Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Minden nap megszoptatta férjét, és ez helyrehozta kapcsolatukat

Egy kapcsolaton dolgozni kell egész életen át. Vannak, akik párterápiára járnak, mások közös programokat szerveznek, és akadnak olyanok is, akik egyéb, furcsa módon próbálják megmenteni a gyerekek születése után megromlott kapcsolatot. A következő példa elég extrémnek bizonyul, ugyanis egy pár igazán egyedi módját választotta az egymáshoz való közelebb kerülésnek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Minden nap megszoptatta férjét, és ez helyrehozta kapcsolatukat

Volt még anyateje, megszoptatta a férjét

Rachel Bailey és férje különös módját választották annak, hogy minőségi időt töltsenek együtt. A pár első gyermeke 2017-ben született és az anyának rengeteg teje volt, amit a kislányuk, Aria nem evett meg.

Ahelyett, hogy lefagyasztották vagy eladományozták volna, Rachel inkább a férjének adta, de nem lefejve. Ugyanezt a módszert alkalmazták a második gyermekük, Matthew születésénél is: amint végzett a gyermeke szoptatásával az asszony, úgy következett a férje. Mindketten úgy gondolják, hogy sokkal közelebb kerültek egymáshoz, bensőségesebb lett a viszonyuk, a házasságuk pedig erősebbé vált.
 

TEXTSTART:33929szop:TEXTSTOP
 

Nemcsak a kapcsolatuknak tett jót az anyatej

„Eleinte idegenkedtünk az ötlettől, de amint megtettük, rájöttünk, hogy ez így teljesen rendben van” – mondta Rachel, aki imádja szoptatni a férjét, hiszen számukra ez jelenti a minőségi együtt töltött időt.

Elmondásuk szerint nemcsak a kapcsolatuknak tett jót az anyatej, a férfi sokkal energikusabbá vált, sokkal jobban bírja a hideget, ráadásul a bőre is sokkal szebb lett, mióta anyatejet fogyaszt.

„Végső soron megszerettem az anyatej izét, sokkal jobban ízlik, mint bármelyik másik” – tette hozzá a férfi.
 

Sokan fogyasztanak anyatejet felnőttként is

A Netflix Egészség(telen) című dokumentumfilm sorozatában bemutattak több olyan felnőttet is, akik a mai napig fogyasztanak anyatejet. Leginkább sportolók isszák, azonban Kínában például azoknak is ajánlják, akik sok stressznek vannak kitéve a napjaik során.

Az ázsiai országban komplett iparág épült az anyatej árusítására, de világszerte számtalan olyan anya akad, aki eladja a megmaradt anyatejét.

Az igaz, hogy akit sokáig táplálnak kisgyermek korában anyatejjel, az ellenállóbb lesz a vírusokkal, betegségekkel szemben, ám felnőttek számára nem ajánlják, ugyanis az ismeretlen forrásból származó anyatej számtalan baktériumot hordozhat magában.

Olvasd el ezt is: Csodaszer: az anyatej 12 meglepő felhasználási módja

Indexkép: Dainis Graveris képe az Unsplash.com oldalról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük