Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Mit játsszunk hét hónapos babánkkal?

Hét hónaposan lassan kicsid már képes lesz arra, hogy üljön, még ha kis támasztékkal is, négykézláb rugózik előre-hátra, még talán nem kezdett el csúszni-mászni, de dolgozik azokon a motorikus képességein, melyek szükségesek lesznek hozzá.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mit játsszunk hét hónapos babánkkal?

Gurigázzunk!

Ez a játék segít majd babánkat a forgás, csúszás megtanulásában.

Kor: 7-11 hónap
Fejlődési terület: Csúszás-mászás
Kellékek: két üres műanyag flakon, ragasztószalag, kicsi játékok (pl. dinoszaurusz, labda), csengettyűk

Játék menete: Egy kés segítségével vágjuk le a két flakon tetejét, rakjunk bele négy-öt játékot az egyikbe, ez után illesszük egymásba a két flakont, ha egyforma átmérőjűek, akkor egyiket kicsit roppantsuk meg, hogy belecsússzon a másikba. Ragasszuk le az illesztést a szalaggal és már kész is a házi készítésű gurigás játékunk. Rakjuk le babánk mellé a földre, majd lassan lökjük meg, hogy a játékok forogjanak, a csengettyűk kezdjenek el csilingelni. Gyermekünk bizonyára élvezettel próbálja meg követni át a szobán. Arra azért figyeljünk, picink nehogy kinyissa a játékot, főleg ha apró tárgyak is vannak benne.

Csapd össze-csapd össze!

Ez az az időszak, mikor babánk felfedezi, hogy két kezét tudatosan képes összeérinteni. meg tudja fogni egyiket a másikkal. Amíg erre nem jön rá, segítsünk neki ezzel a játékkal.

Kor: 7-10 hónap
Fejlődési terület: kéz koordináció
Kellékek: Nincs szükség rájuk

Játék menete: Ültessük le kicsinket, ha szükséges, még támasszuk ki, hogy biztonságosan üljön, csüccsenjünk le vele szembe. Ha tudunk, kezdjünk el énekelni egy általunk kedvelt tapsolós mondókát, pl. ezt:

Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat! taps, taps.
Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat! taps, taps.
Ha köztünk vagy és jó a kedved,
Másoknak is mutasd ezt meg,
Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat! taps, taps.

A taps szó kiéneklésekor természetesen tapsoljunk is. Segítsünk neki, hogy ő is össze tudja ütögetni a kezecskéit. Hozzá is költhetünk viccesebbnél-viccesebb strófákat, a lényeg, hogy a játék minél tovább folytatódjék.

Úszó várak

Ha már gyermekünk biztonságosan tud a kádban ülni, akkor itt az ideje, hogy „komolyabb” játékokat is betervezzünk fürdésidőre.

Kor: 7-18 hónap
Fejlődési terület: finommotoros készségek
Kellékek: Egy csomag fürdő- vagy mosogatószivacs, olló

Játék menete: Ha nincs elég szivacsunk, nyugodtan vágjunk ketté egy-két darabot kisebbre az ollóval, nem a mérete a fontos. Akár vicces alakzatokat is kinyeshetünk belőlük, így érdekesebb lesz az egész.

Ültessük be a kádba, majd vegyük elő a szivacsokat, mutassuk meg neki, hogy ütközik bele a kád szélébe, süllyed el, szívjunk fel vizet velük, majd csavarjuk ki őket, rakjuk egymásra, nyomjuk le őket egészen a fürdető fenekéig, dobjuk be őket magasról a vízbe, hogy nagyot csattanjon.

Itt jön a vonat!

Ha kicsink igazán energiával teli, akkor mozgós játékok kellenek. Ez a gyakorlat segíti őt abban, hogy meginduljon.

Kor: 7-18 hónap
Fejlődési terület: Csúszás-mászás, összmotoros tevékenység
Kellékek: nincs szükség rájuk

Játék menete: Rakjuk le kicsinket a szőnyegre. Álljunk fel kicsit széttett lábakkal, vagy ereszkedjünk négykézláb. Mondjuk el neki, hogy mi vagyunk az alagút és ő a vonat. Majd ösztönözzük arra, hogy másszon át a lábunk között, vagy a kezünk és a lábunk között. Adjunk ki vonatra emlékeztető tütülést, ahogy áthalad. Miután már elismételte néhányszor, mondjuk azt, hogy a vonatnak most át kell érnie, mielőtt az alagút összeomlik. Mikor átmászik, viccesen rogyjunk be és öleljük magunkhoz.

Bármit próbálunk is ki, fontos, hogy minden baba a maga ütemében fejlődik, ha gyermekünk még nem kész egy játékra, nem kell aggódni, próbálkozzunk vele később.

A sorozat többi része:

Mit játsszunk 1 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 2 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 3 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 4 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 5 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 6 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 8 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 9 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 10 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 11 hónapos babánkkal?
Mit játsszunk 12 hónapos babánkkal?

Kép forrása: pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük