Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák

Hazánkban a fiatalok 2,5-3 százalékának magas a vérnyomása, ami azt jelenti, hogy minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák - mondta a debreceni hipertóniacentrum vezetője a Hipertónia, diabétesz és kardiovaszkuláris prevenció című tudományos konferencia szünetében az MTI-nek Debrecenben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák

Páll Dénes professzor rendkívül fontosnak nevezte, hogy az iskolaorvosi szolgálat kiszűrje ezeket a fiatalokat, mert csak az időben feltárt betegség esetén lehet megelőzni a későbbi komoly problémákat.
    
A szakember szerint a magyar fiatalok körében is növekszik az elhízottak száma, ami elvezethet a magas várnyomáshoz és annak szövődményeként a cukorbetegséghez, illetve a szív és érrendszeri megbetegedésekhez.
    
A felnőtt lakosság 35 százalékának, minden harmadik embernek magas a vérnyomása, ez a betegség Magyarországon több mint kétmillió embert érint, s a kórhoz gyakran társul cukorbetegség és zsíranyagcsere-zavar – mondta Páll Dénes. 
    
Kezelésük döntően a háziorvosi szolgálat feladata, de a súlyosabb estek a hipertóniacentrumokba kerülnek. A debreceni centrumban évente százzal növekszik a kezelésbe vont új betegek száma – ismertette a professzor.
    

{HASONLOCIKKEK}Mivel a magas vérnyomás és a cukorbetegség gyakran nem okoz sem panaszt, sem tünetet, ezért sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már súlyos, visszafordíthatatlan szövődményei vannak. A betegségek ugyanis felgyorsítják az érelmeszesedés folyamatát, ami pedig növeli a szélütés (stroke), a szívinfarktus és a veseelégtelenség kialakulásának esélyét. Ezért fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok: vérnyomásmérések, vércukor- és vérzsírszint ellenőrzések – tette hozzá Páll Dénes.
    
Elmondta azt is: a 12. alkalommal megrendezett debreceni szakmai továbbképzésen a régió több mint ezer családorvosa, belgyógyásza, gyógyszerésze tekinti át a szív- és érrendszeri kockázat csökkentésének legújabb gyógyszeres és nem gyógyszeres lehetőségeit. A szakemberek önálló szekcióban foglalkoznak a cukorbetegség kezelésével is.
    
Kiemelt témái a konferenciának azok a műszeres kezelések, amelyek az elmúlt években megjelenve váltják, vagy egészítik ki a gyógyszeres megoldásokat – mondta el Páll Dénes az MTI-nek.

Forrás: MTI
Fotó: Ambro/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük