Változatos szituációkba kerülünk naponta és valahogyan mindig válaszolunk ezekre a kihívásokra.
Gondoljunk egy váratlan telefonhívásra amikor rossz hírt kapunk, egy bosszantó emailre, vagy éppen leépítés kezdődik a munkahelyen. Elképzelhető, megijedünk, elkezdünk aggódni, félni és az sem kizárt, testi tüneteket tapasztalunk. Szapora szívverés, sóhajtozás, izzadás gyakori ilyen esetben. Erre zavaró gondolataink támadnak: „Ilyen csak velem fordulhat elő! Mekkora lúzer vagyok!”
Mit teszünk ilyen esetben? Van aki egyszerűen lefagy. Szavai sincsenek arra ami történt. Magába fordul, szótlanul maga elé mered. Hiába kérdezi a környezete, alig válaszol, esetleg igen-nemmel röviden és végül eltűnik a többiek szeme elől. Mások elkezdenek kapkodni, fel-alá járkálnak, ömlik belőlük a szó, szinte leállítani sem lehet a monológot. Vagy rendezetlen taglejtésekkel kísérve hangos és durva kifejezésekkel tarkítják mondanivalójukat.
Érdekes megfigyelni, a közvetlen családtagok, esetleg kollégák a munkahelyen ugyanazokat a híreket kapták és mégis teljesen másképpen reagálnak. Felmerül, mi lehet a hasonlóság és egyben a különbség a szituációkban melyekre ennyire különböző válaszok érkeznek az egyes személyektől?
Sokan erre azt mondják, az illető most ideges, gondok vannak otthon, persze, hogy kiabál és káromkodik. Vagy éppen érthető, hogy elsápadt, elszédült, hiszen nagy a felelősség rajta. Vajon elegendőek ezek a magyarázatok? Miért van az, hogy egyes ismerőseink beszámolói gyakorlatilag ismétlik önmagukat és szomorú sorsukat egyfajta kudarcsorozatnak fogják fel („ez az én formám!”) ebből következően azt sugallják, megszűnt irányításuk az életük felett.
Az 1970-es években történt kognitív fordulat idején az emberi megismerés tanulmányozásában jelentős előrelépés történt. Viselkedéssel kapcsolatos ismereteink bővültek, a tudományos szemlélet egyértelművé vált. A folyamat a pszichológián kívül a nyelvészetet, a technika előretörésével az informatikát, filozófiát, kognitív idegtudományokat alapjában megváltoztatta. Utóbbiak éppen az új orvosi vizsgálómódszerek alkalmazásával bontakoztak ki.
Az emberek és állatok viselkedése egyébként már a második világháború előtt részletes megfigyelés tárgya volt. A behavioristák számtalan kísérletet elvégeztek, legtöbbször arra voltak kíváncsiak, bizonyos ingerekre hogyan reagálnak az egyedek? A kognitív forradalom során éppen ezen a területen komoly kritikák merültek fel: gépies „inger-válasz” leírásokkal az emberi viselkedés például csak hiányosan jellemezhető. Kiderült, az ingerek pontos meghatározása önmagában nem elég az adott válaszaink bejóslásához. Az információfeldolgozás során a minket érő hatásokhoz egyedi jelentés, jelentéstulajdonítás kapcsolódik melyek együttesen alapvetően meghatározzák viselkedésünket.
Különböző tudományágak együttműködése nagy elméleti tudást halmozott fel és mindezeket a gyógyítás szolgálatában gyakorlati eredményekre válthatták. Egyes lelki betegségekre összeállt a kognitív struktúra, elméleti modelleket alakítottak ki (pl. depresszió, pánikbetegség). Teljesen új szemlélet alakult ki ezáltal a gyógyításban.
A folytatásban körbejárjuk, milyen összetevőkből áll össze a kognitív struktúra és azt is, a kognitív és viselkedésterápia mely zavarok esetén a leghatásosabb? Külön cikkben térünk ki a gyerekek leggyakoribb lelki betegségeire, melyek sok esetben testi tünetek formájában jelentkeznek náluk. Természetesen kiderül majd, hogyan segíti gyerekeinket a kognitív-viselkedésterápia?
A cikksorozat további részei:
Miben segíthet neked és gyermekednek a kognitív- és viselkedésterápia? II.
Miben segíthet neked és gyermekednek a kognitív- és viselkedésterápia? III.
Miben segíthet neked és gyermekednek a kognitív- és viselkedésterápia? IV. A pánikbetegségről
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek