Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Mondatok, amiket sose mondj a lányodnak

Bár a szülők természetesen a legjobbat szeretnék a gyereküknek, mégis előfordulhat, hogy olyat mondanak, amit nem kellene - még akkor sem, ha ezt építő jelleggel teszik. A kislányok lelke ugyanis könnyen sérülhet bizonyos kijelentésektől.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mondatok, amiket sose mondj a lányodnak

Mondatok, amiket sose mondj a lányodnak!

A szülő-gyermek kapcsolat alapja a jó kommunikáció. Éppen ezért érdemes odafigyelni arra, hogy ne mondjunk olyan mondatokat a lányunknak, amikkel megsérthetjük, megbánthatjuk őt, amikből téves következtetéseket vonhat le – melyekkel akár egy életre nyomot hagyhatunk bennük. 

Mutatjuk, mely kártékony mondatokkal kell vigyázni:
 

1. Csak azért bánt / húzza meg a hajad, mert tetszel neki

Ezzel csak azt erősítjük benne, hogy aki bánt, az szereti őt, hogy a bántalmazás pedig a szeretet jele.
 

Olvasd el ezt is: Ezért ne mondd soha a gyerekednek: „Azért bánt az a kisfiú, mert tetszel neki!”
 

2. Ez a ruha kövérít!
Hagyd abba az evést, mert úgy fogsz kinézni, mint én, pedig régen én is ilyen vékony voltam!
Nagy a feneked!

Sose kritizáljuk lányunk testét semmilyen módon, még építő jelleggel sem, ez ugyanis testképzavarhoz és önértékelési problémákhoz vezethet. 

A túl sok kritika pedig inkább bántó, és sosem lehet segítő…

3. Erre te nem vagy képes!

Sose mondjuk neki azt, hogy nem tud megtenni valamit csak azért, mert lány. Próbáljuk inkább mindig bátorítani, hogy próbálja meg – de mondjuk el neki azt is, hogy az sem baj, ha most nem sikerül. Van, amit sokat kell gyakorolni, de mi mindig mellette fogunk állni, legyen szó bármiről.
 

4. Tényleg ebben akarsz elmenni otthonról? 

A szülők gyakran akaratlanul is megszégyenítik a lányukat azzal, hogy kifejezik, ha nekik valami nem tetszik, ami a lányuknak igen. Ezzel a típusú kommunikációval azonban csak árthatunk. Nagyon fontos, hogy hogyan mondjuk neki, ha valamivel mi nem értünk egyet.
 

5. Nemi erőszak, emberrablás, gyilkosság – amikkel megijesztjük a gyereket

Figyeljünk arra, hogy ne mondjunk túl ijesztő dolgokat számára, amiktől félhet, és amik fájdalmat okozhatnak neki. Mindig az életkorának megfelelően beszélgessünk vele a világ dolgairól, és mindig csak annyi terhet rakjunk a gyerekünkre, amennyit elbír – egy egyedül közlekedő, bulizó kamaszlánynak természetesen már fel kell hívni a figyelmét ezekre a veszélyekre.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük