Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kórt

Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek súlyosbodását - derült ki egy amerikai tanulmányból.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja az Alzheimer-kórt

A kutatás során az E-vitamint szedő, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros betegek leépülése lassúbb lett, mint a placebót kapó pácienseké. Az első csoportba tartozók mindennapi feladataikat hosszabb időn át tudták ellátni és kevesebb gondozói segítségre szorultak – tudósított a The Independent online kiadása a The Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmányról.
    
A kutatás idején 613, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros páciens egy csoportja kapott naponta E-vitamint, a másik hatóanyag nélküli szert, azaz placebót. Átlagosan két éven keresztül vizsgálták, mennyire változik náluk a mindennapi tevékenységek – mosakodás, öltözködés – végrehajtásának képessége.
    
A tanulmány kimutatta, hogy az E-vitamint szedő résztvevőknél évente 19 százalékkal lassult ennek a képességnek a hanyatlása. Ők naponta átlagosan két órával kevesebb gondozói segítséget igényeltek. A kutatást egy Minnesota állambeli, veteránokat gondozó otthonban végezték 2007 és 2012 között.
    
A Maurice Dysken vezette kutatócsoport szerint az alfa tokoferol, vagyis az E-vitamin kedvezően befolyásolta az enyhe és középsúlyos Alzheimer-kórosok állapotát, mivel lassította a leépülést és csökkentette az ápolási terheket.
    
Doug Brown, a brit Alzheimer Társaság kutatási és fejlesztési igazgatója szerint további kutatás szükséges, hogy megállapítsák, az E-vitamin valóban segít-e a demens betegeken, és biztonságos-e naponta ilyen nagy adagot bevenni belőle.
    
A kutatás résztvevői az E-vitamin ajánlott napi beviteli mennyiségénél sokkal többet – körülbelül 1,3 milligrammot – szedtek, ami Brown szerint egyes embereknek ártalmas is lehet, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítők szedése előtt nagyon fontos kikérni az orvos tanácsát.
    
Eric Karan, a brit Alzheimer Kutatóintézet igazgatója szerint korai lenne az E-vitamin ajánlása a betegség kezelésére, míg az eredményeket meg nem erősítik újabb kutatások.
http://www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/vitamin-e-may-help-slow-down-onset-of-dementia-9031900.html

Forrás: MTI
Fotó:
 Grant Cochrane – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük