Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Mosógépbe zárta magát egy kislány testvére segítségével – majdnem tragédia lett a vége

Minden kisgyerek szeret bújócskázni, legyen szó házon belüli vagy udvari tevékenységről. Egy hároméves kislány úgy gondolta, hogy jó ötlet, ha egy mosógépbe bújik el testvére elől, ám arra se ő, se a kisfiú nem gondoltak, hogy a szerkezet ajtaját csak kívülről lehet kinyitni és pár gomb megnyomásával könnyen elindítható. Tanulságos történet következik, mely a nyugalom megzavarására alkalmas.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mosógépbe zárta magát egy kislány testvére segítségével – majdnem tragédia lett a vége

Hiába mondta anya, hogy nem szabad

Egy fiatal anya, Linsday McIver egy Facebook posztban osztotta meg tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek kíváncsisága bizony sokszor okoz komoly fejtörést, rosszabb esetben komoly bajt a szülők számára.

„Egyik vasárnap elromlott a mosógépünk. A férjem másnap elment venni egyet, majd miután hazahozta, együtt szereltük be a gyerekekkel. Többször elmondtuk nekik, hogy nem szabad piszkálni, nyomkodni, és úgy tűnt, hogy ezt meg is értették. Másnap kora reggel a négyéves fiunk irtózatos sírására ébredtünk, aki alig tudta elmondani, hogy mi történt. Miután valamelyest megnyugodott, csak annyit mondott: Kloe. Bent. Mosógép. Tudtuk azonnal, hogy baj van, így a mosókonyhába rohantunk” – írta az anya posztjában.
 

Végződhetett volna sokkal rosszabbul is

A szülők pillanatok alatt kipattantak az ágyból, és az alagsorban lévő, új, elöltöltős mosógépükhöz rohantak. Ahogy leszaladtak a lépcsőn, látták, hogy a hároméves kislányuk kétségbeesetten sír a zárt szerkezet belsejében, ami éppen kezdett vízzel megtelni.

„Egyáltalán nem lehetett hallani, hogy ordít. Azonnal lekapcsoltuk, kiszedtük belőle, és próbáltuk megnyugtatni. Szerencsére pár apró dudortól a fején eltekintve nem lett komolyabb baja, de így is rendkívül megijedt. Még fel sem fedeztük a mosógép működését, viszont miután átnéztük a kézikönyvet, rájöttünk, hogy mosás közben van rajta gyerekzár, ám ha éppen nem működik, akkor bármelyik kíváncsi gyerek könnyen belemászhat, és légmentesen magára zárhatja. Azóta felszereltünk rá egy plusz gyerekzárat, és amikor nem használjuk, akkor is zárva van" – folytatta a történetét Linsday.
 

Azt szeretné, ha mindenki tanulna az esetükből

Linsday sokáig hezitált, hogy érdemes-e közzétennie a történetet, de végül úgy döntött, felhívja a figyelmet a veszélyre. „Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy nem történt komolyabb baj. Igen, tisztában vagyok vele, hogy az én hibám, és megakadályozhattuk volna az egészet. Ez pontosan ugyanolyan, mint amikor egy medencébe esik bele egy gyerek, vagy éppen egy kocsiban felejtik pár órára. Nem jó az, ha mi anyák egymást hibáztatjuk, inkább tanulnunk kéne ezekből az esetekből, hogy segítsük egymást és a gyerekeinket. Eleget ostorozom magam a történtek miatt, nem hiányzik még más elítélése is” – fejezte be írását az anya.

Indexkép: Antonio Cansino képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük