Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Miért lesznek balkezesek manapság a gyerekek?

Mi okozza, hogy sokkal nagyobb számban vannak a balkezesek manapság? A cikket vitaindítónak szánom. Már itt jelzem, hogy a kezességnek, illetve a szem és a kéz dominanciájának kialakulását, megszilárdulását elsősorban az írástanulás szempontjából tartom fontosnak. Kiemelve, hogy szerepe főleg a szigorú iskolai írástanítás miatt jelentős. Azt is fontos tudni, hogy balról jobbra haladó írásunk alapvetően a jobbkezes írásnak kedvez, mert így nem takarjuk el a leírt szöveget.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Miért lesznek balkezesek manapság a gyerekek?

Mi okozza, hogy sokkal nagyobb számban lesznek balkezesek a gyerekek manapság?

2010. márciusban egy tanköteles korú kisfiúnál figyeltem fel arra, hogy nem keresztezi a manipulációt igénylő tevékenységeknél az előtte lévő teret.

Így fél évvel az iskolakezdés előtt kellett őt intenzív mozgásfejlesztés, intenzív keresztmozgás-fejlesztés és háromszor kontrollált dominancia teszt elvégzése után "ÁTSZOKTATNI" a ténylegesen domináns kezére, amit a gyermek a hétköznapokban nem mutatott meg.

Nagy szerencse volt, hogy a gyermek – nyilván okos szülei jóvoltából – intenzíven sportolt. Így a terápiáját nem kellett az alapoktól indítani. Ha ez nem így van, akkor nem is lehetett volna a folyamatot ilyen késői időben végigvinni.

Ha nem fedezem fel, ez a kisfiú valószínűleg végig kínlódta volna az iskolai éveket, és valószínűsítem, hogy előbb utóbb magatartás problémák is jelentkeztek volna nála.

Nem szeretném misztifikálni a dolgot, de azért a kisfiú példája nem egyedi eset. Legyünk tehát nyitottak és nyújtsunk változatos mintát főleg az egymással szemben végzett tevékenységeknél!
 

Hogyan lehet felismerni ezt az elakadást?

A gyermek például nem keresztezi a maga előtti teret. Nem nyúl át az ellenkező oldalra, nem manipulál ott ellenkező kezével, erre a szülők, de a gyerekkel foglalkozó pedagógusok is felfigyelhetnek.

Hozzá tartozik a dologhoz, hogy általános ügyetlenség, a mozgásfejlődés általános elmaradása és kóros reflexek is meghúzódhatnak a dominancia kialakulásának, megerősödésének elmaradása mögött! Figyeljünk hát jobban rájuk!

Miért lesznek balkezesek manapság a gyerekek?

Több, egymást követő eset apropóján gondolkodtam el ezen a problémán.

  • A domináns jobbkezes anyukák a gyerek jobb kezét fogják, hiszen a másik, domináns kezük másra kell, például ajtózárat nyitni. Mi marad a gyerek számára? A balkéz, ez marad szabadon, ezt tudja használni.
  • A szemben evésnél, munkálkodásnál a gyermek tükörben utánozza a szülőt, vagyis megint csak a balkezét használja.
  • Olyan erősen meggyökeresedett már a szülőkben, hogy ártalmas a presszió, az átszoktatás, hogy kétkezessé sem válik sokszor a gyerek, mielőtt saját dominanciáját megválaszthatná.
  • Az ujjszopás is megzavarja a fejlődést, elfedheti a valódi dominanciát. Akár csak egy törött kéz vagy kar.
     

Mit javasolok:
 

  • Váltott kézzel vezetni a gyermeket – amíg szükséges – aztán elengedni a kezét.
  • Szemben való tevékenységeknél a szülő bátran használja a nem domináns kezét, hiszen a tükörben utánzó gyermek számára így változatos kézhasználati mintát tud adni.
  • Bizonytalan eseteknél mozgásvizsgálat javasolt a mozgásfejlődés elmaradásának feltárására, a domináns kéz megállapítására.
  • Végül hangsúlyozni szeretném, hogy nem a balkezes írás ellen született ez a cikk. Ha a mozgásfejlődés, a dominancia megválasztása problémamentesen zajlik, akkor nincs okunk feltételezni, hogy a gyermek spontán választása nem megfelelő.

Viszont minden olyan eset különös figyelmet igényel, ahol valamilyen elmaradás tapasztalható. Legyen az mozgás-, beszéd- vagy értelmi elmaradás.

fotó: http://piqs.de
Indexkép: Vassilis / Flickr.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük