Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Náci karlendítés mellett rongáltak, majd levizelték a Dohány utcai zsinagógát – felvétel is van a négy fiatalról

Négy budapesti fiatalt gyanúsítanak a Dohány utcai zsinagógánál vasárnap kora reggel történt csoportos garázdasággal - közölte szerdai doorstep sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Náci karlendítés mellett rongáltak, majd levizelték a Dohány utcai zsinagógát – felvétel is van a négy fiatalról

Csécsi Soma elmondta, a 16, 20, 21 és 22 éves fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését, tettüket mindannyian megbánták és ittasságukkal magyarázták.

A sajtóban megjelent felvételek tanúsága szerint a négy fiatal a zsinagóga előtt randalírozott, egyikük belerúgotta kerítésbe, társa egy kukába. Az ittasnak tűnő fiatalok egyike a felvétel szerint náci köszöntést, Sieg heil!-t (Győzelem, üdv!) kiabált, míg ketten náci karlendítést mutattak be. A videón az is látható, hogy szemetesből kiszedett sörösdobozzal dobják meg az épületet, majd ketten levizelik a zsinagógát.
 

TEXTSTART:31746nacizofiatalok:TEXTSTOP
 

A szóvivő elmondta: BRFK az ügyben hivatalból rendelt el nyomozást csoportosan elkövetett garázdaság miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen. Két napon belül azonosították a fiatalokat, akiket kedden gyanúsítottként hallgattak ki.

A náci jelképekre vontakozó újságírói kérdésre Csécsi Soma azt mondta, hogy az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás, mert a fiatalok magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkoztatást keltsen. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük