Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Miért jó, ha a gyereket is bevonjuk a házimunkába?

Már gyerekkorban érdemes bevonni a kicsiket a házimunkába: ezzel nemcsak mi, hanem – kutatások szerint is – hosszú távon ők is jól járnak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Miért jó, ha a gyereket is bevonjuk a házimunkába?

Házimunka gyerekkorban

A házimunka a boldog felnőttkor záloga?

Jó, ha tudjuk, hogy már tudományosan is megalapozott a gyermekkori házimunka létjogosultsága. Nem csak nekünk jelent segítséget, ha a munkából hazatérve nem kell még levinni a szemetet, megsétáltatni a kutyát, vagy elmosogatni, de az elvégzett munkától a gyerekek is boldogabb felnőttek lesznek – ezt állítja legalábbis a Harvard Grant Study. A University of Minnesota vizsgálata szerint pedig a 20-as éveikben sikeresebbek voltak – például jobb ítélőképesség és a mások szükségletei iránt nagyobb fogékonyság jellemezte őket -, akiket gyermekként, már 3-4 évesen bevontak a ház körüli feladatok elvégzésébe.

Türelemre szükségünk lesz

A gyerekeknek életkorukból adódóan is eltérőek a képességeik, éppen ezért ne számítsunk arra, hogy minden pont úgy fog kinézni, mintha mi csináltuk volna. Ne javítgassuk ki feleslegesen, és ne is kapjuk ki a kezükből azzal, hogy majd mi megcsináljuk, mert úgy gyorsabb lesz. Sokan esnek abba a hibába, hogy a kisgyerekek természetükből fakadó lelkesedését és az utánzás időszakát nem használják ki a tanulásra, vagy később is inkább megcsinálják maguk, mint százszor szóljanak a kamasznak, majd idővel csak azt veszik észre, hogy minden munka rájuk maradt. Bátorítsuk, vonjuk be és tanítsuk türelemmel a gyerekeket, és nem csak a mi feladatunk lesz kevesebb, de a gyerek önbizalma is erősödik, ha az életkorának megfelelő feladatokat sikerrel oldja meg – hangsúlyozza Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője.

  • 2-3 évesek
    Ebben az életkorban még a legegyszerűbb feladatok elvégzésére gondoljunk csak, mint például a játékok elpakolása, esetleg bevetni az ágyát. Teregetésnél segíthet adogatni a ruhákat, kirázni, takarításnál az alsó polcokat nedves ronggyal letörölni. Étkezésnél tegyük az asztalra a tányérokat, evőeszközöket, szalvétát és tanítsuk meg, melyiket hova, melyik oldalra tegye. Az óvodában az önálló öltözésre is szükség lesz, ezt is gyakoroljuk.
     
  • 4-5 évesek
    Önállóan öltözik, beveti az ágyát, megteríti az asztalt. Maga után elpakol. Segít a főzésben: panírozás, sütemény gyúrás, szaggatás. Segít szétválogatni a ruhákat mosáshoz, összepárosítja a zoknikat. Elpakolja a tiszta evőeszközöket, letörli az asztalt, polcokat, segítséggel gondoskodik a házi kedvenc etetéséről.
     
  • 6-7 évesek
    Az összes eddigi házimunka mellett már rábízhatjuk a fürdőszoba takarítás egyszerűbb fázisait is: például a mosdó áttörlése tisztítószerrel és szivaccsal, a tükör tisztítása ablaktisztítóval. Ennyi idősen már kipakolhatja a mosogatógépet – amit nem ér el a helyére tenni, hagyja a gépben vagy a konyhapulton – a mosógépből a szárítógépbe pakolhat, a szárítógépet is kipakolhatja.
     
  • 8-9 évesek
    Az eddigiek mellett új program lehet a porszívózás, illetve a szemét összeszedése és a szemetesek kiürítése a lakásban. A konyhai munkák során egyre inkább bevonhatjuk a főzésbe is, egyszerűbb ételeket megpróbálhat elkészíteni – a felügyeletünk mellett.
     
  • 10-12 évesek
    Ha eddig is kivette a részét a házimunkából, akkor ebben az életkorban már magabiztosan mozog a konyhában, néhány egyszerűbb recepttel – palacsinta sütés, rántotta, saláta, melegszendvics – önállóan is boldogul, és tisztában van a konyhai munkák veszélyeivel, megelőzésével. Maga után elpakol, felmossa a padlót. Kiporszívózza, portalanítja az autót, ablakait letörli, kívül lemossa. Felügyelet mellett gyakorolja a fűnyírást.

Ne siettessük!

A felsoroltak javaslatok, az életkor szerinti ajánlások, nem elvárások – hangsúlyozza Licsár Szilvia.
Soha ne feledjük, hogy minden gyermek más, még testvérek közt is nagy eltérések lehetnek fejlődésben. A lényeg a fokozatosság, hogy a házimunka elvégzése már kicsi kortól kezdődően legyen része a mindennapjainak. A képességeik szerinti feladatok megoldásával, gyakorlással sokat fejlődnek, a megfelelő alapokra építve pedig a későbbiekben könnyebben boldogulunk majd a rá eső feladatok elvégzésével, mintha a kamaszkor egyébként is nehéz időszakában várjuk tőle először, hogy kivegye a részét a házimunkából.

Forrás: jatekliget.hu
Indexkép: pixabay – laterjay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük