Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Napi négy csésze kávé csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát

Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát - derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Napi négy csésze kávé csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát

A vizsgálat majdnem ezer olyan ember bevonásával készült, akiknél műtétet és kemoterápiát is alkalmaztak a vastagbélrák kezelésére. A Journal of Clinical Oncology című folyóiratban közölt eredmények szerint a kávéfogyasztás azoknál bizonyult a legjótékonyabb hatásúnak, akik napjában négy vagy több csészével fogyasztottak a nedűből – vagyis nagyjából 460 milligrammnyi koffeint vettek magukhoz.

Ezeknél a pácienseknél 42 százalékkal kisebb volt a valószínűsége a rák kiújulásának, mint a kávét nem fogyasztóknál és 33 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak bele a rákba vagy egyéb betegségbe. Napi két-három csésze kávé jóval szerényebb jótékony hatással bírt, míg napi egy vagy kevesebb csészényi kávé csupán minimális védelmet jelentett.

Az ígéretes eredmények ellenére a tanulmányt vezető Charles Fuchs óva inti a nem kávézó pácienseket attól, hogy elkezdjenek kávézni – olvasható a The Daily Mirror című brit napilap internetes oldalán. 

"Ha valaki rendszeres kávéfogyasztó és vastagbélrák miatt kezelik, akkor ne hagyja abba a kávézást. Ha azonban nem iszik kávét és azon gondolkodik, hogy elkezdjen, először mindenképpen konzultáljon az orvosával" – jegyezte meg a szakember, hangsúlyozva, hogy további tanulmányokra lesz szükség a friss eredmények megerősítéséhez. 

A mostani tanulmány az első a világon, amely összefüggést mutatott ki a koffeintartalmú kávé és a vastagbélrák kiújulásának kockázata között.

Számos közelmúltbeli tanulmány eredményei sugallják, hogy a kávé védelmet nyújthat a rák különböző típusainak, köztük a posztmenopauzális (változókor utáni) emlőrák, a melanóma, a májrák és a prosztatarák kialakulásával szemben. 
 

http://www.mirror.co.uk/news/uk-news/bowel-cancer-re-occurrence-slashed-6270645

Forrás: MTI
Fotó: stokpic/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük