Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Minden a hisztaminról

Számtalan élelmiszerben – még a legalapvetőbb táplálékainkban is – megtalálható, sőt az emberi testben is termelődik, rengetegen érzékenyek rá, mégsem beszélünk eleget a hisztaminról. A következőkben nemcsak arra térünk ki, hogy pontosan mi ez az anyag, hanem szó lesz a hisztaminintoleranciáról, arról, hogy ez hogyan jelentkezik és hogy mire kell figyelni az érintettek étrendjét tekintve. És ha már hisztamin, szót kell ejtenünk az antihisztaminról is, ami sok allergiával küzdő számára megoldást jelenthet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Minden a hisztaminról

Mi az a hisztamin?

A hisztamin, ahogyan a neve is mutatja, egyfajta amin, ami nitrogén heterociklust tartalmaz. Neurotranszmitter, azaz ingerületátvivő anyag és részt vesz a szervezet immunválaszának kialakításában is a gyulladásos, illetve allergiás folyamatokban. De a szakkifejezések mellett azért nézzük meg egy kicsit közelebbről is, hogy pontosan mit érdemes tudni róla!

A hisztamin minden emberi szervezetben megtalálható. A szerepe részben a sejtvédelem: képes fellépni a károsító idegen anyagokkal szemben. Illetve, ahogyan már említettük, neurotranszmitterként működik, így szerepet kap az idegsejtek közötti ingerületátvitelben. Rengeteg táplálék tartalmazza, például a sajtok, a savanyított zöldségek, egyes füstölt élelmiszerek, illetve a halak is, de vannak hisztaminfelszabadító élelmiszerek is, ilyen például az eper és a citrusfélék. Sőt, az anyagot felszabadíthatja a stressz, az alkohol és egyes gyógyszerek is – ez utóbbiak pedig közvetve a lebontását is befolyásolhatják.

Alapesetben, azaz ha nincs hisztaminintoleranciánk, nem is vesszük észre, ha megnő a szervezetünkben a mennyisége (hacsak nem nagyon nagy mértékű emelkedésről van szó). De mi a helyzet akkor, ha hisztaminintoleranciában szenvedünk?

Mit tudunk a hisztaminintoleranciáról?

A normál módon működő emberi szervezetben a diamino-oxidáz nevű enzim képes lebontani az élelmiszerekkel bevitt hisztamint. Előfordulhat azonban, hogy valakinél ez az enzim nem lép működésbe – ez lehet például egyes betegségek következménye –, vagy olyan nagy mennyiségben jutott be hisztamin a szervezetbe, hogy az enzim már nem képes azt lebontani. Ilyenkor beszélhetünk hisztaminintoleranciáról, ami lehet átmeneti és egyben visszafordítható, vagy tartós is.

A hisztaminintolerancia egy olyan tünetegyüttes, ami okozhat kipirulást, bőrkiütést és -viszketést, orrdugulást és orrfolyást, de egyéb nátháéra, illetve allergiáéra hasonlító tüneteket is. Egyeseknél hányinger és puffadás is jelentkezik, de a migrénszerű fejfájás, a szédülés és az izzadás is gyakori. Hisztaminintoleranciáról akkor beszélhetünk, ha a jellegzetes tünetek közül legalább kettő fennáll, illetve ha a panaszok hisztaminmentes diéta hatására vagy antihisztamin szedésre javulnak.

A probléma megoldása

Jó hír tehát, hogy a kellemetlen tünetek kezelhetőek; a következőkben kitérünk a hisztamindiétára és az antihisztaminok szerepére is, ám a diagnózis felállításához és a kezelési módszerek kiválasztásához szakemberhez kell folyamodnunk.

Hisztamindiéta

Aligha lehet meglepő, hogy a hisztamindiéta lényege a magas hisztamintartalmú ételek és italok kerülése. Emellett el kell hagyni azokat az élelmiszereket és adalékanyagokat is, amelyek gátolják a hisztamin lebontását vagy serkentik annak felszabadulását. Általánosságban elmondható, hogy a friss ételeknek alacsonyabb a hisztamintartalma, viszont a különböző érlelt, erjesztett táplálékoknak magasabb. Mindenesetre mielőtt belekezdenénk a diétánkba, mindenképpen konzultáljunk egy orvossal, ugyanis minden egyes hisztaminintoleráns beteg különböző, így másként reagálnak a változásokra is.

Antihisztaminok

A szigorú hisztamindiétát kiegészíthetjük úgynevezett antihisztaminok szedésével is. Mint azt az allergiások jól tudják, az antihisztamin alapvetően az allergiás tüneteket enyhíti. Ugyanis amikor valamilyen allergiás választ ad a szervezetünk, akkor benne hisztamin szabadul fel – az antihisztamin azonban csökkenti, illetve gátolja a hisztamin hatásait, például az orrfolyást vagy a viszketést.

Ha ezt a megoldást is alkalmaznánk, szintén elengedhetetlen orvoshoz fordulni, mielőtt belevágunk – ennek több oka is van. Egyrészt, hogy ma már számtalan hatóanyagú készítmény elérhető és a számunkra megfelelőt kell ezek között megtalálnunk. Másrészt a különböző általunk szedett gyógyszerek kölcsönhatásaira is figyelnünk kell – jobban mondva a szakembernek kell figyelnie rá. De az is fontos, hogy előírás szerint, megfelelő mennyiségben és kellő időtartamig szedjük a gyógyszert.

Figyeljünk a jelzésekre!

Amennyiben gyanítjuk, hogy hisztaminintoleranciával állunk szemben, fontos, hogy elegendő figyelmet szenteljünk a szervezetünk jelzéseinek! Jegyezzük meg, mely élelmiszerek fogyasztása után tapasztalunk tüneteket! A diagnózis felállításában és a megfelelő gyógymódok kiválasztásában persze úgyis szakember segítségét kell kérnünk – de legalább most már tudjuk, hogy a probléma kezelhető!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük