Mit olvasol kislányom?

Nagyon szeretek reggelizés közben olvasni! Akkor is, ha arra tanítottak, hogy „evés közben nem olvasunk”, és akkor is, ha tudom, van ebben igazság.
Régen az Anyu vette ki a kezemből az újságot:” Jaj, ne kend össze!”
Ma a lányom teszi ezt velem, csak más indokkal.

Alig várom, hogy hazaérjek a bevásárlásból.
Gyors kézmosás.
Rohanós kipakolás: kávé, vajas kenyér, paradicsom és a só az asztalra, leülök…és végre belelapozhatok az újságomba!

Ekkor jön a lányom.
Leül mellém.
Először csak udvariasan belekukucskál a lapba…
Egy darabig nem szól, de én sejtem mi következik…
Amikor én már lapoznék, közbeszól:
– Várj, én még nem olvastam el!
Jó várok, pedig a türelmem fogytán. Persze Vivi belekóstol a kenyerembe, iszik a kávémból – és közben olvas…
A következő oldal felkelti a figyelmemet. Belekezdek, feszélyezve a lányom tekintetétől. Érzem, hogy őt nem fogja érdekelni az ekcéma különböző kezelési módszerei. Nem is bírja sokáig:
– Mami, nem lapozzuk át előbb az egészet?
Legyen, átlapozzuk. Pontosabban lapozunk, amíg ő meg nem állít:
– Nézd!..
Nézem, bár, most már akkor is utálatos és unalmas arcot vágnék, ha érdekelne, amit ő talált.
De Vivien, okos lány. Nem fecsérli az idejét sértődésre.
– Mami, nem olvashatnám el előbb én? Annyi leckém van még…
Nem igaz! Dühöngök magamban.
Az ilyen őszinte, határozott és egyszerű gyerekmódszerrel szemben, tehetetlen felnőtt vagyok. Marad a sértődés. Jön az önsajnálat, a „nekem ennyi se jár..” kezdetű.
Pedig tudom, hogy nincs igazam.
Tisztán emlékszem arra, amikor az anyukám olvasgatta az újságot – 25 éve.
Emlékszem mennyire vártam, hogy hozzájuthassak a laphoz.
Emlékszem a jellegzetes képre, amiről a szerkesztőnő mosolygott vissza az olvasóra. A mosolya, a mozdulata ugyanaz maradt, talán a fotó technikája lett színesebb.
Nem sok mindent értettem abból, amit akkor olvastam. Nem is ez volt a lényeg. A hangulat, amit teremtett. Éreztem, ilyet csak az intelligens és érzékeny NŐK olvasnak. És akkor, 12- 13 évesen, én is érett és okos nőnek éreztem magam – ettől az újság lapozgatástól.
A leginkább a grafikák tetszettek. Sokáig nézegettem. Kitaláltam hozzá a történeteket.
Ki kellett várnom, amíg hozzájuthattam az újsághoz, és most is így van ez, mert Vivit, nem zavarja az én duzzogásom. Teljesen belemélyed a megszerzett zsákmányba.
Én kitartok, ha nincs igazam, akkor is visszaszerezem az olvasnivalómat.
Hangomban cinikus célzással arra, hogy mennyivel inkább nekem való ez a lap, megkérdezem őt:
– Mit olvasol Kislányom? Nézegeted a grafikákat?
Ő nem veszi le a szemét a sorokról, úgy válaszol:
– Nem. Olvastad már ezt a cikket: … A kisbaba anyukája régebben kábítószerezett… Szegény lány…most már bánja. Rossz lehet, hogy van, amin már nem tud változtatni…

Nem szóltam többet. Nem sürgetem.
Olvass csak, …én okos 13 éves Nagylányom.