Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Hormonzavar is állhat a magas vérnyomás hátterében

A magas vérnyomás korunk egyik népbetegségének számít, és egy bizonyos kor felett egyre gyakrabban diagnosztizálják. A néma gyilkosnak is nevezett állapot olyan súlyos szövődményeket okozhat, mint pl. a stroke vagy a szívinfarktus, így kezelése kiemelt jelentőséggel bír. Előfordulhat azonban, hogy hiába a gyógyszeres terápia, a beteg értékei nem javulnak. Dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint ebben az esetben nem kizárt, hogy hormonális zavar áll a háttérben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hormonzavar is állhat a magas vérnyomás hátterében

Másodlagos hipertónia

A magas vérnyomás betegségnek két fajtáját különböztetjük meg: létezik elsődleges (primer) illetve másodlagos (szekunder) hipertónia. A különbség a kettő között az, hogy az elsődleges forma önálló kórkép, míg a szekunder valamilyen más betegség következménye. Ez lehet többek között vesebetegség, diabétesz, alvási apnoe, de akár bizonyos hormonzavarok is vérnyomás emelkedést okozhatnak. Fontos tudni, hogy ezekben az esetekben – vagyis amikor valamilyen egyéb eltérés áll a hipertónia mögött – az alapbetegséget is kezelni kell, máskülönben meglehet, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszeres kezelés nem vezet eredményre. Ráadásul így a szövődmények megjelenése is gyakoribbá válik, hiszen az érkárosító hatás kifejezettebben jelen van.

Hormonális zavar a vérnyomás emelkedés hátterében

A másodlagos magas vérnyomás egyik fajtája az endokrin eredetű hipertónia. Ezt legtöbbször pajzsmirigy túlműködés váltja ki, hiszen ekkor szinte az egész szervezet „fokozott üzemmódra” kapcsol. Ilyenkor általában a szisztolés érték a magasabb, továbbá a pulzusszám is megemelkedik, az illető stresszes, ideges, ami csak tovább fokozza a vérnyomás emelkedését.

Pajzsmirigy túlműködésre utaló további tünetek: izzadás, fogyás, szívritmuszavarok, kidülledő szemek.

Pajzsmirigy problémán kívül hipertóniát okozhat a mellékvesekéreg hormonjának, a kortizolnak a túltermelődése, a Cushing-kór, illetve szindróma is. A betegség során nő a vér térfogata, ráadásul a magas kortizol szint hatással van a só- és vízháztartásra, így a vérnyomás megemelkedik. Ezért hipertónia esetén szükségszerű lehet a vérben található kortizol mennyiségének a meghatározása, ugyanis Cushing-kór esetén a betegek több, mint 80%-a hipertóniával küzd – mondja dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

A Cushing-kór további tünetei: hasi elhízás, a háton keletkező zsírpúp, holdvilág arc, férfias hajhullás.

{HASONLOCIKKEK}A mellékvesekéreg a kortizolon kívül aldoszteront is termel, melynek szerepe a nátrium és a víz visszatartása, valamint a kálium kiválasztása.  Conn betegség során az aldoszteron szintje megemelkedik, így ennek köszönhetően ez az állapot együtt jár magas vérnyomással, hiszen a só-és vízháztartás zavart szenved. Ebből kifolyólag a hipertóniás beteg a vérnyomáscsökkentő kezelésre kevésbé vagy egyáltalán nem reagál – gyakran pont ez hívja fel a figyelmet a betegségre. A Conn betegség hátterében leggyakrabban jóindulatú ademóma, esetleg ritkán rosszindulatú daganat áll, mely esetekben egyedül műtéti úton lehet elérni a gyógyulást.

A Conn betegség további tünetei: fejfájás, izomgyengeség, fokozott szomjúság és vizeletürítés

A magas vérnyomás hátterében ún. phaeochromocytoma is állhat, mely jellemzően a mellékvesevelőben lévő daganat, ami adrenalint, noradrenalint illetve dopamint termel. Ezek a hormonok elsősorban az érrendszerre hatnak, befolyásolják annak rugalmasságát, így a vérnyomást is. A betegség ezen anyagok túltermelődésével jár, és ez komoly szív-és érrendszeri tüneteket okoz. Szerencsére csak ritkán fordul elő, és többnyire a daganat jóindulatú, így műtét után akár teljes felépülés is lehetséges.

A phaeochromocytoma további tünetei: fejfájás, ájulás, sápadtság, hasi panaszok, hevesebb szívdobogásérzés

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: Naypong/ FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük