Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Minden ötödik kilogramm élelmiszer a kukába kerül: te mennyivel járulsz hozzá?

Ötödik alkalommal hirdeti meg háztartási élelmiszerhulladék felmérését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A hivatal október 16-ától várja az önkéntesek jelentkezésék, akik vállalják, hogy egy héten át naplózzák, mennyi élelmiszer kerül a kukába otthonukban. Az élelmezési világnap egyben ideális alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet az élelmiszerpazarlás jelentette világproblémára is. Ebben a Maradék nélkül csapatához idén Viszkok Fruzsi is csatlakozott.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Minden ötödik kilogramm élelmiszer a kukába kerül: te mennyivel járulsz hozzá?

A világszerte megtermelt élelmiszerek ötöde a kukában végzi, miközben minden tizedik ember éhezik. A legfrissebb becslések szerint Magyarországon 883 ezer tonna élelmiszert dobunk ki évente, amelynek jelentős része a háztartásokban keletkezik: kb. 60 kg élelmiszerhulladékot termelünk fejenként, ebből 24 kg megelőzhető lenne. Az elpazarolt élelmiszer – mai árak mellett – mintegy 40 ezer forint veszteséget jelent egy átlagos állampolgár számára, míg összmennyisége olyan mértékű, hogy abból 430 ezer ember egy éven át naponta háromszor jóllakhatna.

A Nébih Maradék nélkül programja 2016 óta követi nyomon a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A legújabb, ötödik felmérésre a jelentkezés október 16-án, az élelmezési világnapon indult, a regisztrációs felület a Maradék nélkül honlapján érhető el. A kutatás fő célja az adatgyűjtés, de annak részeként a szemléletformálás és a jó gyakorlatok összegyűjtése is szerepet kap. A résztvevők, amellett, hogy megismerhetik, saját háztartásuk helyzete hogy viszonyul az országos átlaghoz, információs anyagokkal és kisebb ajándékokkal is gazdagodnak.

Az élelmezési világnapon a Maradék nélkül program az élelmiszerpazarlás problémájára és a jó megoldásokra is szeretné felhívni a figyelmet. Ebben idén Viszkok Fruzsi online tartalomkészítő, könyvíró is segíti a hivatalt. Az ismert véleményvezér a fenntartható konyhai szokások kialakítását segítő gyakorlatias tippeket oszt meg felületein, mint például, hogy ha valamiből több darab is van otthon, akkor a legrégebbit használjuk fel először. További élelmiszerpazarlás-elkerülő tippek találhatóak Viszkok Fruzsi Instagram, valamint a Maradék nélkül program Facebook és Instagram oldalán.

Nyitókép: depositphotos

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük