Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Mozgás szárazon és vízben

Amíg növésben van a gyerek, ne dolgozzon a saját testsúlyánál nehezebb eszközzel! - egyebek között ez az egyik alapszabály, egyébként pedig az a legfontosabb, hogy olyan mozgásformát válasszunk a kicsiknek, amelyet örömmel végeznek - mondja Dr. Darabosné Tim Irma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mozgás szárazon és vízben

A rendszeres mozgás azonban nemcsak az izomzat és a tartás szempontjából fontos – hívja fel a figyelmet. Pedagógiai kutatások szerint a kúszás, mászás segíthet a többi között a diszlexia és a diszgráfia megelőzésében és korrekciójában is.

Csecsemőkorban az a legfontosabb, hogy a szülők naponta többször lehetővé tegyék a baba számára, hogy hason fekve emelgethesse a fejét. Ezt követően a kúszás és a mászás jelentősége nő meg, ami erősíti azokat a felületes és mély hátizmokat, amelyek a törzs egyenes tartását meghatározzák. Pedagógiai kutatások szerint a diszlexiás és a diszgráfiás gyermekeknél ez a mozgásfejlődési szakasz kimaradt, a négykézláb helyzetben végzett ügyességi és gyorsasági feladatok mindezek megelőzésében és korrigálásában is segíthetnek.

A 2-3 éveseknek a játékos mozgás a leghasznosabb, majd kisiskolás kortól érdemes bevezetni a gyerekeket az analitikus mozgásformákba. A megfelelő izomzat, mozgáskoordináció és testtartás megalapozásában segít a mozgás „ABC”-jének elsajátítása, erre pedig az analitikus testképzés a legalkalmasabb – hangsúlyozza a gyógytornász. Ezek a gyakorlatok nem csak a testet, hanem az elmét is megdolgoztatják, ezért került bele korábban a gimnasztika is az óvodai és iskolai testnevelésbe.

Míg a kisgyerekek imádnak futkározni, a tinédzserek már kevésbé lelkesek ezen a téren. Fiúknál ilyenkor a testépítés kerül előtérbe, arra azonban mindenképpen oda kell figyelni, hogy amíg növésben van a gyerek, nem szabad a saját testsúlyánál nagyobb súllyal dolgoznia, különben a csontok növekedési zónája károsodhat. A súlyzók helyett alkalmazható TRX eszközrendszer előnye például, hogy egyszerre több izmot is megdolgoztat a saját testsúllyal. A lányok, sőt a fiúk számára is vonzóak lehetnek a különféle táncok, mint az analitikus és esztétikus mozgásfejlesztés hatékony eszközei. A labdajátékok is nagyon hasznosak, a rendszeres mozgás mellett a csapatszellemet is erősítik, és fejlesztik a kreativitást, a térbeli tájékozódást és az állóképességet.

Érdemes minél többféle testmozgással megismertetni a gyermeket, hogy ki tudja választani a neki valót. A szakember azt javasolja, hogy az anyuka, sőt az apuka is tornázzon otthon a gyerekével, vigye el jógára, Pilatesre, ismertesse meg vele azokat a testképzési módszereket, amelyeket ő is szívesen végez. Járjanak kirándulni, kalandparkba, síelni. A vízben végzett mozgás szintén nagyon hasznos, számos kutatás támasztja alá, hogy a vízben tartózkodás, pontosabban az állás, mellkasig érő vízben már önmagában egyensúlyfejlesztő.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: angelsalamag054/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük