 9-17

Baranya megye Café Frei Pécs Pécs cím: Pécs Király utca 7. 
tel.: 06 30 792-4303 H-K-CS 8-20, P-Szo 9-21, V 9-19

Baranya megye Cella Septichora Látogatóközpont Pécs cím: 7624 Pécs Szent István tér 
tel.: 06 20 479 8566 K-V 10-17

Baranya megye DM BOLT Pécs cím: Pécs Ybl Miklós u. 12. 
tel.: 06 30 402 3443 H-P 8-19

Baranya megye Lipóti Pékség Pécs cím: Pécs Makay István u. 5. h-szo: 6-21 V:7-19

Baranya megye Metrétész Bt. Könyvelőiroda Pécs cím: Pécs Nagy Ferenc tér 9-11 
tel.: 06 72 228 542 H-P 9-15

Baranya megye Pécsi Adventi Vásár Pécs cím: 7631 Pécs Széchenyi tér déli része a Duna Döner előtti rész 
tel.: 20/7759208 H-V 17:00-20:00

Baranya megye Pillér Egyesület Pécs cím: 7621 Pécs Rákóczi út 55. 
tel.: 06 70 661 7884 H-P 10-16
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt

Baranya megye Régió Játékkereskedés Pécs cím: Pécs Rákóczi út 66. 
tel.: 06 20 980 8729

Baranya megye PÉCS-SOMOGY VASASÉRT EGYESÜLET KoBeKo Művelődési Központ Pécs-Somogy cím: 7691 Pécs-Somogy Búzakalász u. 47 
tel.: 06 30 183 5730 H-P 8-17

Nógrád megye Romhányi Baptista Gyülekezet Romhány cím: 2654 Romhány Kurucok útja 16. 
tel.: 20/266-76-18 H-V 9-19
megjegyzés: telefonos egyeztetés Boda Viktorral szükséges:

Nógrád megye AdományPont és Baptista Segélyezési Iroda Rétság cím: 2651 Rétság Rákóczi út 37. (A Zulu étterem mögött, a fodrászok mellett) 
tel.: 06 20 243 7354 H-P 8-16 
megjegyzés: A teljes Nógrád megye területén gyűjtenek és osztanak csomagokat

Győr-Moson-Sopron Szidónia Kastélyszálloda Röjtökmuzsaj cím: 9451 Röjtökmuzsaj Röjtöki út 37 
tel.: 06 99 544 810 H-P 10:00-18.00

Nógrád megye PCT Office Kft. Salgótarján cím: 3104 Salgótarján Csokonai út 1. 
tel.: 06 70 671 1185 H-P 7.30-17.00, Szo: 8-13

Somogy megye Balassa Szalon Siófok cím: 8600 Siófok Fő tér 10/B. 
tel.: 06 30 3787974 H-P: 8-19, Szombat: 9-15

Somogy megye DML Európa Kft. Siófok cím: 8600 Siófok Jegenye sor 1. 
tel.: 06 84 522400 H-Cs 7:30-16 P 7:30-15

Somogy megye Helen Doron Nyelviskola Siófok cím: 8600 Siófok Fő út 45. 1. em. 
tel.: 06 30 222 5800

Somogy megye Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok cím: 8600 Siófok Fő tér 2. 
tel.: 06 84 311855 K-P 12-18, Szo 10-14

Somogy megye Marci Éden ABC Siófok cím: 8600 Siófok Bláthy Ottó utca 12. 
tel.: 06 30 282 3468 H-P 6-18, Szo 6-13, V 6-12

Somogy megye Perczel Mór Gimnázium Siófok cím: 8600 Siófok Március 15. park 1. 
tel.: 06 84 311 308 H-P: 8-17.00
megjegyzés: (a gimnázium portaszolgálatán lehet leadni)

Somogy megye Siófoki SzuperInfo Siófok cím: 8600 Siófok Kele u. 5. 
tel.: 06-30/218-9962 H-P 9-17

Bács-Kiskun megye Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola Soltvadkert cím: 6230 Soltvadkert Bocskai utca 2. tel.: 06 78 482 505, 20 824 5544

Somogy megye Sinkovicz Nóra Somogyszob cím: 7563 Somogyszob Petőfi Sándor utca 66. tel.: 06 20 3723848 H-P 17-20; V 15-19 – ettől eltérő időpontban is telefonos egyeztetés után.

Győr-Moson-Sopron BaptistaPont Sopron cím: 9400 Sopron Várkerület utca 43. 
tel.: 06 30 969 9669 december 20-ig H-P 10-17 óra

Győr-Moson-Sopron Bárka Baptista Imaház Sopron cím: 9400 Sopron II. Rákóczi Ferenc u. 41. tel.: 06 20 7705166 K 17-19, Cs 7:30-10, P 17-19, V 9-12
megjegyzés: December 20ig

Győr-Moson-Sopron Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron cím: 9400 Sopron Ferenczy J. u. 5. 
tel.: 06 20 7705166 H-P 8-20 óráig, december 20-ig, csütörtökön délig

Győr-Moson-Sopron Vas Villamosipari Szakközépisk. Sopron cím: 9400 Sopron Ferenczy J. u. 7. 
tel.: 06 20 7705166 H-P 8-20 óráig, december 20-én, csütörtökön délig

Győr-Moson-Sopron Walter Autó Kft. SEAT szalon Sopron cím: 9400 Sopron Pozsonyi út 57-63. 
tel.: 06 99 512 490 H-P 7-17, Szo 9-13

Pest megye Szada Családsegítő (Szociális Alapszolgáltatási Központ) Szada cím: 2111 Szada Dózsa György út 76. 
tel.: 06 20 8864851 A dobozok fogadása a hivatali nyitvatartás szerint.

Csongrád megye SZTE Bölcsészettudományi Kar,Hallgatói Önkormányzat Szeged cím: 6722 Szeged Egyetem u. 2.(második emelet, a lifttel szemben) 
tel.: 62/544-881 december 7-ig: H-Cs 10:00-16:00, P 10:00-14:00, december 10-től december 20-ig: H-V 10:00-14:00
megjegyzés: A kari épület nyitvatartási idejében a csomagokat esetlegesen a portán is le lehet adni, amennyiben a HÖK iroda zárva van. (Az épület hétközben 7:00 és 22:00 között tart nyitva, szombaton pedig 7:00-től 19:00-ig)

Csongrád megye Baptista Gyülekezet Szeged cím: 6721 Szeged Hétvezér u. 5/b 
tel.: 06 30 502 3356 december 18-ig, Cs 18-19, V 17-18 óra

Csongrád megye Belvárosi Mozi Szeged cím: 6721 Szeged Vaszy Viktor tér 3. 
tel.: 06 20 3706102 december 18-ig: H-V 13-20 

Csongrád megye Goods Market Szeged cím: 6721 Szeged Kálvin tér 3-4 
tel.: 06 30 502 3356 december 18-ig, H-P 8-18, Szo 8-13 óra

Csongrád megye IH Rendezvényközpont Szeged cím: 6721 Szeged Felső Tisza-part 2 
tel.: 06 20 370 6102 december 18-ig: H-P 10-20, Szo 10-18
megjegyzés: Átvétel a recepción. Rendezvény esetén akár későbbi időpontban is.

Csongrád megye Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szeged cím: 6720 Szeged Kárász u 11 
tel.: 20/9122017 H-CS 10-18-ig P 8-12-ig

Csongrád megye Maros Irodaszer Szakáruház Szeged cím: 6721 Szeged Maros utca 29. 
tel.: 06 30 502 3356 december 18-ig: H-P 8-19, Szo 9-18, V 9-15

Csongrád megye Mind-Diák Szövetkezet Szeged cím: 6722 Szeged Mérey u. 21. fsz. 1. 
tel.: 06 70/452 3329 Hétfőtől csütörtökig 10.00-15.00 

Csongrád megye No1 Club Szeged cím: 6720 Szeged Kölcsey u. 11 
tel.: 30 502 3356 december 18-ig, H-Cs 9-18, P 9-22, Szo 18-22

Csongrád megye Plazma Pont Szeged cím: 6722 Szeged Kígyó u. 4 
tel.: 06 30 502 3356 december 18-ig, H-P 8:00-18:00, Szo 8:00-12:30
megjegyzés:  További információ: www.plazmaadas.hu

Csongrád megye Plazma Pont Szeged cím: 6723 Szeged Mikszáth Kálmán u. 20-22 
tel.: 06 30 502 3356 december 18-ig, H-P 8:00-18:00, Szo 8:00-12:30
megjegyzés:  További információ: www.plazmaadas.hu

Tolna megye Autonóm ÉSZT-SZEF Vagyonkezelő Kft. Szekszárd cím: 7100 Szekszárd Bajcsy-Zs. U. 7. II. em. tel.: 06 20 232 4304 december 12. és 19. kedd 9:00-17:00

Tolna megye Lipóti Pékség Szekszárd cím: 7100 Szekszárd Kiskorzó tér 3. h-p: 6-18; sz: 6-12 V: zárva

Tolna megye SEAT Kereskedés – Alisca Autócentrum Kft Szekszárd cím: 7100 Szekszárd Bátaszéki u. 130-132. tel.: 06 74 528 272  H-P 8-17

Pest megye Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre cím: 2000 Szentendre Sztaravodai út 75. tel.: 06 70 682 5490. megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt

Csongrád megye Szentesi imaház Szentes cím: Szentes Szentes 
tel.: 06 20 455 6397
megjegyzés: A dobozok leadásának időpontja és helyszíne telefonon egyeztethető.

Vas megye Pannon Kapu Kulturális Egyesület – Színház Szentgotthárd cím: 9970 Szentgotthárd Széll K. tér 7. H-P 8.00-16.30 november 25. és december 15. között 

Baranya megye Apostoli Pünkösdi Gyülekezet Egyesület Szigetvár cím: 7900 Szigetvár Hoboli út 1. 
tel.: 06 70 8831929 H 17-19, Sz17-19, Szo 9-13
megjegyzés: a konzervgyár teherportájával szemben

Jász-Nagykun-Szolnok Baptista Gyülekezet Szolnok cím: 5000 Szolnok Balassi B. u. 2/a Sze 17-19, V 9:30-11

Jász-Nagykun-Szolnok Hild Viktor Könyvtár  Szolnok cím: 5000 Szolnok Karczag László u. 2. II. em. tel.: 06 30 260 3389
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt

Jász-Nagykun-Szolnok megye Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szolnok cím: 5000 Szolnok Kossuth tér 2. 
tel.: 06 20 316 0494
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt"

Vas megye Baptista Gyülekezet Szombathely cím: 9700 Szombathely Szent Márton u. 38. 
tel.: 06 20 263 2461 december 1-18.; H-P 8.00.-18.00; V 9.00.-12.00

Vas megye Meló-Diák Iskolaszövetkezet Szombathely cím: 9700 Szombathely Kőszegi utca 2 1.emelet 1. ajtó 
tel.: 0620/355-22-99 Hétfőtől-Péntekig 08:00-16:00

Vas megye Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület Szombathely cím: 9700 Szombathely Kőszegi u. 2. 
tel.: 06 20 492 1942 hétfő-péntek 8:00-16:00

Nógrád megye Kubinyi Ferenc Múzeum Szécsény cím: 3170 Szécsény Ady Endre út 7. 
tel.: 06 20 279 7773 december 12. és 19. kedd 10:00-16:00
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt

Nógrád megye Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. Szécsény cím: 3170 Szécsény Ady Endre út 7. 
tel.: 06 20 279 7773 keddenként 8-17 megjegyzés: 
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt"

Fejér megye Meló-Diák Észak-Dunántúli Iskolaszövetkezet Székesfehérvár cím: 8000 Székesfehérvár Budai út 16 
tel.: 209840810

Fejér megye Hello English Nyelviskola Székesfehérvár cím: 8000 Székesfehérvár Deák Ferenc utca 13 I emelet 1-es ajtó 
tel.: 70/342-3775 hétfőtől- péntekig 08:00-18:00

Fejér megye Kodolányi János Főiskola Székesfehérvár cím: 8000 Székesfehérvár Fürdő utca 1. porta H-P 8:00-19:00

Fejér megye Plazma Pont Székesfehérvár cím: 8000 Székesfehérvár Jancsár köz 5. december 18-ig, H-P: 8-18, Szo: 8-13
megjegyzés: További információ: www.plazmaadas.hu

Fejér megye Reménység Háza Könyvesbolt Székesfehérvár cím: 8000 Székesfehérvár Széchenyi u. 24. 
tel.: 06 20 770 5997 december 1-december 15. H-P 12-17

Fejér megye Rextra Orvosi Műszerbolt Székesfehérvár cím: 8000 Székesfehérvár Alba Ház, Palotai u. 8 
tel.: 06 20 770 5997 december 1-december 15. H-P 9-17

Fejér megye Zöldbogyóka Játszókuckó és Családi Napközi Székesfehérvár cím: 8000 Székesfehérvár Pozsonyi út 11. 
tel.: 06 30 578 6213 H-P 8-16

Hajdú-Bihar Czakóné Nagy Judit Sáránd cím: 4272 Sáránd Bagosi u. 26. 
tel.: 06 30 5518558 H-P 17.30-20.00; Szombaton napközben

Pest megye Tahitótfalui Baptista Gyülekezet Tahitótfalu cím: 2022 Tahitótfalu Ifjúság u. 13. tel.: 20 361 0005 H-P 14:00-18:00, V 9:00-12:00
megjegyzés: Telefonos egyeztetés alapján más időpontban is!

Tolna megye Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., Tamási cím: 7090 Tamási Szabadság u. 27. 
tel.: 06 30 256 8150; 06 30 947 0897

Veszprém megye Tábita Alapszolgáltatási Központ Tapolca cím: 8300 Tapolca Zrínyi u. 3. 
tel.: 06 20 263 2564 hétfő és péntek 8-16

Komárom-Esztergom Magvető Gazdabolt Tata cím: 2890 Tata Somogyi B. u. 23. 
tel.: 06 34 481025 H-P 8-16.30, Szo 8-12

Komárom-Esztergom Baptista Szeretetszolgálat Tatabánya cím: 2800 Tatabánya Mártírok útja 63. 
tel.: 06 20 2632871 H-P 8-14

Komárom-Esztergom Puskin Művelődési Ház Tatabánya cím: 2800 Tatabánya Kossuth út 4. tel.: 06 30 867 9385 H-P 10-18

Komárom-Esztergom megye KE Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Tatabánya cím: 2800 Tatabánya Fő tér 36. I. emelet 103-104-es ajtó 
tel.: 06 30 240 6108 keddenként 8-16 megjegyzés: 
megjegyzés: Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt

Komárom-Esztergom megye Meló-Diák Észak-Dunántúli Iskolaszövetkezet Tatabánya Tatabánya cím: 2800 Tatabánya Fő tér 14/D 
tel.: 36204025066 Hétköznap 9:00-17:00

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tisza Média Kft Tiszaújváros cím: 3580 Tiszaújváros Szent István út 16/3. 
tel.: 06 49 341 755; 06 49 341 844 Hétfőtől péntekig 9-15 óra között, valamint december 17-én, vasárnap 16-20 között, az ÉLŐBEN jelentkező karácsonyi műsor idején fogadják a csomagokat. 

Győr-Moson-Sopron Baptista Szeretetszolgálat OSzSK Tét cím: 9100 Tét Fő u. 94. 
tel.: 06 20 2633062 szerdánként 8-16 óráig

Veszprém megye Veszprém kistérsége Családsegítő Szolgálat Tótvázsony cím: 8246 Tótvázsony Magyar u. 101. 
tel.: (88) 402-530 // (88) 402-590 december 1-15. között H 13-15, Cs 13-15

Bács-Kiskun megye Ekres-Szévald Ágnes Vaskút cím: 6521 Vaskút Bem utca 1 
tel.: 06 70 4093074 H-CS 8-15.30, P 8-14
megjegyzés: Telefonos egyeztetés után az alábbi településeken is leadhatók a cipősdoboz adományok: Baja, Bátmonostor, Csátalja, Dunafalva, Dávod, Gara, Hercegszántó, Nagybaracska, Szeremle, Vaskút.

Pest megye Bálint Ágnes Kulturális Központ Vecsés cím: 2220 Vecsés Telepi út 43. 
tel.: 06 20 886 1771 A dobozok fogadása a hivatali nyitvatartás szerint November 12- December 9ig

Pest megye Baptista Gyülekezet Veresegyház cím: 2112 Veresegyház Hajnal u.2/A 
tel.: 06 20 8868960 V 8-12 és 16-18

Pest megye Kálvin Téri Református Általános Iskola Veresegyház cím: 2112 Veresegyház Kálvin tér 
tel.: 06 20 8868960 H-P 7:40-16.00
megjegyzés: A dobozok leadása az iskola portáján lehetséges.

Pest megye Baptista Imaház (volt Fűrésztelep) Verőce cím: 2621 Verőce Árpád út 75. 
tel.: 06 20 3537803 H-P 9-15-ig, V 10-13-ig

Veszprém megye Átrium Irodaház Veszprém cím: 8200 Veszprém Horgos u. 3. 
tel.: 06 30 247 7903 december 12. és 19. kedd 8:00-16:00

Veszprém megye Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Veszprém cím: 8200 Veszprém Mikszáth u. 13. 
tel.: 06 88 402530 december 1-15. között H-Cs 8-16, P 8-13:30

Veszprém megye Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet, Veszprém Veszprém cím: 8200 Veszprém Ady Endre u. 3. 
tel.: 06203494646 H-P 8-16

Veszprém megye Meló-Diák Észak-Dunántúli Iskolaszövetkezet Veszprém cím: 8200 Veszprém Egyetem u. 1/b. 
tel.: 20/355-2005 Hétfő- Péntek 08:00-17:00

Veszprém megye SEAT Kereskedés – Ring-Autó Kft. Veszprém cím: 8200 Veszprém Észak-keleti Útgyűrű 18. 
tel.: 06 88 579 830 H-P 8-17 óráig

Pest megye Baptista Lelkészi Hivatal Vác cím: 2600 Vác Gombási út 66. 
tel.: 06 20 886 1297 folyamatos ügyeletet tartanak

Pest megye Szorgos Kezek Háza Vác cím: 2600 Vác Mentős köz 4 
tel.: 06 20 7705329 H-P 7.30-16

Pest megye Váci Bodza Műhely Vác cím: 2600 Vác Görgely Atrúr utca 25, Szimplavé 
tel.: 0630 2727986
megjegyzés: A Műhely programja és órarendje szerinti nyitvatartás, illetve egyeztetés alapján más időpontokban is.

Zala megye Batthyány Kastélyszálló Zalacsány cím: 8782 Zalacsány Csányi László u. 24. 
tel.: 0620 9681183, 0683 537000 24 órás recepció

Zala megye LSZ Alfa Irodaház Zalaegerszeg cím: 8900 Zalaegerszeg Békeliget u. 1. 
tel.: 06 30 3853-786 H-P 9-19

Zala megye Mind-Diák Szövetkezet Zalaegerszeg cím: 8900 Zalaegerszeg Rákóczi F. u. 4-8. 
tel.: 70/452 3180 Hétfő: 10.00 – 17.00 Kedd: 9.00 – 14.30 Szerda: 9.00 – 14.30 Csütörtök 10.00 – 17.00 Péntek: zárva

Pest megye Baptista Gyülekezet Ócsa cím: 2364 Ócsa Kiss Ernő utca 14. 
tel.: 06 20 886 0307 H 9-12, K 16-19, P 16-19, V 13-16

Szabolcs-Szatmár-Bereg Baptista Gyülekezet Újfehértó cím: 4244 Újfehértó Eötvös u. 5. 
tel.: 06 20 8862835 H 15-18

Lista forrása: Ciposdoboz.hu
Indexkép: MTI/Bruzák Noémi

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük